12.Fejezet

Sziasztok! Tudom, hogy sokat késtem a fejivel és borzasztóan sajnálom, de megbetegedtem. Most nincs komihatár, de örülnék a megjegyzéseknek. Bejelentem, hogy ez az utolsó olyan rész, a Szíveken át 1-ben, amiben olvashattok a Cullen családról, vagyis inkább Edwardról és Tanyaról. Nemsokára vége az első résznek és aztán pedig kezdődnek az izgalmak a Szíveken át 2-ben. Újabb bonyodalmakkal, újabb vámpírokkal, még gonoszabb szereplőkkel, váratlan fordulatokkal és Bellával. Vagy mégsem?

Puszi Nektek:

Nesszi

Ui: Körülbelül még 2 fejezet van hátra az SZÁ1-ből.

12. Fejezet - Véghez vittem a végzetem

/Edward szemszöge/

Már vagy három nap telt el Alice látomása óta. A helyzet kétségbeejtő és bizonytalan. Húgom minden egyes pillanatban Bella jövőjét kémleli, de semmi. Jasper nyugtatni próbálja a családot, de ő az egyik legelkeseredettebb. Látja a szerelmét szenvedni a legjobb barátnője elvesztése miatt. Szinte mindig magát okolta, minden egyes alkalommal ostorozta önmagát a történtekért. Számtalanszor elmondtam, hogy az egyetlen hibás én vagyok, de mintha a falnak beszélnék. Három keserves nap, egy öröklétnyi szomorúság és fájdalom. Mégis miért? Azért, mert jól éreztem magam egy röpke ideig?

Mióta megtudtuk, hogy Bella talán nincs többé minden nap összegyűlünk a nappaliban, s ismét megoldásokat, lehetséges kiutakat keresünk. A mai sem volt kivétel.

- Szerintem most már felhívhatjuk Charliet - tanácsolta Jasper.

- Talán még várnunk kellene. A gyász megterhelő és rettentően borzalmas időszak. Szerintem nem kellene még a mi érzéseinket is Charliera zúdítani - Carlisle a körülményekhez képest higgadt volt, ám gondolatai félelmet tükröztek. Legjobban Esmeert és értem aggódott. Esmee ugyanilyen fájdalmat érzett az első gyermeke elvesztésénél, mert Bellát már saját lányaként szerette. Apám attól tartott, hogy kedvese visszazuhan abba a letargikus állapotba, amikor az elhunyt "vérét" siratta.

- Egy valamit nem értek. Gondolkozzatok tisztán. Tudom, hogy nehéz, de akkor is. Bella lehet, hogy halott - Rosalie hangja már-már hisztérikus csengésű volt. Hogy volt képes feltételezni, hogy ezek után tisztán fogunk látni? - Bella lehet, hogy az, de Charlie nem. Mi történne, ha Alice nem Bella jövőjére fókuszálna? Talán itt Charlie a kulcs, hisz a lánya szereti, szerette, szóval ha még él Isabella, akkor benne lesz az apja jövőjében - Rosalie ötlete nem volt rossz. Újra fellobbant bennem valami. Egy apró reménysugár, csak egyetlen szikra. Elenyésző volt ahhoz a lelki tűzhöz képest, amit Bellával éreztem. Akkor testem minden egyes porcikája megtelt élettel, s felforrósodott. Bár a külsőm ugyanolyan hideg, kemény vámpírt formált, a lelkem megváltozott, ahányszor az Ő közelébe kerültem.

- Megpróbálom - suttogta erőtlenül Alice, majd elkezdte kémlelni a jövendőt. Erősen koncentrált, én pedig feszülten vártam, hogy gondolatai beférkőzzenek az enyémbe. Látni akartam azt, amit ő lát, s már kezdtem azt hinni, hogy "elromlott" a képességem, amikor bevillant egy jelent.

" Charlie éppen egy barna hajú lánnyal beszélgetett, de nem láttam az arcát, ugyanis hirtelen fordult el a lépcső irányába. Charlie is megfordult, s az előbb látott lány mellett feltűnt még két férfi alak is. Mind a lépcsőre szegezték a tekintetüket, ahol Bella sétált le, egy gyönyörű ruhában."

- Na? Mit láttatok? - kérdezgette Emm.

- Él - suttogtuk egyszerre Aliceel.

- Valóban? - először Esmeeben tudatosult a dolog, aztán Carlisle és Emmett is rádöbbentek. Rosalie csak szótlanul ült a férje mellett, de gondolatban ő is örült.

- Semmi baja, de akkor miért nem látom a jövőjét? - kérdezte a húgom.

- Így mindenkinek jobb lesz. Kérlek, hogy soha többé ne beszéljünk erről. Bellának egy teljes, békés, nyugodt életre van szüksége. Ne avatkozzunk bele. Alice téged pedig arra kérlek, hogy ne kutakodj se Charlie se Renee jövőjében - ezt tisztázni kellett. Mikor Carlisle megakart volna szólalni, az ajtó kinyílt, s Tanya rohant be rajta.

- Annyira hiányoztatok! - a nyakamba vetette magát, s szinte átrepültünk a szobán. Vártam, hogy a nyakam köré fonódott karok felmelegítsenek, hogy az ismerős - mára már feledésbe múlt - bizsergés átjárja a testem, de semmi. Tudtam, hogy lehetetlen felejtenem, mégis azt éreztem, hogy soha nem tapasztaltam még forró érintést. Újra magamhoz akartam szorítani Bellát, elsuttogni neki, hogy mennyire szeretem, hallgatni szívének őrült ritmusát, látni, hogy hófehér arcát bájos pír önti el. Vele akartam lenni és nem Tanyával. Gyorsan lehámoztak a karjait a testemről, majd egy kicsit jobbra tolva elhaladtam mellette, s felmentem a szobámba. Hallottam, ahogy a vendégszoba ajtaja hatalmas csattanásal vágódik be. Nem érdekelt Tanya. Az sem, hogy elment, az sem, hogy visszajött. Szerencsére a gondolatai teljesen némák voltak, így teljesen megfeledkeztem róla.

Leheveredtem és várakoztam. Vártam egy álomra, elképzeltem, hogy elalszok. Lehunytam a szemem és én magam idéztem fel jeleneteket, képeket, mintha valóban betekintést nyertem volna az álmok világába. Mindig Bellát láttam, nem tudtam kiverni a fejemből. Már tudtam, hogy minden egyes érintése, csókja, minden ajkát elhagyó szó kísérteni fog az örökkévalóság pokoli útján.

/Tanya szemszöge/

Ez szuper! Hogy dögölne meg végre az a szerencsétlen kis cafka! Mindent tönkretesz! - ordibáltam magamban, mialatt felrohantam a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót. Hallottam, ahogy megreped a fal, de nem érdekelt.

Semmi sem úgy sült el, ahogyan terveztem. Meglátogattam a Volturit és beszámoltam nekik arról, hogy van egy újszülött csoport. Mindent úgy csináltam, ahogy előre elterveztem. Victóriát és Bellát alaposan belekevertem, na meg a vámpírhadsereget sem hagytam ki. Úgy tűnt be is vették, hogy nekem semmi közöm az egészhez, sőt Aro még hálás is volt. Aztán amikor felvetettem, hogy minél hamarabb indulhatnánk, ő teljesen kikelt magából.

- Talán az lenne a legmegfelelőbb, ha már ma repülőre szállnánk, hogy a lehető leggyorsabban végezzünk velük - emlékeztem vissza a beszélgetésre.

- Én nem így látom! Talán jobb lenne, ha távoznál, ameddig a saját lábadon teheted - hangja már gúnyosan nyugodt volt. Bennem kezdett elszakadni az a bizonyos cérna, aminek eddig a létezéséről sem tudtam. Azt hittem, hogy a vámpíroknak acél idegeik vannak.

- Ezt meg még is, hogy érted. Ide repülök, hogy figyelmeztesselek benneteket, ti meg nem csináltok semmi mást, csak tesztek az egészre és ültök a seggeteken - üvöltöttem. Folytattam volna még, de hatalmas fájdalom nyílalt a testembe. Jobban vágytam a halálra mint erre a kínzásra. Összezuhantam, s a földre rogytam. A szempilláim alól még láttam, ahogy Jane vigyorogva áll előttem.

- Elég lesz kedveském - Aro megállította a testőrét, majd közelebb lépett.- Csak nem gondoltad, hogy csak így elhagyjuk Volterrát? Semmi kézzel fogható bizonyítékot nem adtál, aminek hihetünk. Először is megnézem a gondolataidat, hogy megbizonyosodjunk az igazadról, aztán ha nem találok semmi összeesküvésre utaló jelet, akkor megvitatjuk  a kérésedet.

- Rendben - már nyújtottam is a kezem, hisz tudtam, hogy a szer amit bevettem, az a gondolataimat elrejti, így nem féltettem. Aro megfogta a kezemet, s várt. Bennem már előre tombolt az öröm, hisz semmit nem fog látni. Azt az egyet sajnáltam, hogy Jane képességének hárítására nem  vettem be semmit. Pedig jól jött volna.

- Bámulatos - suttogta Aro, miközben hátrálni kezdett. - Ez esetben nem tehetünk semmit. Felelőtlenség lenne elhagyni így Volterrát, azt pedig te is látod, hogy Marcus és Caius fontos ügy miatt távol vannak. Nem tehetünk semmit, most még nem.

- Hogy-hogy nem tehetsz semmit? A titok kiderült, nektek pedig az lett volna, hogy megakadályozzátok - valamivel rá kellett vennem, hogy megöljék őket. Ez volt az utolsó megoldás.

- Most még nem bizonyosodhatunk meg az állításod igazságáról, de amint kettejük közül valaki visszatér, elmegyünk Forksba. De lenne egy pár kérdésem - akkor kezdtem el félni. Mi van, ha olyat kérdez, amire nincs előre begyakorolt válaszom?

- Az első, hogy milyen hasznod származik neked ebből az egészből?

- Az életem - feleltem nemes egyszerűséggel. - Egy olyan emberlány, aki tud a létezésünkről rengeteg bajt tud okozni. Mivel vegetáriánus vagyok, emberek között élek és szeretnék még hosszú ideig köztük maradni. De ha a titok kiderül, akkor ez már soha nem lesz lehetséges.

- Rendben. Úgy tűnik igazat mondasz. De most beszélj a képességedről. Hogyan működik? - úgy tűnt, hogy megúsztam a további kellemetlen kérdéseket.

- Nem tudom. Szerintem a gondolataimat védi valami - ez jutott először az eszembe.

- Nem lenne kedved csatlakozni hozzánk? - kérdezte egyre behízelgőbben.

- Sajnálom, de nekem már van családom. Remélem, hogy nem akartok itt tartani, mert azzal aki segít nekem  megőrizni a titkot én nem ezt tenném - valamivel rá kellett vennem őt, hogy engedjen haza.

- Kár, de igazad van. Távozhatsz! - fejet hajtottam, majd elindultam a kijárat irányába.

- Tanya - nevem hallatára vissza fordultam - remélem tudod, hogyha kiderül, hogy mindez hazugság, akkor neked véged. Nem kegyelmezünk és tudjuk, hogy hol találunk - vigyorgott.

- Természetesen - mosolyogtam vissza, miközben a pokolba kívántam.

Nem úgy sült el, ahogy terveztem, de több a semminél. Már csak abban kell bíznom, hogy az újszülöttek viszonylag együtt maradnak és,  hogy a Volturik minél hamarabb elmennek "meglátogatni" őket.

De most már feladatom van! - utasítottam magamat. Azonnal kinyitottam a gardróbot és kerestem egy igazán kihívó ruhát. Már csak fehérnemű kell - sóhajtottam nagyon halkan.

Minek fehérnemű? Edward úgyis lerángatná rólam, meg ehhez a ruhához nem mutatna jól a melltartó. Ennyi erővel bugyi sem kell! - gyorsan megvitattam gondolatban az egészet, majd felöltöztem. Kiválasztottam egy fekete magas sarkút és már indultam is.

Útban Edward ajtaja felé arra gondoltam, hogy mit kellene ahhoz mondanom, hogy feladja az ellenem való küzdést és elfogadja, hogy mi egymáshoz tartozunk. Örökre. Mikor megálltam az ajtaja előtt vettem egy mély levegőt és bekopogtam.

- Bemehetek? - kérdeztem bájosan.

- Nem a legalkalmasabb időpont Tanya - nem érdekelt a kifogása. Benyitottam, s a legnagyobb örömömre már az ágyban feküdt. Nekem sem kellett könyörögni, odamentem, s leültem mellé. Azonnal kinyitotta szemét, s dühös pillantásokkal méregetett.

- Tanya, fogd fel, hogy nem szeretlek. Nekem nem te vagy az igazi, sosem voltál az és nem is leszel - láttam, hogy tekintete végigmérte a testem, de tüzet még nem láttam benne. Úgy döntöttem változtatok ezen, s amilyen gyorsan csak tudtam lábaimmal közre fogtam a csípőjét és ráültem. A nadrágja gátat szabott közénk, de nem különösebben érdekelt. Először meg kellett győznöm, csak aztán támadhattam le.

- Figyelj! Bella ember, s bár biztos nagyon kedves, nem hinném, hogy hozzád való. De nézzük csak a tényeket. Nem látsz a fejembe, ami azt bizonyítja, hogy egymásnak lettünk teremtve. Vámpír vagyok, ráadásul vegetáriánus és remélem mondanom sem kell, hogy nem sok vega vámpírlány közül válogathatsz. Az utolsó pedig, hogy nem vagyok törékeny. Képzeld, hogy Bella tökéletesített vámpír kiadása vagyok. Az a nő, aki hozzád illik - minden egyes szót halkan suttogtam egyre közelebb kerülve a füléhez. Kezeimmel időközben letéptem róla a felsőt, s mikor már megfelelő közelségben volt az arca, megálltam az  ajkai előtt. - Hát ne ellenkezz! - vadul szájon csókoltam, s szerencsémre nem tiltakozott.

Minden tervem bevált, az éjszaka felejthetetlen volt. Persze Edward nem aktivizálta magát, de akkor is győztem. Az egyetlen dolog ami feldühített, hogy folyamatosan Isabella nevét suttogta. Megkaptam Edwardot, aki nemsokára majd belém fog szeretni. Elfogja felejteni azt a fruskát és semmi nem állhat majd kettőnk közé. Soha többé.

 Örömmel nyugodtam bele abba a ténybe, hogy véghez vittem a végzetem.