7.Fejezet

Kérlek titeket, h annak ellenére, h minden nap lesz friss, kérlek írjatok komikat! Nagy szükségem lenne rá, mert nincs fejezet előírva, így a pillanatnyi hangulatomtól függ minden. KOMIKAT! Egészen szerdáig minden nap lesz friss, aztán már csak augusztusban! 

Puszi:

Nesszi

7.Fejezet-Viaskodni és vigasztalni

/Edward szemszöge/

Szorongattam a kupakot. Néztem ki a fejemből, felidéztem Bella illatát. Elképzeltem, hogy a melkasomon fekszik, szabálytalan szívveréssel, dübörgő, forró vérrel az ereiben, mely már csak csiklandozta a torkom. Jéghideg, márványszerű testem, ahol összeért az ő puha, selmyes, krémszínű bőrével fellobbadnt. A jéghegy elolvadt, nem fagyhatott meg újra. Körbeakartam ölelni kedvesem karcsú, kecses testét, egyre szorosabban magamhoz húzva. Érezni akartam ujjait, perzselő tenyerét a melkasomon, hogy a szívem megdobbanhasson.

-Edward!-Ordította Alice, miközben kezei hangos csattanással érintették meg az arcom.-Eszednél vagy? Te teljesen begolyóztál? -Kiabálta.

-Mi a bajod Alice? -Kérdeztem, nem törődve azzal, hogy az előbb pofozott meg.

-Mégis mi a bajom? -Dühösen fújtatott.-Tanya csupán pár perce érkezett meg. Én Bella elhozott képeit nézegettem, mikor látomásom lett arról, hogy te itt enyelegsz azzal a..ááá hagyjuk.-Hugicám szavából csupán egy szót értettem:

Bella

A név említése is rettentő nagy hatást gyakorolt rám. Felültem az ágyon szembe fordulva Alicszel, aki már kényelembe is helyezte magát.

-Láttál valamit Bella jövőjéről? -Kutattam a gondolataiban, de azok csak fájdalmat rejtettek, majd kezdett egyre dühösebb lenni, mikor lepörgette a találkozásunkat Tanyaval.

-Nem is figyelsz rám. Sajnálom, hogy így rádrontottam és megpofoztalak, de eléggé mérges lettem, mikor megjelent a látomásomban, hogy te meg Az itt faljátok egymást.-Hangja szomorúan csengett, nem volt se mérges, se előítéletes.

-Én csak Bellára gondoltam.-Fűztem a beszélgetéshez.

-Azt vettem észre. Van fogalmad róla Tanya hányszor tervezte el, hogy elküld mindenkit a közeledből? Engem is beakart valami diliházba záratni pár éve.Ha összejöttök, mi már nem találkozhatunk -Már könnyek nélkül zokogott.

Óvatosan megöleltem, kicsit féltem, hogy talán mégegyszer megpofoz. Az igaz, hogy kétségkívül megérdemeltem volna.

-Ne aggódj! Nem engedem, hogy elküldjön! Jegyezd meg, hogy Tanya és én sosem leszünk egy pár, és azt is vésd a fejedbe, hogy senki sem válaszhat el a kedvenc hugocskámtól. Senki-Mikor már megnyugodott a szemembe nézett.

-Ha ennyire aggódsz ezek miatt, akkor nézz bele a jövőjébe, és ha bármi gyanúsat is látsz, csak szólj nekem.-Rázta a fejét, nem értettem miért nem felel meg neki ez a megoldás.

-Már próbáltam, de semmi. Csak sötétség.-Motyogta.-Kétségbe ejtő.

-Így, hogy mondod, én sem tudok a fejében olvasni. Pont mint Bella.-Osztottam meg vele az észrevételemet.

-Valami nincs rendben. Most is elhívta Rosaliet vadászni. Mindenki megdöbbent.-Mondta.

-Talán csak megváltozott. De az valóban fura, hogy nem működik a képességünk.

-Megváltozott?-Alice szarkasztikus hangneme mosolygásra késztetett.-"Még, hogy képes megváltozni. Ezt te sem gondolod komolyan"-Üzente gondolatban

-Igazad van.

-Én és Jaz megyünk vadászni. Nem lenne kedved..-Még be se fejezte a mondatot, de én már a fejemmel nemet intettem.

-Hát akkor én megyek.-Mielőtt kiment volna, utána szóltam.

-Alice! Én köszönöm.

-Azt, hogy felpofoztalak? -Vigyorgott.

-Azt, hogy "felébresztettél" egy kicsit.-Szemeimet lehunytam, újra rámtörtek a keserű emlékek. Bella. Ő, akiért feláldoztam volna mindenem, akiért elmentem a gimibe. Vele éreztem először magam teljesen boldognak, mellette, vele tapasztalhattam meg mi a szerelem és, hogy ez az érzés mennyi mindenre képes. Mit hoz elő az emberből, esetemben vámpírból.

-Nekem is hiányzik.-Alice puszit nyomott az arcomra, távozásakor bezárta maga mögött az ajtót.

Hiányzik. Szükségem van rá. Egyedül az a tudat vigasztal, hogy lehet egy boldog, normális, teljes mértékben emberi élete. Természetfeletti gyilkosok nélkül. Nélkülem. Talán pár év múlva visszamegyek hozzá, megkell néznem, hogy boldog-e. Biztos túlteszi magát rajtam, talál magának egy férfit, aki kellőképp tud rá vigyázni, aki boldoggá teszi. Lehet egy olyan férje, akitől születhetnek gyermekei. Az idő múlásával unokái is születnek, és boldogan fog meghalni egy puha ágyban. Amikor ez megtörténik, én utána megyek. Várok rá, ott, ahol együtt lehetünk. Talán a sors ad nekem ennyi ajándékot az után, hogy elhagytam. Életében már csak egy rossz emlékkép leszek, mely egyre jobban feledésbe fog merülni. Reménykedek benne, hogy a túl világon újra a karomba zárhatom, megcsókolhatom. Csak erre van szükségem. Csak Rá és senki másra. Ő létezésem egyetlen értelme…

/Viktoria szemszöge/

Nemsokára megérkezek Forksba. Az újszülötteknek adtam egy kis pihenőt, hisz keményen dolgoztak. Megérdemelték, hogy mulathassanak. 1-2 vagy akár 10-20 ember senkinek sem fog feltűnni. Van belőlük elég.

Ahogy a vízből gyalogoltam ki, megéreztem egy pár fura illatot. Vámpírok-állapítottam meg azonnal. Az illat nem volt erőteljes, sőt, pillanatokon belül el is múlt. Úgy gondoltam, hogy körül nézek az erdőben. Ha találok valamit, legfeljebb azt mondom, hogy csak átutazóban vagyok. Már jó ideje futottam, mikor kiértem arra a helyre, ahol először találkoztunk Cullenékkel, az emlékek elöntöttek.

Hatalmas düh és bosszúvágy vett a birtokába. Ha akkor megöltem volna Bellát, akkor most James élne. Mindent elrontott az az ostoba emberlány.

Kezdett sötétedni, már a napot sem lehetett látni. Győzött az éjszaka a nappal felett, de csak egy ideig, és ameddig a sötétség kordában tudja tartani a világosságot, nekem addig kell cselekednem. Meg kell Bellával itatnom azt a löttyöt, mielőtt valaki rájönne a tervre.

Nem foglalkoztam tovább az erdő átfésülésével, az sem zavart, ha látott volna valaki. Egy valami hajtott, a bosszú. Kegyetlen és szenvedélyes érzés. Magával ragad, irányítja a tested. Nehéz harcolni ellene, de ha át adod magad neki, akkor fantasztikus dolgokra használható. Ha a bosszú vezérel, az erkölcs, esetleg a lelkiismeret még csak fel sem tűnik. Mint ha sosem lettek volna. Egy szempillantás alatt tova szállnak, és nem te nem érzel mást a testedben, csak az égető, felemésztő bosszút.

Mindenki használja. Akarva, akaratlanul is bennünk van, lehet az érintett ember, vámpír, vagy bármi más. Még ha nem is tudunk róla, akkor is megtörténik. Nem lehet neki parancsolni. Van, aki titkolja, van, aki beismeri. Az utóbbi csoportba tartozok én is.-Ezeken gondolkoztam, miközben elértem Isabella otthonához.

Elrejtőztem a legközelebbi fa mögé, onnan lestem be a házba. Már teljesen besötétedett, az emberek nem vehettek észre, viszont én tisztán láttam minden mozdulatukat.

Bella ott ült az étkezőasztalnál, szomorúan piszkálta az ételét. Az innivalóját már megitta, és a tányérját a mosogatóba tette.

-Én ha nem gond, felmennék.-Suttogta.

-Jó éjt Bells!-Köszönt a férfi, aki talán az apja lehetett.

-Neked is apu.-Azzal Bella bement a szobájába

Akkor jött el az én időm. Felmásztam a fára, és vártam. Arra a pillanatra, amivel mindennek véget vetek. Bellának hosszú, fájdalmas halált szántam. Elterveztem, hogy vérző erekkel vetem az újszülöttek elé. Aprókat, fájdalmasakat harapok, és azt sem engedem, hogy az újszülöttek megöljék. Megvárom a 3 napot, majd az utolsó pillanat utolsó másodpercében, mikor már a méreg eléggé megkínozta a testét, főképp a szívét, akkor tépném daraboka. Azért, hogy a lehető legjobban fájjon neki.

Sokáig várakoztam az ágon. Figyeltem az áldozatom minden rezdülését. Egyszercsak azt hittem, hogy képzelődök. Bella ült az ágyán és zokogott. Keserves sírógörcsök rázták meg a testét. Egyetlen rövidke időre úgy éreztem, nem tudom bántani.

Az álom lassan elnyomta. Hangtalanul ugrottam be az ablakán, közelebb lépve az ágyához. Reménytelenül kutattam valami után, amiben elrejthetem a mérget. A kintről beszűrődő fénymegcsillant egy poháron, melyet már korábban is észrevettem, de nem esett le.

Előkaptam a fiolát, majd beleöntöttem a vízbe. A biztonság kedvéért, még össze is ráztam, persze nem engedtem kicseppenni. Mikor visszatettem az éjeliszekrényre  Bella hatalmas sikolya rázta meg a házat. Kezei görcsösen markolászták a takarót, teste megfeszült, vadul zihált. Remegett és zokogott. Hangos lépteket hallottam a földszint felől, így inkább kiugrottam és bevetettem magam az erdőbe. Elterveztem, hogy visszafutok az újszülöttekhez. Megsajnáltam Bellát, de a bosszú már uralta a testem. Talán túlságosan is.

KOMIKAT