4. Fejezet /Szíveken át II./

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet. Tudom, hogy nem a legjobb fejezet amit valaha írtam, de ígérem, hogy a következők sokkal jobbak lesznek. Remélem a függővég miatt nem leszek kinyírva. A komihatár él, szval amikor összejön a 7. komi, akkor az azt követő 3. napon friss.

Köszönöm, h komiztok.

Puszi:

Nesszi

Szíveken át II.
4. Fejezet - A név

/Edward szemszöge/

Nem találkozhattam vele. Ha újra megláttam volna, akkor már nem engedtem volna el. De nem volt erőm elfutni egy másik kontinensre, de még csak  szomszéd városba sem. Tudnom kellett, hogy - a körülményekhez képest - jól van. Csak vigyázni akartam rá. Biztonságban tudni, magamhoz ölelni, érezni a testéből áradó csodás varázst.

Bezárkóztam a szobámba, hogy elbújjak a gondok elől. A vágy árnyként követett, s én mit sem tudtam ellene tenni.

Amikor az utolsó órámnak is vége lett, sebes léptekkel rohantam a kocsim felé, s azonnal haza indultam. A lejátszót maximumra állítottam, hogy kiverjek a fejemből mindent. De a rossz gondolatok csak úgy záporoztak én pedig teljesen védtelen voltam. Vissza emlékeztem, hogy miután elhagytam Bellát nem hallgattam zenét. Minden Rá emlékeztetett, s  fájdalomtól elhomályosult tekintettel haladtam a ház felé. Nem törődtem semmivel sem, a ház falától centikre álltam meg, s elképesztő gyorsasággal vágódtam be a szobám ajtaján. Csak Esmee volt otthon, de még csak nem is köszöntem. Féltem, hogy rajta vezetem le a felesleges energiáimat, vagy, hogy ő lesz a kiborulásom szemtanúja.

- Hol van az az idióta? - jött be a házba Alice halál nyugodtan, mintha semmi nem lenne. Nem érti meg, hogy milyen nehéz nekem? Miért nincs tekintettel az érzelmeimre? Ennyi lenne a feladata, csak ezt kértem tőle, de hidegen hagyja és szerinte még én vagyok a rossz.

- Alice, ne beszélj így Edwardról. Inkább mond meg, hogy mi történt? - Esmee éppen az árváknak pakolt ajándékot és nem értette sem az én hirtelen elzárkózottságomat, sem Alice dühös hangulatát.

- Húúú… - vett mély levegőt Alice - Bella él - sipította.

- Ez egyszerűen fantasztikus. Csodálom, hogy nem ment el innen. Biztos másképp néz ki. Eltelt nyolcvan év, s ő még mindig él. Boldog  és szomorú is szerintem. Biztos elvesztette a szüleit, de szerintem van egy szerető férje, gyermekei és unokái - gondolkodott hangosan Esmee. Felidézte Bella törékeny alakját, s újra szomorú lett. Hiányzik neki - állapítottam meg.

- Esmee nem így értettem. Bella él, itt van és vámpír. Már tizennyolc éves kora óta - ujjongott Alice, de engem az öröm egy röpke szikrája sem érintett meg.  Annak kellett volna örülnöm, hogy minden áldozatom ellenére kőtestbe zártam az egyetlen nőt, akit valaha szerettem? Ennek kellett volna örülnöm? Hogy megfosztottam a döntés jogától, a gyermekvállalás örömétől, a szívének ritmusos dobogásától, testének melegségétől?

- Mi…mi…az hogy lehet? Vagyis ez jó, nem? Bella haragszik ránk? - Esmee aggódott Belláért, ezt a gondolatai is tükrözték.

- Bella remekül van. Meghívott minket magához, hogy beszélgethessünk - Alice tovább pattogott. - Felhívom Carlislet, hogy amint tud jöjjön, mert minél előbb szeretnék  indulni, ahogy a többiek is.

- Ez pazar, de Edwardnak miért ilyen… - Esmee kicsit megrémült a viselkedésemtől, nem is csodáltam.

- Edwardos? Csak azért, mert nem akar Bella életébe belerondítani, most meg játssza a szentet. De végre visszakaptam a legjobb barátnőmet, így nem érdekel.

- Alice! Szerintem beszélnetek kellene. Vagy akarod, hogy én menjek fel hozzá?

- Esmee, erre semmi szükség. Edward most mérges, majd lenyugszik. Jobb, ha egyedül van a kínzó gondolataival. Nem engedem, hogy bárkinek elrontsa a kedvét - mondta Alice ellentmondást nem tűrő hangon.

Talán egy-két óra telt el, mire a többiek is megérkeztek. Carlisle semmit nem tudott az egészről, így őt hidegzuhanyként érte a bejelentés. Csak gubbasztottam a szobám sarkában, térdeimet felhúzva, fejemet lehajtva. Kezeim ökölbe szorulva szorítottam a padlóra. Csak tűrtem a boldog gondolatokat, Alice pedig lelkesen mesélt.

- Ebédnél odamentem Belláékhoz és beszélgettünk egy kicsit. Mint kiderült két éve költöztek vissza Forksba.

- Várj! Úgy értettem, hogy költöztek - elmélkedett fogadott apám.

- Igen. Négyen vannak. Elizabeth, a vásárlásmániás nővérke, Justin a felelősségteljes báty, Taylor a bohókás, vicces öcsike, valamint Bella, aki szerintem semmit sem változott - dalolta Alice.

- Bella hogyan változott át? - kérdezte Emmett. " Kíváncsi vagyok, hogy a kicsi lány mennyire tudta uralni a szomját, tekintve, hogy emberkorában még egy csepp vértől is képes volt elájulni"

Automatikusan morogtam fel, s gondolkodás nélkül álltam fel. A tudat, hogy Bellának végig kellett mennie a kínokon még nagyobb gyötrődést okozott, s nem tudtam tenni ellene semmit sem. Erősen ütöttem bele a falba, s néztem, ahogy a fehér törmelékek rendezetlenül hullanak a padlóra. Hátamat neki támasztottam a falnak, s lecsúsztam én is a földre.

- Edward már törni kész - vihogott Emm.

- Megyek megnézem, hogy mit csinál - suttogta Tanya, majd elindult a szobám felé. Nem akartam vele beszélni. Senkivel sem akartam.

- Edward bemehetek? - kérdezte nyávogva, de nem szólaltam meg. Halkan kopogtatott tovább. - Edward, engedj be kérlek! - még mielőtt elmormolt volna egy egész beszédet szólásra nyitottam a számat.

- Gyere - förmedtem rá kicsit sem kedvesen.

Benyitott, s azonnal megcsapott a parfümjének fojtogató illata. Becsukta maga mögött az ajtót, s szemlélte a falnak támaszkodó meggyötört alakomat. Leült az ágyam szélére, nem jött közelebb. Annyira fura volt. Nemrég még ölni tudott volna azért, hogy kettesben lehessen velem.

- Nekünk nem muszáj mennünk. Szerintem maradjunk itthon. Beszélgethetnénk, vagy mit szólnál hozzá, ha elutaznánk Denalieba? Csak te és én, meg a családom. Egy kis pihenés… - nem folytatta, mintha válaszra várna.

Végül is egy kis pihenés nem ártana. Nem kettesben leszek Tanyaval, hanem ott lesz Elezar, Kate, Irina. Majd velük töltöm az időt. Úgy talán könnyebb lesz - morfondíroztam, s eldöntöttem, hogy belemegyek.

Mielőtt bármit is mondani tudtam volna, az ajtó hangos csapódással nyílt ki.

- Azt már nem! Mindketten jöttök, nincs kibúvó. Jó pár év telt el, rengeteg mindent kell bepótolni. Tehát így jöttök, vagy átöltöztök? - Alice szemei  feketén csillogtak a dühtől, s tudtam, hogy nem lesz elég egy drága ajándék, hogy megbocsásson.

- Így megyek - morogtam.

Pillanatok múlva már az autóban ültünk. Tanya most velem utazott, Alice Jasperrel, Esmeevel és Carlisleval hajtott elől, Rosalie pedig mögöttünk gurult Emmettel. Az indulás előtt Rosalie iszonyat dühös lett. A Volvóval akartam hátul menni, de nem engedte.

- Te meg Tanya lesztek középen.

- De miért nem mehetek hátul? - értetlenkedtem.

- Még a végén elszöktök. Gyerünk! Ott akarok már lenni - puffogott.

Alice vagy kétszázzal repesztett a főúton. Nem zavartatta magát. Elértünk egy kis ösvényhez, így lassítania kellett. Akkor eszméltem fel, amikor Rosalie dudálni kezdett, s láttam, hogy nekiütközök Esmeeknek. Gyorsan fékeztem, s sikerült megállnom.

Egy nap alatt majdnem két baleset - ordítottam magamban. Feszült és ideges voltam, nem akartam látni Bellát. Vagyis inkább végignézni, hogy más karjai ölelik karcsú testét.

" Idióta. Mindjárt összetöri az autókat " - morgott Rosalie.

" Teljesen megkergült, mióta újra látta a kiscsajt " - nevetett Emmett.

" Bocsánatot kérek. Így lesz a legjobb. Olyan kedves és megértő volt mindig, talán megbocsát. Bár nem csodálnám, ha kizavarna" - kezdett a szokásos marcangolásba Jasper.

" Él. Bella él. Remélem boldog, hisz megérdemli. Bár mellette lehettem volna. Istenem add, hogy bocsásson meg nekünk " - Esmee szinte sírt. Láttam, hogy közelebb bújik Carlislehoz, ahogy az ajtó felé közeledtünk.

Alice boldogan állt az ajtó előtt, kezét Jasperébe helyezve. Rosalie és Emmett mögöttük lépkedett, nyomukban fogadott szüleimmel. Tanya és én még mindig a kocsinál álltunk. Tudtam, hogy az érzések csak még jobban megerősödnek majd bennem, amikor meglátom életem egyetlen értelmét, de erre nem számítottam.

Bella kinyitotta az ajtót, s elámultam a szépségétől. Átöltözött, alakját csupán egy vékony nyári ruha takarta. A szél kellemesen fújdogált, s belekapott Bella ruhájába és hajába is, mikor egy lépést közelebb lépett. Ugyanolyan édeskés illata volt, mint évekkel ezelőtt. Én pedig megszólalni sem tudtam.

/Bella szemszöge/

Ajtót nyitottam, s szembe találtam magam a Cullen családdal. Meghívtam őket, tudtam, hogy eljönnek, de a hatás mégis leblokkolt. Végignéztem mindegyikükön, s éreztem a mellkasomba hasító erőteljes fájdalmat. Éreztem, hogy Taylor hátulról átkarol, majd óvatosan előrébb enged, hogy megölelhessem őket.

Alice boldogan ugrott a nyakamba, Esmeevel együtt. Nagy meglepetésemre Rosalie szaladt hozzám, s kétségbeesetten kapott utánam. Akkor engedett el, amikor Emmett mindkettőnket felemelt, én pedig örömmel viszonoztam a nagy mackó ölelését. Carlisle szolídan, udvariasan ölelt, Jasper pedig csak Alice mellett állt.  Azt hittem elsírom magam. Szörnyű érzés volt a röpke boldogság után egy gyötört, szomorú arc látványa. Érzékeltem, hogy Elizabeth és Justin is támogatnak.

- Annyira hiányoztál - suttogta Esmee.

- Ti is nekem - motyogtam, mielőtt valaki más is beszélni kezd. Tudtam, hogy ha most nem terelem el a figyelmemet, akkor sírva fakadok. Nehéz volt azokat a vámpírokat újra látnom, akik egykoron az életem részét képezték. Fájt. - Gyertek beljebb - nyögtem, s két lépést hátráltam. Szabaddá tettem a bejáratot, s csak akkor vettem észre, hogy Edward engem néz. Tanya szemében félelmet láttam, amikor Edward keze után nyúlt, s elkezdte a ház felé húzni.

- Bella Swan - mutatkoztam be, hiszen én még nem beszéltem Tanyaval.

- Tanya Denali - hajtotta le a fejét. Edward nem szólt semmit, csak nézett. A pillantása égetett.

- Gyertek nyugodtan - hívtam be őket. Miután mindenki beért bezártam az ajtót, s nagy levegőt vettem. Taylor megszorította kezem, s gondolatban üzent.

" Tudom, hogy félsz, érzem, hogy fáj, de itt vagyok. Melletted vagyok, ahogy a testvéreink is. Bármi lesz, én, mi - helyesbített - itt vagyunk neked. Csak fogd a kezem és nem lesz semmi baj. Gondolj arra, hogy még van egy kívánságotok Elizabethtel, így ha azt akarod, hogy egyesével rugdossam ki őket én megteszem, Justinnal együtt " - vette poénosabbra a dolgot, mikor meglátta, hogy lassan sírva fakadok.

Csak mosolyogtam, s néztem, ahogy Elizabeth betessékeli a vendégeket.

- Bemutatom nektek Elizabethet, Justint és Taylort. Ők a családom - mutattam be őket.

- Ők pedig Carlisle, Esmee, Rosalie, Emmett, Alice, Jasper, Tanya, valamint Edward - ismételtem a neveket annak ellenére, hogy a családom már jól ismerte őket. Az elmúlt pár órában mindenről kifaggattak.

- Örülünk - fogott kezett Carlisle Justinnal.

- Tehát, azt ígérted, hogy mesélsz. Halljuk, mi izgalmas történt veled, veletek az elmúlt pár évben - kezdett a dolgok közepébe Alice vigyorogva. Mi is helyet foglaltunk, s szinte remegni kezdtem.

Hol is kezdhetném? Hogyan fogadnák el? Mégis hogyan tálalhatnám nekik ezt az egészet? Biztos kiborulnának. Carlisle ódzkodik az erőszaktól, Esmmevel együtt. Esetleg Emmett fogná fel poénosan a dolgokat, de hát a többiek. Jó még nem öltem, de egyszer meg kell majd tennem.

" Szerintem megértik. Ha meg nem, akkor lesz akin gyakorolni tudok. Nincs mit vesztenünk. Majd itt maradnak boksz zsáknak, ha kiakadnak " - simogatta  a kézfejemet Taylor.

- Miután elmentetek egyedül éreztem magam, aztán az egyik nap az iskolában összeütköztem Elizabethtel. Mikor a kezét nyújtotta észre vettem, hogy a bőre hideg. Mikor a szemébe néztem láttam, hogy arany színű. Miután megnyugtattam, hogy tudok a létezésükről, megnyugodott és bemutatott a fiúknak. Eleinte minden jól ment, de aztán megjelentek a Volturik és megakartak ölni. Féltek, hogy a titok kiszivárgott. Mint kiderült, Victóriával és az újszülött hadseregével is végeztek - sóhajtottam nagyot. Egyenlőre, csak ennyit tudtam megosztani velük.

- Bella mi annyira saj… - kezdte Esmee.

- Ne! Kérlek…kérlek csak ne- fújtam ki a levegőt - csak ne mondjátok, hogy sajnáljátok. Lépjünk túl rajta. Ami történt megtörtént. Már nem lehet rajta változtatni.

- Akkor Belluska mond csak, milyen Isabella Marie Swan Stam-nek lenni vámpírbőrben? - kérdezte mosolyogva Emmett.

- Az én nevem Isabella Swan Stam Volturi.

PLS. Komikat