11. Fejezet /Szíveken át II./

Boldog Karácsonyt mindenkinek! Megérkezett a netes-jézuska is, remélem örültök neki. Hozott nektek friss fejezetet. Egy kérés: Ne engedjétek, hogy a fejezetben megbúvó gonoszság bekerítse a lelketeket ebben a csodás időszakban, - máskor se - mert ez a szeretet Ünnepe. Vigyázzatok magatokra, egymásra is, és gondoljatok szeretteitekre, élő, vagy épp már eltávozott ismerőseitekre, rég nem látott barátaitokra. Legyen felejthetetlen a pillanat.
Én szeretlek Titeket, s amíg van ihlet a fejemben, addig veletek leszek, s örömmel írok Nektek!
Puszi:

Nesszi

Szíveken át II 

11. Fejezet - Alku az ördöggel a szerelemért

/Taylor szemszöge/

Hogy miért nem sétáltam inkább a Volturi elé, amikor eszembe jutott, hogy alkut kötök azzal a nőszeméllyel? Nem tud magán uralkodni, felelőtlen, önző, meggondolatlan, ostoba. Mindent képes tönkretenni, és ezért még mer engem hibáztatni?

De megkapja a magáét, amint a kezem közé kaparintom. Nemhogy titokban végezné a dolgait, nem, dehogy, neki egyből a legfeltűnőbb megoldást kell választania. Ki hinné el, hogy Edward tényleg gyűlöli Bellát? És szerinte Bellában nincs annyi önuralom, hogy fékezze magát? Bár ne lenne…Bár megölné.

Már vagy huszadjára tárcsáztam Tanya számát, hogy leordítsam a szőke haját a fejéről. A méreg folyamatosan lüktetett az ereimben.

- Te meg mit akarsz? - ordított a vonal túlsó feléről Tanya.

- Először is tájékoztatni téged, hogy Bella kínok között vergődik a földön, másodszor az elképzelésed nem fog megvalósulni, három Edward holtan sem fog szeretni téged, négy minél többször próbálgatod rajtuk azt az istenverte könyvet, annál erősebbek lesznek  - hangomból már szikrázhatott a gyűlölet, de őt csöppet sem érdekelte.

- Azt hiszed holtan akarom látni Edwardot? A drága kis Bellácskád úgysem bántaná, ezzel teljesen tisztában vagyok, ő túl stabil ilyen téren, viszont Edward nem. Csak Isabellát kellene félre tenni az útból és minden megoldódna - nevetett.

- Ha hozzányúlsz ne félj, az egész Cullen család tudni fog arról, hogy mit műveltél velük. Szerinted Alice nem lenne kíváncsi arra, hogy miért nem tudja olykor-olykor rajtad használni a képességét, vagy az az ostoba Edward miért nem tud a gondolataid között olvasni?

Sakkban tartottuk egymást. Nyolcvan éve csak ide-oda lépegettünk, adott esetben békét kötöttünk, mert a közös céljaink megkívánták az együttműködést. Nála volt a könyv, nálam az ész, de ő szinte mindig feleslegesnek vélt engem, s próbálta saját maga megoldani a dolgot. És mindig mi lett a vége? Valaki szenvedése. A bábuk mozdulatlanul sorakoztak a fekete-fehér táblán, a nyitó lépésen kívül egyikünk sem tett mozdulatot.

- Ugyan már Taylor. Meg sem lepődnének. Ellenben a te családoddal. Melyikünk is a gyorsabb? Ááá már tudom - vált ironikussá a hangja. - Természetesen én. Tekintve, hogy neked elég messze kellett futni, hogy ne hallják a beszélgetésünk én nagyobb előnyben vagyok. Van itt egy kis varázslat, teljesen tisztán, hogy miként lehet üzenetet küldeni. gondolatban . Versenyzünk? - tette fel a költői kérdést. Sajnos igaza volt. Ő nyert volna.

- Én is így döntöttem volna a helyedben - mondta keményen. - Ne feledd, hogy Bella nélkülem sosem lenne szerelmes beléd. Egy csődtömeg vagy, fogadd el, és legyél nekem nagyon, nagyon hálás. Most pedig szia, majd nemsokára találkozunk - kinyomta a telefont.

Magamat marcangoltam belülről, mialatt visszaindultam a házhoz. A levegőben már keveredett a testvéreim illata. Szomorúan haladtam egyre közelebb az otthonom felé, hogy újra titkokkal és fájdalommal telve nézhessek Bella szemébe.

Tanyanak igaza volt. Ha nem hókusz-pókuszol abból a könyvből, akkor Issi csak barátként tekintene rám. De nem volt választásom. El kellett felejtenie Edwardot, és én szerettem. Csak így lehetett boldog, én érte tettem mindent.

Lehajtott fejem azonnal felemelkedett, amikor megéreztem a Cullenek illatát. A látvány ledöbbentett. Szerelmem azt a férget ölelve kuporgott a földön, s minden füstös volt. A többiek csak szótlanul, ledermedten figyelték összefonódott párosukat. Legszívesebben letéptem volna annak a ficsúrnak a fejét. Minden az ő hibája volt…miatta kellett ilyenné válnom. A bűntudat azonnal kiszállt a testemből, ölni tudtam volna a tekintettem.

- Itt meg mi folyik? - sziszegtem. A gondolataimat le kellett csillapítani, hogyha Bella ismét összekapcsolja az elméinket, akkor ne sejtsen semmit. Igaz, nálam is bevolt kapcsolva most a pajzs, de nem hiszem, hogy Edward ilyen állapotban figyelt volna rám.

- Nem tudom - hebegte Szerelmem. Azonnal odasiettem hozzá, s lesöpörve róla Edward karjait felvettem, s meg sem álltam vele a hálószobáig.

- Tényleg nem tudom - kapaszkodott erősen belém. Össze volt zavarodva, rémült tekintete izzó tőrként hasított a szívembe. Én tettem, bántottam. Nem kellett volna segíteni lefordítani Tanyanak azt az átkozott könyvet. Ha nem tettem volna…

- Sss, Szerelmem! Minden rendben - tettem le az ágyra. Az egyik takarót felkaptam, s ráhelyeztem. Kiszűrtem a nappaliból áradó morajt. Esmee aggódva toporgott a kanapé előtt, Carlisle értetlenül szemlélte e történteket, Emmett és Rosalie csak tehetetlenül ácsorogtak, míg Alice és Jasper próbálták Edwardot vigasztalni, Eliza pedig épp vért szolgált fel. Csak ültem szerelmem ágyánál, aki bátortalanul megszólalt.

- Olyan ijesztő volt - szorongatta a takarót, mialatt kezemmel lágyan végigsimítottam a homlokán.  Másikkal megfogtam az egyik tenyerét, s apró köröket írtam le rajta megnyugtatás képen. Utáltam ezt. Nem először kerültünk már hasonló helyzetbe, mégis talán most volt a legnehezebb. Ez fájhatott neki eddig a legjobban. - Elvesztettem az uralmat az új képességem felett és egyszerűen én próbáltam, valóban próbáltam leküzdeni, de nem ment. Egészen addig, amíg bele nem gondoltam….

Nem fejezte be a mondatot, nem kényszerítettem. Csak nyugalomra volt szüksége. Akkor biztosan jobban lesz. Kijelentésének egyik része dörömbölni kezdett a fejemben, hogy szétverjen bent mindent.

- Új képesség? - Én megmondtam Tanyanak. Minden egyes alkalommal Bella erősebb lesz. De én beszélhetek. Miért is kellene meghallgatni?! De egyszer visszafog ütni a dolog, csak akkor én már nem fogok szövetkezni Tanyaval. Ráfogom. Hisz bennem úgy is többen bíznak mint benne.

- Képes vagyok tüzet gyújtani, csak nem tudom, hogyan - sóhajtott. - Jesszus majdnem megöltem Edwardot, most meg a képességem miatt siránkozok. Szörnyű vagyok - borult a nyakamba.

- Dehogy vagy az - simítottam végig a hátán, mialatt ő vállamba fúrta a fejét. Percekig ültünk néma csöndben, de a lentről érkező léptek zaja megzavart minket. A halk kopogásra Szerelmem megremegett a karjaimban. Ki is lehetett volna a betolakodó, ha nem a kitűnő, tökéletes, imádnivaló Edward Cullen teljes életnagyságban?

- Szabad - engedett el Bella, s az ajtó felé nézett.

- Csak szeretnék veled négyszemközt beszélni, ha megengeded - mondta illedelmesen. Erősen fegyelmeznem kellett magam, hogy ne dobjam ki az ablakon.

- Taylor, magunkra hagynál minket egy kicsit? - fogta meg a kezem Bella. Erőtlenül tápászkodtam fel, s a féltékenység töredékét sem mutatva zártam be magam mögött a háló ajtaját.

Úgyis velem marad Bella. Nyolcvan évig sikerült megtéveszteni, nem most fogom elrontani.

/ Edward szemszöge/

Ott ültem, vele szemben, arca melegsége még kőbe zárva sem veszítette el melegségét. Egész lénye árasztotta magából a csodát. De ez a csoda már nem lehetett az enyém. Ami egykor csakis az enyém volt, ma már csak távoli emlékképként kísér. El kellett fogadnom…

- Sajnálom - sütöttem le szemeimet. Bella lélegzetvétele gyorsulni kezdett, annak ellenére, hogy már semmi szüksége nem volt az oxigénre. Kis múltbéli darabkákat sodort magával minden mozdulata, ahogy felemelte az államat, s a szemembe nézett.

- Te nem tehetsz semmiről. Nem tudom, hogy mi volt, vagy miért volt ez az egész, de megpróbálom kideríteni. Sajnálom amit mondtam, én tényleg nem gondoltam komolyan. Nem akartalak megbántani semmilyen módon - ahol bőre a bőrömhöz ért lángolni kezdtem. Szerettem volna megölelni, megcsókolni, végigdőlni vele az ágyon, s ezerszer elsuttogni neki, hogy mennyire szeretem, hogy mindig is szerettem. Vele akartam lenni. Csak ennyit szerettem volna, csak még egyszer, ha kell utoljára. Már végleg megbizonyosodtam arról, hogy mindent elszúrtam. Nem tudtam megvédeni, elhagytam, bántottam.

- Én sem gondoltam komolyan amit mondtam - hogy lehettem annyira hülye, hogy ócsárolom? Hogy a számra veszem, s megtiprom minden porcikáját? Nem önmagam voltam, én nem tettem volna ilyet. Vele soha sem…Ő volt életem. Ő volt, az is, és létezésem utolsó pillanatáig ő is lesz. Örökké.

- Ugye jól vagy? Nem égettelek meg? - nyúlt a karom után. Gondoskodása, végtelen törődése most is magával ragadott.

- Jól … - megnémultam, amikor felcsúsztatta a felsőm, s vizsgálgatni kezdte az alkarom. Az én drága Bellám…

- Dehogy vagy jól - pattant fel, s letérdelve elém húzott magához közelebb.

Ahogy lepillantottam a kezemre valóban elég csúnyán megsérültem, de ez a fájdalom csak apró karcolásként mutatott a bennem rejtőző halálos seb mellett. Bella villámsebességgel rohant a szekrényhez, s kapott elő belőle egy dobozkát. Az ágyra dobta, s kivett belőle egy gézdarabot, és egy üveget. A színtelen folyadékot a gézlapra öntötte, majd mellém ült.

- Ez kicsit fájni fog - mielőtt feleszmélhettem volna, apró csípést éreztem. Nem volt több, mint egy apró tűszúrás egy embernek.

Elragadtatottan szemléltem, ahogy Bella édesen tisztogatja a sebem. Barna haja a vállára hullott, így még jobban kiemelte fehér, szív alakú arcát. Szája csillogó rózsaszínűen hívogattak, s elképzeltem, amikor először csókoltam őt meg. Amikor a karjaimban tartottam, s megízleltem puha ajkait. Újra felidéztem, amikor a közelségemtől a szíve egy ütemre kihagyott, majd újult erővel kezdte dörömbölni apró mellkasának falait, amikor a levegőt szabálytalanul szedte, s amikor ujjaival erőtlenül kapaszkodott belém. Bolond voltam, hogy eldobtam. Ostoba, idióta, nyomorúságos, hitvány…

- Kész is van - húzta vissza a pólóm ujját eredeti állapotába. Mielőtt még az anyag teljesen eltakarhatta volna, láttam, hogy teljesen ép.

- Ezt hogy csináltad? - kérdeztem. Nagyon édes volt, hogy tisztogatta, de nem fertőződött volna el, és legalább egy nap múlva tűnt volna el teljesen.

- Varázslat - mondta mosolyogva, majd megpróbált felállni, de én nem hagytam. Olyan rég voltam ilyen közel hozzá.

- Most komolyan.

- Nem hiszed el, hogy varázslat? - kérdezte dallamos hangján.

- Neked bármikor - csúszott ki a számon.

BOLDOG KARÁCSONYT!