8. Fejezet - Egy szörnyű éjszaka

Köszönöm mindenkinek aki még most is olvas! Remélem tetszeni fog. Úgy tervezem, hogy a történetben lesz pár boldogabb rész, de majd csak a tizedik fejezet környékén. Remélem nem okozok csalódást és elnyeri a tetszéseteket ez a feji. Jó olvasást!

Puszi:

Nesszi

/Bella szemszöge/

Este megint gyötörtek a rémálmok, újabb és újabb szörnyűségekkel. Minden alkalommal, amikor felkeltem, jobban levert a víz, rettentően ziháltam. Apa többször is benézett, de én próbáltam megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Kora reggel keltem fel, az eső zuhogott, volt, amikor egy-egy villám is megvilágította a sötét égboltot. A szám teljesen kiszáradt, így felálltam, hogy lemenjek inni egy kis vizet. Mikor felkapcsoltam a villanyt, láttam, hogy már este tettem be a szobámba egy pohárral. Azonnal a számhoz emeltem, s megittam az utolsó cseppig. Már készültem rá, hogy letegyem a poharat, amikor elképesztő fájdalom járta át a testemet. A torkom kezdett el először fájni, s a kín hatására elejtettem az üvegpoharat, ami hangos csörömpöléssel érte a padlót. Erőtlenül hullottam az ágyra, minden elsötétült, s csak Charlie kiabálását hallottam.

- Bella! Bella! Mi történt? - kérdezte. Három Charliet láttam magam előtt, majd újabb sötétséget.

- A…fejem - az égető, lüktető érzés kezdte elereszteni a nyelőcsövemet, s helyette a fejembe férkőzött.

- Hívok orvost. Rendbe jössz Bells. Ígérem - lágy fuvallatot éreztem, majd halk lábdobogásokat. Átadtam magam a szenvedésnek. Egyedül éreztem magam, Apu hangos szavai felszivárogtak a szobámba, úgy gondoltam, biztos az orvossal beszél.

- Annyira sajnálom. Nem lesz semmi baj, nemsokára elmúlik. Sajnálom, de meg kellett tennem - a homlokomon egy hideg kéz érintését éreztem. A hang ismerős volt, mégsem tudtam kihez tartozik. Tiszta csengése volt, s akkor összeállt a kép. Hideg kéz, szépen csengő hang. Egy vámpír.

- Ki vagy? - rettentő halkan beszéltem, de tudtam, ha a sejtésem helyes, akkor hallja. Próbálkoztam azzal, hogy szembenézzek a látogatómmal, de amikor kinyitottam a szemem, csak egy elmosódó vörös csíkot láttam. Újabb fuvallat rázott meg, majd Charlie erősödő léptei értek a szobámba. A fájdalom kezdett megszűnni, már nem zavart annyira, mint az elején. Minden egyes pillanattal enyhült és tudtam, hogy hamarosan megszűnik.

- Mindjárt itt az orvos Bella. Tarts ki! - apa végig mellettem volt, míg meg nem hallottam a mentő hangját. Egyre több kéz fonódott körém, hallottam orvosi utasításokat, aggódó emberek által csapott zajt. A környéken szinte mindenkit felvert a kiérkező segítség.

Már elviselhető volt az egész. Eleinte azért nem sikítottam, mert nem bírtam, de utána már azért nem, mert nem volt értelme. A testem pihe könnyű volt. Igaz, hogy egy kicsit zsibbadt a testem, de ettől eltekintve ugyanúgy éreztem magam, mint mikor felkeltem. A szemeim ólom nehezek voltak, nem bírtam kinyitni, mintha már több napja nem aludtam volna. Átengedtem magam az alvás jótékony hatásának, s bíztam benne, hogy egy kellemes, álmok nélküli éjszakám, vagy inkább nappalom lehet.

/Edward szemszöge/

Csak feküdtem az ágyon. Hál' Istennek Tanya "az óta" nem próbálkozott, tudomásul vette az elhatározásomat. Csak Bellát akartam, Őt és senki mást, de az emléke majdnem belehajszolt egy szörnyű döntésbe. Nem hallottam Tanya gondolatait, s rögtön Bella jutott az eszembe. Az emlékek irányítottak, s én majdnem elvesztettem a fejem. Próbáltam nem Rá gondolni, de ez lehetetlen volt. Minden reggel eszembe jutott, hogy vajon mit csinál? Felkelt? Indul már az iskolába? Figyel az órán? Hiányzom neki? Gondol rám? Mit csinál délután? Már elaludt? Álmodik rólam? Szeretné hallani az altatót amit neki írtam? Minden egyes nap így telt el. Hiányzott. Annyira szerettem volna ismét látni. Néha elővettem a fényképeket, amiket Alice hozott el Tőle. A kupak, melyet át itatott csodás, bódító illata, már inkább csak egy hideg tárgynak tűnt. Mindig a kezemben volt, egyszerűen nem tudtam elengedni.

A családom volt, hogy benézett, hívtak vadászni, kértek, hogy járjak újra gimnáziumba, esetleg főiskolára, de engem semmi nem érdekelt. Alice sokszor benézett hozzám, ő próbált átsegíteni a dolgokon. Carlisle és Esmee féltek, hogy elhagyom őket, így inkább egyedül hagytak, nehogy felzaklassanak a gondolataikkal. Emmett is hiányolta Bellát, leginkább az ügyetlenségét. Később már Jasper miatt is aggódott, aki nem sokszor jött haza. Nem bírta elviselni az érzéseimet, így volt, hogy nagyobb vadászatokat tartott. Rosalie csak magával volt elfoglalva, őt ugyanolyan hidegen hagyta Szerelmem hogyléte, mintha csak azt mondtam volna neki, hogy lehullott egy falevél. Volt még egy személy, akinek a gondolatati rejtve maradtak. A kíváncsiság kezdett eluralkodni rajtam,  hisz mindig is tudtam a fejében olvasni. Valami történt. Ki kell derítenem! - elmélkedtem magamban, majd oly régóta először hajlandó voltam elhagyni azt a négy fal közé zárt légteret, melynek minden egyes porcikáját átitatta Bella emléke, s az én keserves szomorúságom.

Kinyitottam az ajtót, majd elhatároztam, hogy megkeresem Tanyát. Ő biztos tudja, hogy mi az oka az egésznek. Már épp a folyosó felénél jártam, amikor egy gondolat befurakodott az elmémbe, s teljesen letaglózott.

"Bella volt az, zihált és kimerült állapotban. Az ajtó felé indult, majd megtorpant, s a pohár vízért nyúlt, ami az éjjeliszekrényén állt. Elvette, majd megitta. Aztán egy csattanás hangja, s millió apró üvegszilánk hevert Kedvesem lábánál, ő pedig erőtlenül esett össze, s zuhant az ágyra, s ekkor minden elsötétült."

Alice látomása megrázott, mivel a sötétség csak azt jelenthette, hogy meghalt. Az pedig nem lehet. Nem lehet, hogy Bella csak úgy megszűnik létezni. Lehetetlen. Azonnal szaladtam a húgomhoz, aki megfagyva állt a nappali közepén, körülötte pedig a család többi tagja, Tanyát kivéve.

- Mi történt drágám? - szólongatta Jasper.

- Alice! Mondj valamit! Mit láttál? - Esmee mellé állt, majd átkarolta, s nyugtatólag szorította magához.

- Edward, mit látott Alice? - Carlislenak tűnt fel, hogy én is megérkeztem, s mikor kiejtette a nevem, mindenki rám kapta a tekintetét.

- Alice, mond, hogy nem igaz! Mond, hogy ez csak egy rossz trükk, amivel ráakarsz venni, hogy visszamenjek hozzá. Mond, hogy minden, amit láttam, csak a te fantáziád! - láttam Alice arcát, majd hallottam remegő hangját.

- Sajnálom.

- Mi történt? - Emmett kezdett dühössé válni, de cseppet sem érdekelt. Kíváncsi gondolatok cikáztak bennem. Minden ami Bellára emlékeztetett, kezdett elhomályosulni, s feledésbe veszni. Úgy éreztem, lehetetlen, hogy elfelejtem, lehetetlen, hogy olyan világban éljek, ahol Ő nincs. Visszaidéztem minden pillanatot, az összes csókját, forró érintését, s aztán az utolsó képet róla, azt a szívszorító utolsó pillantását, mikor elhagytam. Ott állt, s elhitte, hogy nem akarom. Most pedig nem maradt más, csak az üresség. Az a mérhetetlen veszteség és fájdalom, amit az elvesztése okozott.

- Bella meghalt - mondta Jasper, s onnantól kezdve nemcsak azokat a kíváncsi eszmefuttatásokat kellett, elviselnem, hanem az egész család gyászát.

- Honnan tudod? - kérdezte ugyanolyan nyugodt hangon, amilyenen Szerelmem elhagyása óta beszélt.

- Edwardnak nagyon fáj. Érzem. Egyszerűen megszakadt a szíve. Annyira sajnálom! - Jaz szinte megsemmisülve ült le a kanapéra. Mindenki állt és próbálta feldolgozni a hallottakat. Elvesztettünk egy csodálatos embert, a nagyon jó barátot, a pótolhatatlan lányt, az igaz szerelmet. Őt. Mi értelme van az életnek, ha már meghalt? Mindent elvesztettem. Utána megyek. Talán az a világ még is csak létezik. Talán újra vele lehetek, talán megbocsát. A Volturik talán megtennék. Ha ez megtörténik elmondom neki, hogy szeretem, hogy minden amit az erdőben mondtam hazugság. Elmondom, hogy csak őt akarom, hogy bármit megtennék, ha a feleségem lenne. Az lenne a legnagyobb ajándék számomra.

- Ne merd megtenni! Nem hagyom, hogy a Volturi elé sétálj és megölesd magad! - Alice inkább szomorú volt, mintsem dühös, ezt Jasper gondolatai nélkül is észre vettem. Még halkabban folytatta - Bella sem ezt akarta volna.

- Talán fel kellene hívni Charliet - Carlisle nyugodt arckifejezést erőltetett magára de belül ő is összeomlott.  Esmee támasza akart lenni, aki a kanapén sírt könnyek nélkül. Alice leült Jasper mellé, ő is zokogott. Emmett csak állt, gondolatban felidézte Bella botlásait. Esmee és Carlisle is elkezdtek aggódni amiatt, hogy elmegyek. Emmett gondolatban üzengetett:

"- Remélem tudod, hogyha elmész sem Carlisle sem Esmee nem lesz soha többé ilyen boldog. Azt is figyelembe kell venned, hogy Jasperrel nem engedünk csak úgy el. Ha kell erőszakkal, de itt tartunk. Egyedül nem fogod tudni feldolgozni. Itt maradsz és mi segítünk! Nekem is hiányozni fog az az ügyetlen kiscsaj. Nekem is, a többieknek is, sőt még talán Rosebabynek is. Bár annak, hogy elhagytad semmi értelme nem volt, de…" - nem tudtam tovább hallgatni, egyszerűen felkellett fognia, hogy mindent Érte tettem. Csakis az ő biztonsága volt, ami miatt elhagytam. Az a dolog, amiért mindent feláldoztam volna.

- Emmett! - szűrtem ki a fogaim között.

- Bocsi. Amúgy meg, Carlislenak igaza van. Beszélni kellene Charlieval, hátha ő megtudja mg akadályozni az egészet. Hív egy orvost Bellához és minden rendben lesz .

- Nagyon közeli jövő volt. Sokkal tisztább mint eddig bármi, aztán csak a sötétség. Már utána is próbálkoztam, de eltűnt, ez már biztos - Alice fojtott hangon beszélt - na meg ott van az is, hogy nem hívhatjuk csak úgy fel. Mégis mit mondanánk? Részvétünk? Sajnáljuk, hogy Bella meghalt? Hogy magyaráznánk meg a dolgot? Elmondanánk, hogy látom a jövőt? Hogy ezért tudunk az egészről? Legalább várjunk egy pár napot. Addigra kitalálunk valamit. Szerintem ő sem hinné, hogy véletlenül pont akkor hívjuk fel, amikor ez a tragédia történik?

- Igaza van. Várunk egy pár napot, aztán megtudunk mindent - Esmee lassan felállt, majd egy szomorú pillantást vetett szerelmére, végül elindult az emelet felé.

Szótlanul álltunk. Még mindig azt hittem, hogy álmodok. Biztos csak egy rossz álom, valahogy biztos elaludtam. Lehet, hogy a majd' száz évnyi éberlét után kaptam egy kis pihenőt, de annak minden pillanatába került a fájdalomból. Az nem lehet, hogy meghalt. Lehetetlen, hogy egy ilyen jó, tiszta szívű ember eltűnjön. A rossznak és a jónak egyensúlyban kell lennie. De így, hogyan lehetséges?

- Rosalie és Tanya hol vannak? - a kérdés értelme csak akkor tudatosult bennem, amikor eszembe jutott, hogy Tanyát már egy jó ideje nem láttam. Rosalie pedig bizonyára elmehetett, hisz kis idővel ezelőtt még tisztán hallottam a gondolatait.

- Tanya már vagy egy napja elment. Előtte még elhívta Rosaliet egy közös vadászatra. Olyan fura volt. Mikor visszajöttek azt mondta, hogy elutazik vagy két napra. Talán meglátogatja a családját - Jasper zavaros volt, mintha nem értette volna az egészet. Gondolatban folytatta. - " Remélem vissza sem jön. Az érzelmei uhh…hát annyira furcsa. Az egyik pillanatban még mérges, aztán meg nagyon boldog. Biztos, hogy tervez valamit. Egyszerűen érzem. Alice és Edward képessége sem hat rá, szóval ezer százalék, hogy itt készül valami. Csak tudnám, hogy mi…"