Extra rész!

Rettentő boldog vagyok, hogy kapom a komikat. Látom, hogy nem felejtettetek el, hogy olvastok és én ezért rettentő hálás vagyok. Azt is észrevettem, hogy a Taylor vs. Edward szavazás eléggé kezd szorossá válni, s bízom benne, hogy ezzel a kis szösszenettel sok ember véleményét megváltoztatom. De azt ne feledjétek, hogy a Szíveken át 2. egy Edward-Bella fanfic lesz, ahogy az már a fejlécen látszik.  Köszönöm mindenkinek a komit, igazán hálás vagyok! augusztus 5-én megkapjátok a frisset, próbálom igazán csavargatni a dolgokat. Most a dolgok megint három részre szakadtak. Belláékat, Tanyat és Cullenéket is figyelni kell, így lehet, hogy egy-egy fejezet hosszabra fog nyúlni.

Ez az extra csak egy szösszenet, nem több két oldalnál, de szerintem így megérthetitek Taylor érzéseit.

Puszi

Nesszi

Extra

/Taylor szemszög/

Ott ültünk kettesben, alig fél méterre egymástól. Isabella szívverése betöltötte az egész szobát. Tekintetemet nem tudtam levenni gyönyörű pirospozsgás arcáról, amit a vállára omló barna haja keretezett. Gyönyörű barna szemeit hosszú, fekete szempillák övezték. Puhának tűnő ajkai hívogatva helyezkedtek el az arcán. Szinte éreztem a leheletét, szájának mézédes aromáját az enyémben. Sokkal jobban vágytam egyetlen csókjára, mint újszülött koromban egy csepp vérre. Megmertem volna esküdni rá, hogy ha megcsókol, nem ölök többet semmit és még inkább senkit. Még egyetlen állatot sem. A vágyakozás elpusztíthatatlan erővel birtokolta a testemet, s inkább éreztem magam gyönge, haszontalan kamasznak, mint több tíz éves erős, szilárd vámpírnak. Isabell mindent elvett tőlem. Az erőmet, a függetlenségemet,  a saját döntés jogát. Belehaltam volna, ha nem mond igent a meghívásomra, de mégsem tudtam volna bántani, hisz megfosztott minden erőmtől. Nem akartam egyedül lenni, csakis vele. Függetlenségem minden egyes darabkáját kiszakította a testemből, s elrejtette, hogy soha többé ne találjam meg. Helyette Ő költözött a helyére, minden egyes eldugott zugba. Nem akartam önálló döntéseket hozni, csak is azt követni, amit Ő akar. Oda menni, ahol foghatom a kezét, hogy vigyázhassak rá, s megóvjam mindentől. Sakkban tartott, s én ennek a lehető legjobban örültem. Egyetlen mozdulatával eltudott bűvölni, mindenféle képen.

Még mindig elmerülve tanulmányoztam a tekintetét, de  hirtelen minden jó dolog a porba hullott. Isabella szemeiben ugyanis szomorúságot láttam. Szinte éreztem, hogy Edwardra gondol. Fájt a tudat, hogy még mindig szereti, de az még jobban szét szaggatott, hogy az a rohadék, hogyan bánt vele. Hogy volt képes magára hagyni egy angyalt? Hogy volt képes ennyire megbántani Őt? Ezer és ezer kérdés kavargott a fejemben. Miért kell Neki ennyire szenvednie? Egy gyilkost sem tesznek ki ennyi kínnak! Mit véthetett ez a tökéletes lány? Mi az, amiatt erre a sorsra ítélte az Isten? Az biztos, hogy Edward Cullen még megfog fizetni azért, amiért ennyire megbántotta Isabellt.

Magamhoz akartam húzni. Érezni Bella szívverését az én szívem felett, hogy meleg, puha teste az enyémhez simul. Csak egy pillanatra akartam a karjaimba zárni, csak egy röpke feledésbe múló utolsó másodpercre. Csak egyszer akartam ajkaimmal súrolni a száját, egyetlen  egyszer szeretni Őt úgy, hogy Ő is szeressen. Lehoztam volna neki az ég összes csillagát. Még a napból is szereztem volna neki egy darabot ha kéri. Mindent egyetlen érintésért.

Eszembe jutott, hogy rengeteg dolgot kell majd még meghálálnom a nővéremnek. Annak a csodálatos vámpírcsajnak, aki mindent elkövetett a boldogságomért. Elintézte, hogy kettesben lehessek Isabellel a kórházban, most pedig itt. Elmondtam neki, hogy mit érzek, hogy szeretem Isabellát, ő pedig azonnal felajánlotta a segítségét. Mindent megtett annak érdekében, hogy meghívhassam a bálra. És mi lett az egész eredménye? Bellával egy szobában voltam, csak egy karnyújtásnyira Tőle, miközben a fejemben két szó zakatolt:

Eljön velem!

A szívem is életre kelt, mintha dobogott volna. Kiakartam mondani a szót, amit üvöltött a lelkem:

Szeretlek!

Olyan hangosnak tűnt a számomra, hogy féltem lebukok. Elakartam mondani, de féltem. Egyszerűen rettegtem annak a gondolatától is, hogy amint tudomást szerez  az érzéseimről egyszerűen feláll, elsétál és én soha többé nem látom.

Sok barátnőm volt, de ilyet egyikük iránt sem éreztem. Csak őt akartam. Senki mást. Nem tartottam különösebb értéknek a nőket, egyiket sem szerettem igazán. Nem is lehettem velük sokáig, hisz a titkot nem mondhattam el. De akkor jött Ő. Tud mindenről, okos szép. Makacsnak igaz makacs egy kicsit, de akkor is édes. Rettentő bátor és kicsit ügyetlen. Nem kell óvatoskodnom, Vele az lehetek, aki akarok.

Nem tudom mennyi idő telt el mióta felfogtam, hogy Isabella igent mondott a meghívásomra, de mi ott ültünk szótlanul, s nekem olyan gyorsan telt az idő. Minden egyes mozzanatot, szerelmem minden egyes lélegzetvételét újult erővel égettem a memóriámba.

Rájöttem, hogy a szerelem nem egy felfogható dolog. Nem kereshetünk rá magyarázatot, hogy miért épp Ő, vagy hogy miért pont most? Egyszerűen jön, elragad, s a magasba repít. Nem felfogható dolog, nem csupán egy egyszerű érzés. A legenergikusabb, legfantasztikusabb csodája a világnak. Embereket, vámpírokat köt egymáshoz, minden egyes élőlényt a hatalmába kerítve.

Mikor megláttam Bellát úgy éreztem végre révbe értem. Azt, hogy annyi év után végre elkezdődik a valódi életem. Egyszerűen magába bolondított, s elvette az eszem. Nem gondolkozhatok mellette reálisan, hisz a magasban akarok szállni. Repülni, Vele. Csak Ő és én.

Nem a vámpírképességekkel akartam a magasba mászni, hanem Vele. A szerelmének a segítségével. Csakis Isabella Marie Swannal, azzal a tökéletes nővel, vágyaim, álmaim megtestesítőjével, aki fényt gyújtott a sötét, holdtalan éjszakában. Beragyogta az egész eget, elhomályosítva ezzel pár csillag apró fényét. A nap sem ragyogott olyan szépen mint Ő. A szerelem útjai valóban kifürkészhetetlenek, de annál elkápráztatóbbak.

~♥~