1. Fejezet /Szíveken át II./

Sziasztok!
Meghoztam a Szíveken át II első fejezetét. Remélem nem fogtok kiborulni, de felállítom a komment határt.5db komi kell, hogy négy nap múlva frisseljek.
A fejezetben lesz egy furcsa gondolat, s remélem, hogy lesz akinek feltűnik. Kérem, hogy aki észreveszi, az írja meg komiba, hogy szerinte melyik az mondat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek tűnik fel. Később majd fotót is kaptok a kocsikról és a motorokról is.

Puszi:

Nesszi

Szíveken át II.
1.Fejezet- Verseny

/Bella szemszöge/

- Gyertek már! Indulnunk kell, különben elkésünk - Justin mindig pontos volt és törekedett arra, hogy velünk is betartassa ezt.

Nekem nem volt semmi kedvem megmozdulni, hisz azon a helyen voltam, ahol a legjobban éreztem magam. Taylor karjai még erősebben tartottak, amikor meghallotta testvére sürgető kiabálását.

- Még öt perc - motyogta inkább Justinnak, mint nekem. Én már készültem felállni, hisz nekem sem volt kedvem elkésni. A tanárok így is megjegyeztek minket magunknak, nem lett volna kedvem még e miatt is aggódni. Félúton jártam a valóság és az őrjítő téboly között - ami számomra a mennyország -, mikor Szerelmem ismét magához rántott, így én boldogan feküdtem vissza a felsőtestére, elmerülve ezzel a tudatlanságban. A blúzom már darabokban hevert körülöttünk, de - ahogy a szemeim engedték láttatni a dolgokat az eufórikus érzéstől - úgy tűnt, hogy az ő ruhái sincsenek jobb állapotban. Taylor nem hagyta abba ajkaim ostromozását, kezeim erőtlenül feküdtek a mellkasán, s bár lett volna fizikai erőm ahhoz, hogy eltoljam magamtól tökéletes testét, az eszem egyszerűen felmondta a szolgálatot, nem tartott kapcsolatot a végtagjaimmal. Kedvesem kezei folyamatosan lefelé kalandoztak a testemen, s mikor elértek a fenekemhez, erősen, s gyorsan megemelt.

- Ha nem lesztek itt egy percen belül, esküszöm, hogy felmegyek, de nem állok jót magamért és nehogy azt higgyétek, hogy gyertyát fogok nektek tartani - Jus nem ideges, vagy dühös, inkább feldobott és hihetetlenül boldog volt. Nem vettem fenyegetésnek, hisz sokkal erősebb voltam nála, de eszem ágában sem volt bántani. Mikor Taylor egy pillanatra felhagyott a szám kényeztetésével, azonnal rátapasztotta ajkait a nyakamra, de nekem mégis volt annyi lélekjelenlétem, hogy összeszedjem a gondolataimat, s erőt gyűjtsek a félbehagyásra.

- Ideje…mennünk -  suttogtam rekedtesen, de a meggyőzésben egyáltalán nem segített, hogy ziháltam, s a helyzeten csak rontott, hogy mikor el akartam tolni Taylort, kezeim megremegtek, így újra visszahullottam a mellkasára.

- Nem maradhatunk? Csak egyetlen nap. Úgyse tudnak valami érdekeset mondani - felült, izmos, márványszerű felsőteste elkápráztatott, ajkaimat automatikusan haraptam be. Újra a karjai közt akartam lenni, újra érezni a szoba fülledt levegőjét, melyben keveredett a pár perccel ezelőtt használ tusfürdő gyümölcsös illata. A fejem kezdett kitisztulni, s az éreztem, hogy mennünk kell. Menni valamiért, ami megváltoztat mindent. Mintha az iskolába a rejtettek volna valamit, ami vonzott.

Már egy éve visszatértünk Forksba, oda, ahol megismerkedtem mostani családommal, oda, ahol gyökeresen megváltozott az életem. Majd' nyolcvan éve láttam újra a Cullen családot, akik bevezettek egy különleges világba, s megmutatták, hogy  kőtestbe és örök fiatalságba zárva is lehet boldogan élni. Edward volt életem első szerelme, az, aki bár már nem szeret, mégis kellemes emlékeket csal elő belőlem. Minden lány emlékszik az első igazi szerelmére, akiről azt hitte, hogy az igazi, ám én ezt a személyt a mostani páromban, Taylor Eric Stamben találtam meg. Ő feltétel nélkül szeret és elfogad. Mérhetetlen szerelmet és gondoskodást kapok tőle. Támogat, nem kérdőjelezi meg a döntésem. Hisz bennem és cselekedeteim helyességében, bízik az ítélőképességemben és ha valami mégis rosszul alakul, Ő megvigasztal. Nem vágja az arcomba, hogy "Én bezzeg megmondtam".
Pont Rá vártam. Mellette szabad lehetek, elkövethetem a saját hibáimat és ha elbukok, Ő azonnal felsegít. Taylor a föld egyik legcsodálatosabb férfija, aki rengeteg mindent feláldozott értem, s azért, hogy együtt lehessünk. Másodjára talált rám a végzet, az Ő személyében, barna hajjal, hófehér bőrrel, zöld, illetve arany szemekkel, elképesztő tulajdonságokkal. Mi másképp élünk mint a többi  vegetáriánus vámpír. Megtanultuk leplezni a másságunkat.

- Mennünk kell. Justin már visszaszámol - mosolyogtam, mialatt elindultam, hogy kiválasszam a mai összeállítást. A gardróbom akkora volt mint maga az egész szoba, Elizabeth pedig mindkettőnknek komplett plázát épített.

- Eliza  kikészítette - már a hátamnál állt, s apró csókot hintett a vállamra. Egyik kezét átcsúsztatta a karom alatt, így a kezében tartott ruhákat a hasam elé tartotta.

Elizabeth még ennyi év után sem unta a vásárlást, de velem elnéző volt. Helyettem elvitte Justint. Eli öltöztetett, de ha valami nem tetszett, akkor kompromisszumot kötöttünk. Meghallgatta a véleményem, nem kényszerített semmire sem. Igaz, hogy én voltam a próbababa ő pedig a tervező, de volt, amikor kifejezetten tetszett. A szerepek nem voltak törölhetőek. Sziklaszilárdan meg kellett maradnom a kísérleti alany munkakörnél.

- Köszönöm - gyorsan nyomtam egy csókot Szerelmem arcára, majd bevonultam a fürdőbe. Nem kockáztathattam, mert egy újabb érintésétől  elpárolgott volna az összes ellenállásom.

Hallottam, ahogy záródik az ajtó. Tay átment a saját szobájába öltözni. Az időnk nagy részét ugyan az én birodalmamban töltöttünk, de Eliza ragaszkodott hozzá, hogy külön-külön is legyen egy helyiségünk.

Még mindig tisztán emlékszem arra a napra. Még csak pár napja voltam vámpír és beleegyeztem, hogy megpróbáljuk Taylorral. Elizabeth hosszú beszélgetést tartott velünk, hogy ő mennyire boldog, aztán pedig rátért a lényegre.

" - Tehát külön szobátok lesz, de csak a ruhák miatt. Ott töltitek az időtöket, ahol akarjátok, de a két gardróbhoz ragaszkodok. Egyszerűen nem várhatjátok el, hogy mindkettőtök cuccait egyetlen helyiségbe zsúfoljam. Van fogalmatok róla, hogy milyen kényesek a különböző anyagok? Ebből nem engedek, kár ellenkezni. "

Nővérkém mára egy lila felsőt és egy csőnadrágot készített ki és persze nem hiányozhatott mellőle a magas sarkú sem. Az egészhez még tett egy fekete táskát is. Iskola cuccot nem hordtunk, mindent bent hagytunk a szekrényeinkben, ugyanis nem kellett sem tanulnunk, sem házit írni. Már mind kész volt.

Mikor felöltöztem a hajamat kifésültem és hagytam, hogy úgy vegye birtokba a vállaimat, ahogyan neki tetszik. Eliza már hajnalban fodrászt játszott és hát ki volt az áldozat? Naná, hogy a szegény, végtelen Bella. De legalább egy gonddal kevesebb volt.

Mikor leértem a lépcsőn Taylor és Justin karba tett kézzel méregettek. Egyedül csak Elizabeth hiányzott.

- A csajok annyira lassúak… - vigyorgott Kedvesem.

- Remélem, hogy ezt nem rám értetted, ugyanis én hamar készen voltam - tettettem a sértődöttet, s Taylortól megálltam egy lépésre.

- Én sem vagyok lassú, csupán megfontolt. Nem szeretek kapkodni - jött le a lépcsőn Elizabeth egy farmer összeállításban. Tavasz volt, bár nem valami meleg. Őt mégsem zavarta. Megfázni nem tudott, a vélemények pedig nem számítottak neki.

- Ja persze drágám. De ne aggódj, mert én így szeretlek - mondta Justin, majd átkarolta felesége derekát.

- Fogadok, hogy Bellával bármikor legyőzünk titeket - bújt ki Jus öleléséből a legjobb barátnőm.

- Hát persze nővérkém - mondta kuncogva Taylor, amivel tovább feszítette a húrt, most már nálam is.

- Mi lenne, ha versenyeznénk? Te Justinnal vagy egy csapatban én pedig Elizával - néztem mélyen Kedvesem szemébe. - Az a csapat nyer, akinek az egyik tagja elsőként ér a sulihoz.

- Rendben - egyezett bele mind a két fiú.

- De tegyük egy kicsit izgalmasabbá Édes - Tay egy lépést közelebb lépett és már éreztem hűvös, édes leheletét az ajkaim között. Megborzongtam a közelségétől, s egy pillanatra  le kellett hunynom a szememet, hogy rendbe szedjem az érzéseimet. Legszívesebben ráugrottam volna, de nem adhattam neki kezdő lökést. Túlságosan elbízta volna magát. - Te és én motoron megyünk, Elizabethék pedig kocsival - mosolygott. Ő mindig is jobban tudott nálam motorozni, elvégre ő tanított. Egy pillanatig gondolkodtam, majd beleegyeztem.

- Mi lesz a díj? - kérdezte Justin.

- Azt majd találjuk ki akkor, ha megvannak a győztesek - ajánlotta Elizabeth és elindult a garázsba. Kinyitottuk a garázs ajtót, s kiválasztottuk, hogy ki mivel megy. Mindegyikünknek volt egy kocsija és egy motorja. Ezen felül volt még egy közös terepjárónk is. Elizabeth az ő kis Mercedesével ment, míg Justin az Aston Martinnal. Mi ketten Taylorral pedig motorra szálltunk. Szerelmemmel  felvettük a sisakokat, de persze csak a látszat kedvéért. A garázsból kivezető út széles volt, de pár méterrel odébb már keskenyedett. Gyorsnak kellett lenni. Aki ott előrefurakodott, az már szinte nyert is.

- Mindenki felkészült? - kérdezte Taylor.

Egyetértően biccentettünk.

- Az nyer, aki elsőnek leparkol és leállítja a motort - mondtam. - Tehát 3…2…1…RAJT! - kiabáltam, s mindenki elindult.

Taylor rettentő jó motoros volt, így ő került az első helyre. Szorosan mögötte hajtottam, de nem tudtam megelőzni. Rátértünk a keskeny szakaszra, s ahogy egy pillanatra hátra néztem láttam, hogy mögöttem egy kicsivel lemaradva Justin van. Elizabeth volt az utolsó. Egy percbe sem telt bele, mikor kiértünk az erdőből. Ott volt az alkalom az előzésre én pedig mindent beleadtam. Egyre közelebb kerültem Szerelmemhez, végül szélsebesen elhaladtam mellette. Az iskola tetejét már láttam, így még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Tay szorosan mögöttem jött, de az egyik kanyarban lehagytam. Az iskola parkolójánál lassítottam, s ahogy hajtottam a szokásos helyem felé észre vettem, hogy ott már állnak. Dühöngeni nem volt időm, ugyanis sürgősen találnom kellett egy szabad területet. A hozzám legközelebbi közvetlenül az erdő mellett volt. Rekordsebességgel hajtottam oda, de láttam, hogy Taylor is kiszemelte azt a helyet. Csak centiken múlott, hogy nem ütköztünk, de így végül én csúsztam be oda. Leállítottam a motort, majd örömmel győződtem meg róla, hogy nyertem. Mivel a parkolónkat elfoglalták a többieknek máshol kellett leparkolni. Csak Justin és  Eliza tudott egymás mellett megállni.

Leszálltam a motorról, s levettem a sisakot. Ráraktam a motorra, nem bajlódtam vele, ugyanis minket senki sem mert meglopni, vagy inkább nem is akart. Boldogan sétáltam Taylorhoz. Mialatt odaértem hallottam pár sugdolózást, apró megjegyzést, de már megszoktam. Mindennapos volt a világomban.

- Nyertem - suttogtam Tay fülébe mikor oda értem. Hirtelen fordult meg, s elkapta a derekamat. Először magához húzott, majd felültetett a motorra.

- Nyertünk!  - kiabált Eliza majd félre lökte Taylort és szorosan megölelt. - Kitalálunk nekik valami szuper büntetést.

- Az én kis sebességmániás Issim - suttogta az ajkaimra Szerelmem, miután eltávolította az útból Lizt. Egyedül Ő hívott Issinek, de megkedveltette velem. Lágyan megcsókolt. Kezeimmel a nyakát karoltam át, s még szorosabban tapadtam az ajkaira. Engedtem a kísértésnek és még közelebb húzódtam hozzá, de Ő megszakította a csókot.

- Mi nyertünk volna, ha nem állnak be a helyünkre, Kíváncsi vagyok kik azok. Nagyon bátrak, vagy inkább őrültek - mosolygott.

- Nem, nem. Mi nyertünk és nincsen semmilyen "ha" - Eliza dühös volt, de jogosan. Tiszta küzdelemben nyertünk, így nem lehet kifogásuk.

- Ez így igaz srácok. Fogadjátok el, hogy megvertünk titeket, de én is kíváncsi vagyok rájuk - mind a négyen döbbenten szembesültünk a ténnyel, mikor megláttuk, hogy kik parkolnak a helyünkön.

- Vámpírok - suttogták egyszerre a többiek.

- Cullenék - motyogtam. Ott álltak és minket figyeltek. Rosalie egy piros kocsinak dőlt, a kezét pedig Emmett fogta. Alice döbbent arcot vágva karolta át Jaspert. Edward feketén csillogó tekintete összekapcsolódott az enyémmel, s ekkor tűnt fel, hogy egy szőkés hajú lány kezét fogja. A szívem úgy éreztem, hogy újra megreped, de ezt lehetetlennek tartottam, mivel már nem voltam belé szerelmes.

- Bella! Ők Cullenék? - nézett rájuk hitetlenkedve Eliza.

- Róluk meséltél? Ők azok, akiket emberkorodban ismertél? - Justin is kíváncsi volt, s láttam, hogy Taylor is.

- Ne most! Menjünk be tesire és ott mindent elmesélek. Vigyázzatok a gondolataitokra - suttogtam, majd karon ragadva Elizát elindultam az épületbe. Pár méterre Tőlük haladtam el, de folyamatosan az aszfaltot szuggeráltam. Csak akkor szólaltam meg, amikor a szekrényekhez értünk. Ennyi év után sem voltam még készen a viszont látásukra. Túl sok volt ez nekem.

- Bocsi, hogy elrángattalak.

- Semmi baj, gondolom, hogy mennyire nehéz ez neked - kinyitotta a szekrényét majd kivette belőle a torna cuccát.

- Köszönöm - hálálkodtam.

- Semmiség, de most már menjünk az öltözőbe. Már a fiúk biztos oda értek - én is elővettem a felszerelésem, majd szapora léptekkel indultunk meg barátnőmmel a tornaterem felé.

 komikat pls!