10. Fejezet - Szíveken át II.

Sziasztok!
Itt a 10. fejezet. Sajnálom, de a netem elromlott, remélem, hogy látható a bejegyzés. Ez a fejezet változásokat hoz, nem is kicsiket. Remélem tetszeni fog, legalább is bízok benne. Kellemes olvasást.
Puszi

Nesszi

Szíveken át II.
10. Fejezet - Utálnom kell téged, meg kell, hogy tegyem.

/ Edward szemszöge/

Mellkasomból egy hangos morgás tört a felszínre a torkomon keresztül. Emmett védelmezően Rosalie elé ugrott, pedig nem akartam megtámadni. Tevékenységem inkább szólt a türelmetlenségnek. Nem hibáztattam őt azért, mert gyermeket szeretne, nem volt engedélyem elítélni őt, és nem is állt szándékomban. Azért uralkodtak el rajtam az ösztönök, mert Carlisle akaratlanul is félbe hagyta a mondandóját, én pedig majd' belehaltam, hogy még  többet meséljen. Tudni akartam, hogy milyen élete volt Bellának. Meg kellett győződnöm arról, hogy az  sokkal jobban alakult mint az velem valaha lehetséges lett volna.

- Kérlek folytasd - nyögtem, kezem ökölbe szorult a gondolatok miatt. Apám pár másodperces tétovázás után ismét elkezdett mesélni.

- Nem csak kicsik élnek ott. Withney már kinéz vagy tizenhét, tizennyolc évesnek, aztán Emma és Chase már tinédzserek - Carlisle fejében filmként pörögtek az események. Láttam, ahogy Bella a trónok előtt áll, láttam Marcus dühös tekintetét, Aro elégedett arckifejezését, Caius unalmas pofáját, majd hogy Bellát apró karok ölelik körül, hallottam az édes kuncogásokat, a türelmetlen szavakat, de aztán minden átfordult egy új érzésbe.

Ez fájt. Minden rám támadt, szét akart feszíteni. Olyan volt, mintha belém martak volna. Éreztem, ahogy darabokra szakadok, egyszerűen borzalmas volt. Összeestem, kezemet a padlóba vájtam, ordítottam a kíntól, olyan volt, mintha a gyűlölet fojtogatott volna. A szeretet, amit Bella iránt éreztem, felgyulladt, savként kezdett belülről marni, aztán robbant, s teljesen másképp láttam a dolgokat.

Megcsalt. Azt mondta, hogy szeretni fog téged örökké, de nem tette. Megváltozott, már nem az a Bella, akit kívánsz. Ő már nem az a nő, akibe te őrülten szerelmes vagy. Ő már máshoz tartozik, más csókolja éjjel és nappal, más érinti. Nem te. Te gyűlölöd. Gyűlölöd azért, mert nem tartotta be a szavát, gyűlölöd azért, mert Taylort választotta. Undorodsz tőle, rá sem akarsz nézni. Becsapott. Ezt el kell fogadni.

A hangnak akár akartam akár nem, engedelmeskedtem. Minden csepp szerelmet kiölt a testemből. Vagy a kiölni nem is jó szó rá. Inkább átalakított. Az a mérhetetlen boldogság amit Vele éreztem, haraggá, dühé alakult, én pedig küzdöttem. Minden erőmmel küzdöttem, hogy ne történjen meg, én akartam, de aztán felvillantak a képek. Láttam, hogy Taylort csókolja, ahogy a kezét fogja, ahogy hozzá simul, s elvesztettem a kontrolt. Elengedtem magam, és hagytam hogy megtörténjen aminek meg kellett történnie. Gyűlöltem. Tiszta szívemből gyűlöltem Isabellát.

Mikor végre feladtam, minden megszűnt. Minden elcsendesült, nyugodt lett, jéghideg és ismeretlen. Családom tagjai mellettem térdeltek, apám a mellkasomat fogta le, Jasper és Emmett a karjaimat, Rosalie próbált pofozgatni, Esmee pedig Alicet karolta át tőlem pár méterre.

- Minden rendben? - engedett el Carlisle.

- Hagyjatok -  mordultam fel, s kirántottam magam a szorításokból.

- Jól vagy? - nyúlt utánam apám.

- Edward mi történt veled? - kérdezte Esmee bánatosan és félve.

- Nem tudom - zavarodtam össze. Gorombán viselkedtem velük, nem akartam, csak úgy jött. Furcsa volt. Egészen más.

- Jól vagytok? - tudakolta Jasper rám és a húgomra nézve.

- Át kell mennünk Belláékhoz - kapkodott Alice, a név hallatára pedig azonnal elhúztam a számat. Nekünk kellene aggódnunk érte? Nem vagyok senkije, védje meg az, akinek az ágyába nap mint nap bebújik.

- Menjetek - közöltem mialatt elindultam a szobám felé.

- Öcsi te nem jössz?  - állított meg Emmett.

- Nem kívánok egy levegőt szívni sem Isabellával sem a pasijával. Menjetek nélkülem, beszámolóra pedig nem tartok igényt - hadartam el a mondandóm rájuk sem nézve.

- Ed! Bella rosszul van. Ő is összeesett. Gyere már - könyörgött Alice, én pedig a lépcső tetejénél visszafordulva megszólaltam.

- Remélem ott marad - mosolyogtam gyilkosan.

- Beléd meg mi a frász ütött? - rivallt rám Rosalie. Szemükből sütött a kíváncsiság, az ismeretlentől való félelem. Nem tudtam pontosan, hogy is nézek ki, de jó volt. Szabad és legyőzhetetlen voltam, egyszerűen felemelő volt. Rájöttem, hogy a Bella iránti szerelmem a földhöz láncolt, nem engedett szabadon, de vége. Isabella már csak egy rossz álom, életem legrosszabb döntése.

Jasper odasétált elém és halkan megjegyezte.

- Gyűlöli Bellát - Magam mögött hagytam a ledöbbent családtagjaimat, s örülve annak, hogy végre nem fognak ezzel nyaggatni elvonultam a szobába, ahol magamra zártam az ajtót, s elmerültem a jótékony csendben.

Ez sem tartott sokáig, ugyanis Alice hatalmas dübörgéssel közeledett a szobám felé.

/ Bella szemszöge/

Percek teltek el, mióta összekapartak a többiek a szobám padlójáról. Arra tértem magamhoz, hogy Eliza egy pohár vért akar a számba juttatni, s elmesélték hogy összeestem, hogy ordítottam. Eliza aggódva nézett, s minden percben azt kérdezte, hogy jól vagyok-e.

Taylor viszont sehol sem volt. A többiek szerint amikor összeestem ő szólt nekik, aztán kiugrott az ablakon, s befutott az erdőbe. Hiányzott. Nagyon hiányzott.

- Bella  jól vagy? - faggatott már sokadszorra Eliza.

- Igen, csak elgondolkodtam. Taylor még mindig …. - tétováztam.

- még mindig nincs itt - felelt, s elvette a poharat az éjjeliszekrényről - Hozzak még? - kérdezte.

- Nem kell, köszönöm. Megyek szívok egy kis friss levegőt - álltam fel.

- Nem ajánlatos - figyelmeztetett.

- Semmi bajom, jól vagyok, de tényleg - takaróztam ki, s vele együtt lesétáltam a földszintre. Justin elment megkeresni Taylort, bíztam benne, hogy talál valami nyomot. Szerettem volna én is utánuk indulni.

Másképp éreztem magam, mint eddig, és ez sokkal jobb volt.

- Elmegyek. Megnézem mit csinálnak - fordultam Elizabeth felé.

- Megyek én is - ajánlkozott, s együtt léptünk ki a házból. Időnk sem volt gondolkodni, két kocsi fékezett le mellettünk. Az egyikből Alice ugrott ki, aki azonnal a nyakamba vetette magát.

- Istenem Bella annyira de annyira örülök, hogy jól vagy.

Szorosan magához ölelt, elmosódva láttam, hogy a kocsikból a Cullen család összes tagja kiszállt, utolsóként pedig az, akit a hátam közepére sem kívántam. Szúrósan nézett felénk, áradt belőle a hidegség. Utáltam. Megvetettem szívtelen lényének minden porcikáját.

Hisz elhagyott engem. Ezt érdemli. Becsapott, hazudott. Csak egy szörnyeteg, semmi több. Túl sokáig játszotta a jó kisfiút, de ennek már vége. Soha többé nem dőlök be neki. Már sokkal okosabb vagyok.

- Ez meg mit keres itt? -  löktem el magamtól volt legjobb barátnőmet, és az említettre emeltem a tekintetem.

Mielőtt bárki más megszólalhatott volna, Edward Cullen kezdett bele a mondandójába, amit egyáltalán nem akartam megvárni.

- Köszönöm, hogy ilyen csodás szavakkal illetsz. Téged is hatalmas bánat élve látni - köpte felém szavait. Még volt bőr a képén…

Nem hagyhattam magam. Engedelmeskedve a bennem élő újonnan kiszabadult lénynek, boldogan megszólaltam.

- Kérd meg Tanyat, hogy rakja szét neked a lábát, mert elég sok a feszültség benned - mondtam teljesen higgadt hangon, arcomon aprócska mosollyal. Esmee és Carlisle döbbenten álltak a kocsi mellett, Jasper csak a fejét csóválta, Rosalie és Emmett pedig minket méregettek.

- Hát igen…Ezzel is csak azt mutattad meg, hogy mekkora egy kurva vagy. Én nem lennék arra büszke a te helyedben, hogy a kapcsolatom egy nagy rakás szar drága - lépett elém.

- Edward hagyd abba - szólt rá Rosalie.

- Fiam ne csináld - kérte Carlisle.

Testemben a düh újra feltörni készült, hogy mindent elsöpörve a földre taszítsa Edwardot.  

- Tűnj el innen - parancsoltam még érzelemmentes hangon.

- Mert ha nem? - kérdezte.

- Akkor meghalsz - feleltem.

- Ugyan már. Mikor tudnál te engem legyőzni? - kérdezte, s a kezem után nyúlt. Érintésétől elkezdett a számban termelődni a méreg. Készült valamire, láttam.

Zavard el, gyűlöld, ne szeresd, csak üss. Ne gondolkozz, csak cselekedj, ne öld meg, de ne engedd. Szegezd a földhöz, hogy megtudja erősebb vagy, elmegy, s te végre nyugalmat kapsz.

Az Edward szeméből áradó undor elindított bennem valamit. Remegni kezdtem, a szívemből valami meleg és forró kezdett szétterjedni, s a következő pillanatban Edward már két lépéssel hátrébb állt, s lángok vették körül.

Megérdemli, bántott téged. Folytasd, és ígérem, hogy jobb lesz!

Nem, nem, nem. Nem tehetem. Én nem vagyok gonosz, nem szavad!- üvöltöttem magamban. Alice kétségbeesetten kiabált, Emmett és Jasper a tüzet akarták eloltani, Carlisle és Rosalie pedig engem akartak lefogni.

Meg kell tenned, így a legjobb - a hang ami irányított nem tőlem volt. Nem lehetett tőlem.

Edward egy égő kör közepén állt, a tűz lobogásán keresztül láttam a szemét. Elvesztem aranyló tekintetének folyamában, ami mintha mást mutatott volna mint ezelőtt.

Nem tehetem, hisz szeretem. Szeretem őt, ez nem én vagyok - minden erőmet összeszedve küzdöttem a harag és a megvetés ellen, s láttam, hogy a lángok eltűnnek. Edward sértetlenül feküdt a földön, Emmették azonnal odarohantak. Nem figyeltem a hangokra, a képekre, Jaspert félre lökve ugrottam Edwardhoz.

- Annyira sajnálom…nem tudom mi ütött belém. Jól vagy? Annyira sajnálom - borultam a nyakába.

Megakartam ölni. Elszörnyülködtem magamtól. A halálát akartam egy lénynek, és nem is akármelyik lénynek. Neki, annak a személynek, aki a világon mindennél többet jelentett a számomra…egykor.

- Gyűlöltelek - hangzott a ténymegállapítása. - gyűlöltelek, és megakartalak ölni. Sajnálom Bella, annyira sajnálom - ölelt magához. Közelségétől elfelejtettem, hogy mit akartam tenni. Elfelejtettem, hogy végezni akartam vele, mert most itt volt. Velem volt. Ölelkezve ültünk a földön, talán túl sokáig.

A bokor mögül zajok szűrődtek ki, s én a hang irányába fordítottam a fejemet.

- Itt meg mi folyik? - kérdezte feketén csillogó szemekkel Taylor.