2010. november 6., szombat

8. Fejezet - Szíveken át II.


Sziasztok!
Meghoztam a következő fejit. Későn, de itt van, kérlek ne haragudjatok. Remélem tetszeni fog. Kérlek komizzatok, mert az előzőhöz nem valami sokat kaptam. ( ez nem szemrehányás) A gyermekek képei a főblogomon lesznek, a szereplők oldalon. Jó olvasást!
Puszi:
Nesszi

 
Szíveken át II.
8. Fejezet - A hely
/Bella szemszöge/
Pillanatokon belül a vár folyosóira kerültünk. Annak az otthonnak a falai közé, ahol a vámpírgyermekek megtanulhatják kezelni az erejüket, nincsenek kitéve a társadalom elvárásainak, felnőhetnek, s majd ha készen állnak, választhatnak sorsot, s mi segítünk nekik elkezdeni az életet.
- Hol vagyunk? - törte meg Emilie ijedt hangja a csöndet. Apja ölébe fészkelte magát, aki szorosan - láthatólag fájdalommentesen - ölelte magához kislányát.
- Itt együtt maradhattok. Ha szeretnétek, ez lehet az otthonotok - néztem rájuk, majd Carlislera, aki elképedt arccal figyelte a helyet. A vár hatalmas volt, minden a gyermekek igényei szerint készült. Tantermek, hálók, minden szobához külön fürdő, játszószobák, könyvtár, s mindehhez egy óriási kert is csatlakozott egy medencével együtt. Étkezőre és konyhára nem volt szükség így a szabad területet megspórolva kialakítottunk egy "képesség-termet", és az orvosi rendelőt. Az egész egy gyönyörű kerttel volt körülvéve, ahol nyüzsögtek az állatok, s elől pedig egy tó díszelgett. A világos falakat színes képek díszítették, pasztell bútorok, s halvány lámpafény.
- Ez gyönyörű - sóhajtotta Christopher. Megakartam velük beszélni a szabályokat, hogy milyen alapvető dolgokat kell betartaniuk, s el akartam mesélni, hogy mi minden vár rájuk.
- Gyertek, menjünk a tárgyalóba - indultam az első emeletre. Egy csigalépcső vezetett fel, de még mielőtt elindultam volna rajta felfelé valami nyugtalanítani kezdett. Nagyon nagy volt a csönd. Túlságosan nagy. Egy gyermekektől hemzsegő otthonnak zengenie kellene a nevetéstől, a beszélgetéstől, de semmi. Valami történt - gondoltam magamban, s megtorpantam a lépcső alján.
- Álj! - fordultam a többiek felé - Valami gond van - elfogott a félelem. Öt gyermek, öt élet, akikkel történt valami, az én hibámból.
- Mi az ? - aggódott Carlisle.
- A kicsik… - suttogtam, de mielőtt folytatni tudtam volna, valaki hirtelen átkarolt.
- Isabella - ugrott a nyakamba Lucas, és sok-sok ölelést és puszit kaptam tőle.
- Lucas - vontam magamhoz, s én is viszonoztam kedves gesztusát.
- Olyan jó hogy itt vagy - kiabálta, s a szívem újra megtelt örömmel. Úgy szerettem, mintha a saját gyermekem lenne. Imádni való volt, és aranyos, kedves, vicces.
- Hoztam pár vendéget - tettem le magam mellé, s kezét az enyémbe zártam. Lucas nyolc éves volt, szőke hajú, olyan kisfiú, aki bármikor bárkit levesz a lábáról. Egy igazi kis herceg.
- Lucas Scott vagyok - nyújtotta másik tenyerét Carlisle felé.
- Én pedig Carlisle Cullen. Örülök, hogy találkoztunk - fogott vele kezet. Udvarias volt, de a döbbent arckifejezés kicsit mulatságossá tette a helyzetet.
- Én pedig Christopher Lambert, ő pedig a lányom Emilie  - Chris csak fejet biccentett, nem akarta elengedni a belé csimpaszkodó rémült kislányt, aki a fejét szorosan édesapja nyakába temette. Ahogy rájuk néztem megint egy kérdés nyilallt belém, aminek azonnal hangot is adtam.
- Hol vannak a többiek? - az aggodalom megint eluralkodott rajtam, tehetetlennek és elveszettnek éreztem magam, egészen addig amíg Luc fel nem nézett rám, s szomorúan közölte.
- Bújócskázunk. Én vagyok a hunyó, de nem találom őket - olyan édes volt, ahogy karjait a mellkasa előtt keresztbe fonta, s a bánatos nézését felváltotta a mérges tekintete. Megkönnyebbültem, s az is az eszembe jutott, hogy a Kamille és Rach sosem engedte volna, hogy valami bajuk essen. Ők tanították őket, felügyeltek rájuk a nap nagy részében. Olyanok voltak számukra mint az anyukák. Mi is sokszor benéztünk Taylorral, Elizával és Justinnal, de engem javarészt lefoglalt az iskola és a Volterrai teendők. Gyorsan visszatértem a valóságba és új ötletem támadt.
- Hát, azt hittem hogy majd sok ölelést kapok, de látom, hogy nincs miért maradnom - természetesen nem terveztem, hogy elmegyek. Amint kimondtam az utolsó szót, léptek zaja, kiáltások sorozata ütötte meg a fülemet, majd karok fonódtak a testemre.
- Bella - kiáltották egyszerre. Először Annie mosolygó arca kúszott az enyém elé, aztán Emma majd Chase végül Withney is feltűntek.
- Annyira örülök hogy látlak titeket - öleltem meg mindenkit. Ők a családom részei voltak. Mindegyikük egy külön személyiség. Feltétel nélkül tudtak szeretni, s képesek voltak meglágyítani a legkeményebb vámpírszíveket is.
- Mi is - skandálták egyszerre. Az idilli pillanatot a kis Luc szakította félbe.
- Nézzétek, hogy Bella kiket hozott. Ő Carlisle Cullen - állt az említett mellé -, ő Christopher Lambert és a lánya Emilie - sétált hozzájuk. A többiek boldogan mosolyogtak, s üdvözölték a vendégeket.
Emilie arcáról a gyerekek látványa kicsit eltűntette az ijedtséget, főleg akkor, amikor Annie odasétált, s gyengéden meghúzta a ruháját, hogy rá figyeljen.
- Nem szeretnél velünk játszani? - Em boldogan engedte el apját, s ahogy a lábai a földre értek kérdő pillantást vetett édesapjára.
- Nem veszélyes? - kérdezte tőlem Chris. Éreztem, hogy Rachel kint van a kertben, Kamill pedig a házban.
- Semmiképp sem.
- Akkor mehetsz - simított végig Chris Emilie hátán, aki Annievel és Lucassal a kert felé indultak.
Olyan csodás volt, ahogy  Emiliet kézen fogták, s kivezették az udvarra. Hallottam, hogy labdáznak, s édes kuncogásaik bezengték az egész területet. Szívderítő élmény volt. Chase arcáról levakarhatatlan volt a mosoly.
- Ön orvos? - fordult Chase Carlisle felé.
- Igen - suttogta. Kicsit megszeppenve állt a tizenöt éves srác előtt, aki mindentudóan nézte.
- Akkor majd egyszer el kell magyaráznia a kicsiknek, hogy ön nem fog hozzájuk nyúlni. Annie már azt tervezi, hogy elbújik az ágy alatt - kuncogott.
Hát igen…Chase volt a hallgató. Az ő képessége az volt, hogy a hallását a világ bármely kontinensének, bármely országának bármely városának bármely négyzetméterére képes volt irányítani a hallását, legyen az akármilyen messze. A ház hátsó része különleges üvegből volt, s ha az ajtó bezáródott akkor még a vámpírhallás sem tudott áthatolni az üvegen, kivéve az övét.
- Mondtam, hogy nem illik hallgatózni - ütötte meg lágyan Emma. Emma csak egy évvel volt fiatalabb tőle, s sokszor összekaptak. Sosem jöttek ki igazán jól, olyanok voltak mint a civakodó testvérek, de szerették egymást.
- Ha jól hallottam új taggal bővül a közösség? - Withnney szúrós pillantást vetett feléjük.Ő volt a felelős nővér, aki lassan választás elé kényszerül. Lassan döntésre kellett jutnia, s ő szeretett volna legjobb tudása szerint cselekedni.
- Igen, nagyon úgy néz ki, de a részleteket még meg kell beszélnünk - válaszoltam Withneynek.
- Mehetünk mi is? - kérdezte Emma.
- Ez nem tőlem függ. Christopher? - neki kellett döntenie. Végül is az ő és a lánya további életéről volt szó.
- Ha szeretnék - látszott rajta, hogy nem nagyon sejti milyen beszélgetés vár rá, de hittem abban, hogy Withney jó hatással lesz rá.
Felsétáltunk az első emeleti dolgozóban, s mindenki helyet foglalt. Emma és Chase egymás mellé ültek a kisebb, Carlisle és Christopher pedig Withney társaságában foglalt helyet a nagyobb kanapén. Én a fotelbe ültem, s mély levegőt vettem.
- Mint láthatjátok, itt gyerekek laknak. Ők is vámpírok. Úgy éreztem szükség van egy helyre, ahol élhetnek, ahol megtanulhatják a vámpírlét minden velejáróját, s ahol nyugodtan gondolkodni tudnak az életükről. Itt mindenki állatvérrel táplálkozik, de ha betöltötte a tizennyolcat, akkor dönthet a sorsáról. Itt maradhat, elmehet, megválaszthatja táplálkozási szokásait, segítünk neki egy saját életbe kezdeni - kezdtem a lényeggel.
- A tizennyolcat testi fejlődésben kell elérniük? - kérdezte Carlisle.
- Igen - bólintottam - A kicsik havonta kapnak egy fiola gyógyszert, amit én fejlesztettem ki. Ez segít nekik abban, hogy a szervezetük ne álljon meg a fejlődésben. Addig kapják ameddig el nem érik fizikailag a kívánt életkort. Ekkor leállunk ezzel, s ők is megállnak a növekedésben.
- Akkor Emilie is ilyen….- kereste a megfelelő szót Chris - mesterségesen fog felnőtté válni?
- Dönthettek. Ha szeretne felnőtté válni, akkor csak ez az egy módja van, de nem kötelező. Viszont egy évet el kell töltenetek itt. Ennyi időbe  az újszülött korszak. Megtaníthatjuk nektek, hogyan kezeljétek a szomjatokat, majdnem emberi életet élhettek.
- Hogyan fog Em iskolába járni? - tudakolta Chris. Withney felé fordultam, aki értette a célzást s átvette a szót.
- Itt két tanár van. Mindkettő vámpír, de az egyik normális, iskolai órákat tart, míg a másik vadászatot, erőkezelést. Ők Kamille és Rachel. Rach önt is megtanítja állatokra vadászni.
- Ha akarja bemutatjuk nekik - állt fel Chase.
- Nagyon szívesen megismerném őket - mondta Christopher.
- Én pedig előkészítek egy szobát - csapta össze a tenyerét Withney. - Emilie a kicsikkel alszik, saját szobát kapjon, vagy az édesapja szobájába vigyek be egy másik ágyat? - jelentőségteljesen Chrisre néztem, mutatva ezzel azt, hogy a döntés az övé.
- Azt hiszem, hogy jót tenne neki a hasonló korúak közelsége - sóhajtotta kicsit megkönnyebbülten.
- Rendben - válaszolta Withney. - Az jó, ha a szobája az első emeleten lesz a kicsiké mellett?
- Természetesen. Nekem már az is hatalmas öröm, hogy befogadtak - bólintott Chris, majd hozzám lépett. Szeméből áradt a hála. - Köszönöm Isabella, nagyon köszönöm. Sokkal tartozom neked. Nem tudom elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok neked azért, amit ott Volterrában tettél értem, Emiliért. Nekem ő az életem és te vissza adtad. Nagyon köszönöm- ölelt meg.
Szavai hatására éreztem, hogy jól döntöttem, amikor elvállaltam az egyik vezető posztot. Ki tudja mi lett volna velük, ha nem teszem…Marcus mindkettővel végzett volna, egy szempillantás alatt, az újrakezdés legkisebb lehetőségének megadása nélkül. De éltek…és tudtam, hogy élni fognak.
- Semmivel nem tartozol nekem. Az a lényeg, hogy itt  megtaláljátok a helyeteket. Mindenkinek vagy egy helye, s ő ott a legboldogabb - az enyém Edward mellett van. Nem! Taylor mellett van a helyem. Ez csak egy apró "gondolatbotlás volt" - győzködtem magamat. Taylor! Ő az, akit szeretek! Őt kell szeretnem!
- Bella minden rendben? - tette Carlisle a kezét a vállamra, ezzel visszazökkentve a valóságba.
- Persze, persze, csak mennünk kellene. Nemsokára iskola - tereltem a témát - elköszönök a kicsiktől is és mehetünk.
Azonnal lerohantam a kertbe, elbúcsúztam mindenkitől, s megígértem, hogy hamarosan visszajövök, de nem egyedül, hanem Taylorral. Rachel szóba elegyedett Chrissel, a gyerekek boldogan játszottak, Emma és Chase éppen futóversenyt tartottak, Withney pedig Kamillal fürdőzött mikor Carlisleval teleportáltam.
Azt hittem, hogy végre kicsit elvonulhatok egy kicsit magányosan, hogy kiverjem a fejemből Edwardot, s a hozzá kapcsolódó gondolatban tett kijelentésem, de amikor  megérkeztünk, a látvány letaglózott.
Edward és Taylor egymást ütötték a földön, a többiek pedig csak szótlanul, mozdulatlanul álltak tőlük pár méterre.

PLS. KOMIKAT!

3 megjegyzés:

trixi írta...

Szia!!!
Nagyon tetszett a fejezet!!
Ez a gyógyszeres dolog tök jó!!:D Nekem tetszik!
És a vége...valyon min kapott össze Taylor és Edward?? Persze Bellán, de azon belül min?? Áhhhhhhh most egész este ezon fogok gondolkodni!!!
Nagyon, de nagyon várom a folytatást!!!

Evelyn írta...

SZia

...nagyon jó lett!!!!!!!
Nagyon kiváncsi vagyok h min kapott össze a két fiu!! gandolom Bellán
alig várom a következő részt
pusz
Evelyn

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon nagyon jó fejezet lett!
Csodás volt ahogy leírtad a várat illetve hogy a gyermekek tudnak nőni már attól féltem hogy nagyon veszélyesek lehetnek de mégse Bella így éli ki az anyaság szerepét ahogy a többi vámpírnő is!És Bella gondolatbotlása huha huha hát itt lesz valami ÓRIÁSI galiba.Mindenkinek megadja az új lehetőséget ad hogy mindenkinek lehessen egy második esélye ám nem értem hogy akkor Edwardnak miért nem tudja megadni saját maga áll szemben amit ő tart fontosnak a saját gondolatának!Ez így nem lesz jó.Új szereplők személyek .Ám mégis MEGIJEDTEM DE MARHÁRA MIKOR OLVASOK HOGY A GYEREKEK SEHOL UGYE TUDOD HOGY EGY PERCRE MEGÁLLT A SZÍVEM??????????Nos ez volt a kis dühöngésem.Ám a vége miért nem szól senki közbe avatkozik bele.És miért püfölik egymást a srácok.Erő fitoktatás vagy mi más az oka vagy egy az ok:Bella!!!!!!!
Izgatottan várom a következő fejezetet ahol remélhetőleg sok mindenre fény derül de a félelem és a baj csak most kezd igazán hatalmas lenni ha azt mondtad hogy sokkal veszélyesebb személy lesz nagyobb baj lesz mint tanya Marcus vagy Caius...Ez szöget ütött a fejemben de nem hiszem hogy egy két fejezet múlva meglesz a válasz..:)
Melinda