2010. június 12., szombat

6.Fejezet


Meghoztam a következő fejezetet! Remélem mindenkinek tetszeni fog. Ha összejön 5 megjegyzés, akkor jövőhét szombaton friss, ha nem, akkor csak 2 hét múlva. Kérem azt, aki itt rendszeres olvasó, az jelentkezzen követőnek a Főblogomra is. Aki ezt már megtette, annak nagyon köszönöm. Vége a sulinak, így ígérem minél hamarabb megírok pár fejit. 
Puszi:
Nesszi <3
6.Fejezet-Történetek
/Bella szemszöge/
-Itt is vagyunk-Nyitotta ki a kocsiajtót Taylor, mikor megérkeztünk.
Már én is nyúltam volna a fogantyúhoz, de ekkor ő átpördült a kocsi felett, majd halk puffanással értek lábai földet.
-Köszönöm.-Válaszoltam udvariasan. Futólag elmosolyodtam, de nem éreztem valódinak. Taylor szája is felfelé görbült. Felajánlott kezét, és én akaratlanul is simítottam ujjaimat gyenge, hideg szorításába.
-Semmiség-Válaszolta egyszerűen, de vigyorogva.
Óvatosan kiemelt a kocsiból, de nem engedett el azután sem. Kellemes, de fájdalmas emlékek törtek rám.
" Elképzeltem, hogy Ő áll melettem, hogy fogja  kezem. Egyik kezével az állam alá nyúl, kényszerítve ezzel arra,  hogy a szemébe nézzek. Szinte láttam, hogy féloldalasan elmosolyodik. Szinte érezem közelíteni az arcát. Láttam magam előtt, hogy szája résnyire elnyílik, majd ajkaim közé suttogja azt a szót, melyet az Ő szájából volt a legjobb hallani.
-Szeretlek.-Ejtette ki egyszerűen és boldogan, mintha ez az egyetlen rövid szócska megválthatná a világot. Csak pár betű egymás után, egy értelmetlen, fájdalmas gondolat mögé rejtve.
Ahogy ajkai megérintették az enyémet testem megremegett, a szívem félrevert egy ütemet, majd őrült iramban kezdett el rohanni. Felhevült vérem fénysebességgel száguldozott az ereimben. Megszédültem, de nem érdekelt. Az erős márványszerű karok kitartóan, odaadoóan tartottak. Nem engedték, hoy bajom essen. "
Nagyot szippantottam a levegőből, de a várt hatás elmaradt. Az Ő bódító illata helyett nem éreztem mást csak friss, tiszta, szagtalan levegőt. Arcomra ismét bánat ült ki. Mindent beképzeltem-Tromfoltam le magamat élethű fantáziám miatt.
-Jól vagy? -Mikor kiértem a bódulatból Taylor aggódó tekintetével találtam magam szemben, aki szinte már ugrásra készen állt.
Nem olyan állás volt, mint mikor egy oroszlán elkapja az áldozatát, vagy amikor a cápa közeleg a végcéljához, de egyetlen egy ragadozó állatéhoz sem hasonlított.
A felismerés megint megcsapott, eszembe jutott, hogy honnan ilyen ismerős. Ő állt így,  mikor néha elestem.  Néhány másodperc kiesés után a pillanatok szorosan követték egymást, leperegtek a szemem előtt, mindenre emlékeztem.
"Az Őrá való emlékezés során elfelejtettem levegőt venni, majd mikor kicsit észhez tértem vettem egy mély lélegzetet, de így csak még rosszabb lett. Megszédültem, de addig észre se vettem, hogy Taylor már nem fogja a kezem. Majdnem elestem, mikor Tay ugrásra készült, és időben elkapott. "
Mikor minden pillanatot a helyemre tettem, amit külső szemlélőként néztem végig, rögtön mentegetőzni kezdtem.
-Sajnálom. -Nem néztem bele az aranyló szemeibe, mert már előre tudtam mit, vagyis inkább kit látnék benne.
-Ne butáskodj. Remélem jól vagy. Gyere! Megmutatom a házat. -Kinyitotta a bejáratot, majd egyik kezéfel a benti térre mutatott, ezzel illedelmesen beinvitálva engem.
-Gyönyörű házatok van. -Mondtam mosolyogva, mikor rendeztem a vonásaimat.
A kinti hely is csodálatos volt.
A ház előtt egy széles út volt, körbeövezve a magasan az ég felé nyúló fákkal. Sűrű függönyt alkottak, nem sütött át rajtuk a fény, viszont mikor kiértünk a takaró homályból minden világossá vált. A ház fehér volt, távolabbi széleit szintén növények vették körbe.-Emlékeztem az idevezető útra.
A ház belsejében körülnézve láttam a nappali fehéres-feketés színeit. Az ellentétek tökéletesen kiegészítették egymást. Egy krémszínű kanapé is húzódott középen.
-Köszönjük, de ez inkább Eliza érdeme. Mi örülünk, hogy megúsztuk a pakolással. -Mondta vigyorogva.
-Szóval ő tervez, ti pakoltok. -Jegyeztem meg elfojtott nevetéssel a hangomban. Egy kicsit vicces látvány volt, hogy egy látszólag törékeny, velem egyidős lánytól megijed két erős, izmos vámpír, és teljesítik minden óhaját, ha az kész megkegyelmezni nekik.
-Hát…Igen, mondhatjuk, de így a legjobb.-Tovább mosolygott, majd elindult a lépcső felé.
-Megmutatom a szobákat. -Követtem az első emeletre.
-Ez itt Justin szobája. -Nyitott be egy - a nappalihoz hasonló színű- szobába. -Gondolom kiváncsi vagy miért van kettőjüknek külön szobájuk, de ezt majd Justin elmeséli, mert elég szorosan kapcsolódik a képességéhez…-Motyogta.
-Gondolom ezt is Eliza tervezte.-Mikor rápillantottam a bútorokra, és a falra, már tudtam a választ.
-Aham.-Dünnyügte. -Justin ezt is beválalta érte.
-Ez itt Elizabeth birodalma.-A következő helyiség szeretetet, melegséget, nyugalmat árasztott.
-Nagyon szép.-Hasonlított az Esme által tervezett szobákra. Szinte a színösszeállítás ugyan az volt. Megint ürességet, és mérhetetlen fájdalmatérzékeltem a szívem tájékán, de tudtam, hogy ott nem érezhetek semmit, mert Ő magával vitte.
-Az ott pedig a gardróbja. Háborús övezet, minimum 20 plázával, egy tucat butikkal. Megnézed? -Már nyitotta volna ki az ajtót, amikor megállítottam.
-Kösz, de inkább nem! -Gyorsan kimentünk a szobából.
Gyorsan elindultunk a folyosón, amit képek díszitettek. A falak előtt egy-egy szekrény volt, rajta vázákkal és virágcsokrokkal.
-Nem szeretsz vásárolni? -Kérdezte, de már szinte nevetett.
-Nem igazán.-Válaszoltam egyszerűen.
-Nem félsz a vámpíroktól, azoktól a szörnyetegektől, akik egy fél pillanat alatt képesek lennének végezni veled, de te megijedsz egy pár ártalmatlan ruhától…-Nevetve jegyezte meg, szerintem inkább magának, mint nekem.
-Észveszejtő.-Tette hozzá.
-Micsoda?-Kérdeztem tudatlanságot színlelve.
-Te. -Tekintetünk összeakadt, már épp egy ajtó előtt áltunk. Elmerültem aranyló szemeinek tanulmányozásában, de nem Taylor miatt. A szemekben Őt láttam, úgy éreztem Ő van mellettem. Összeszedtem értelmes, ép kéz-láb gondolataimat, majd megráztam a fejem.
Taylor is elfordította a tekintetét, majd kinyitotta a mellettünk lévő ajtót.
-Ez pedig…-Habozott.-az enyém…
Belépett, én pedig követtem. A falak fehérek voltak, itt-ott pasztel árnyalat, a szekrény sötétebb színű volt. Középen egy ágy is volt. A szoba hangulatát a zöld éjjeli szekrény dobta fel.
-Hát mint láthatod a nővérem keze is benne van a dologban,….de,…én is…hozzászóltam.
-A zöld a te ötleted volt igaz? -Hirtelen tudtam a választ rá.
Ösztönös érzés volt, nem kellett rá válaszolnia.
-Pont ez teszi különlegessé. -Suttogtam halkan.
Felidéztem azokat a pillanatokat, amikor Ő mutatta meg nekem a házukat. Amikor beléptem a szobájába. Minden egyes képkocka belevésődött a gyenge emberi elmémbe, és tudtam, hogyha már semmi más emlékem nem lenne, Őt sosem feledném.
-Megjöttünk.-Hallottam a kiabálást a földszintről. Tudtam Taylornak nem lenne gond meghallania, csak miattam vették fel a hangerőt.
-Már megyünk is.-Mondtam, és elindultam le.
Taylor követett. Lesétáltunk a lépcsőn. Amint leértünk Elizabethel és Justinnal találtam magam szemben.
-Megmutattad a házat? -Kérdezte Justin.
-Igen.-Taylor nekidőlt a korlátnak.
-Tehetséges lakberendező vagy.-Mosolyogtam Elizahra.
-Köszi. Most pedig mesélj!-Húzott a nappaliba.
Leültünk a kanapéra.
-Mit szeretnétek tudni.-Nem értettem miért számít az életem különlegességnek, miért kiváncsiak a történtekre.
-Hogyan tudtad meg, hogy létezik a fajtánk? -Taylor kérdése áramütésként ért, annak ellenére, hogy számítottam rá.
-Tudjátok nem régen élt itt a Cullen család.-Nagy levegőt vettem a folytatás előtt.-Ők vámpírok voltak, és beleszerettem az egyikükbe. -A levegő megfagyott, mindenki csöndbe burkolózott.-Edward nem mondta el, hogy mik is ők, de én rájöttem. Gyanús lett természetfeletti ereje, gyorsasága, elképesztően hideg, fehér, márványszerű bőre. Így tudtam meg, hogy léteznek vámpírok.-Kizártam az érzelmeket, a gondolatokat, csak pakoltam egymás után a szavakat, bízva az értelmükben. Szinte hadartam, bár ez kicsit sem foglalkoztatott, tudtam, hogy megértik.
-Döbbenetes.-Suttogta elenyésző hangon Justin.
-Az.-Tette hozzá Eliza
-Te képes voltál beleszeretni egy vámpírba.-Taylor nem kérdésnek szánta, hangja reményt sugárzott, minek nem értettem az okát.
-Most pedig meséljetek ti.-Vezettem a beszélgetés témáját.
-Mire vagy kíváncsi?-Eliza hangulata gyorsan megváltozott. Önfeledt volt, felszabadult.
-Hogyan lettetek vámpírok?
-Az öcsém és én épp a szüleinkel mentünk nyaralni. Úgy döntöttek, hogy Olaszországba utazunk. Felszáltunk a repülőgépre, és egy ideig semmi baj sem volt.-Elizabeth hangja elcsuklott, öccse folytatta tovább a mondanivalóját.
-A gép egyszercsak meghibásodott. Az utasokon eluralkodott a pánik, mindenki próbálta menteni a menthetőt. A repülő lezuhant, mi pedig arra eszméltünk fel, hogy hurcolnak.
-Velem is ez történt. Ugyanazon a repülőgépen ültünk. -Justin is belkezdtett, egymást egészítették ki.
-Mikor felkeltünk rengeteg emberrel találtuk magunkat szemben. Akinek komoly sérülése volt, azt megölték. Akik könnyebb sebesülésekkel megúszták, az így végezte.-Mutatott magára Eliza.
-Azt mondták a vámpírok, hogy pár embert meg kell ölniük. Akivel végeztek, annak a holtestét visszacipelték az égő roncsokhoz, mondván kellenek csontok, pormaradványok. -Taylor átvette a szót a nővérétő.
-Belevetették őket a tűzbe, így porrá égtek. A híresztelések szerint mi is így végeztük, és az összes többi eltűnt is.-Justin volt az, aki befejezte a történetet
-Ez borzalmas.-Suttogtam.
-Igen, de ha nem történik meg, akkor mi lehet, hogy sosem jövünk össze.-Ment oda Justin Elizabethez.
-Akkor még is csak volt előnye az egésznek.-Mosolyogtam. Beleborzongtam a gondolatba, hogy mi történt ott.
Ki tudja hány embert raboltak el?! Ki tudja hány hasonló esetben léptek fel vámpírok?!
A délután további részében beszélgettünk. Meséltem magamról, a családomról. Úgy láttam észre vették, hogy nem szeretnék Cullenékről beszélni, így nem nyaggattak a témával. Az egyik téma, épp a képesség volt.
-Justin! Azt már tudom, hogy Elianak mi a képessége, de mi a tied? -Szegeztem neki a kérdést.
-Tudod az én képességemet még elég nehéz kiismerni, ezért van Elizaval külön szobánk. Ha a torkom nem kapar képes vagyok elaltatni a vámpírokat. Szóval ha te most nem lennél itt, akkor simán, megjegyzem akaratom ellenére, kitudnám ütni Taylort és Elizabethet. Persze, csak ha egy helyiségben vagyunk.-A képessége megdöbbentett.
Mikor már esteledett Elizabeth felajánlotta, hogy hazavisz. Legalább arra a kevéske időre, míg beszélgettem velük elterelték a figyelmem. Viszont mikor újra egyedül voltam az emlékek rámtörtek. A fájdalom felemésztett. Rosszabb volt mint mikor James megharapott, mert ez egyből a szívemet vette célba. Nem kímélt, szinte megsemmisített. Mindent megpróbáltam, hogy ne emlékezzek, aztán lefeküdtem az ágyba, és keserves kínok között álomba sírtam magamat.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!!!
Döbbenten mosolygósan szomorúan olvastam a fejezet ahogy Bella vissza emlékezet.Taylor pedig bele szeretett a lánya ez már tagadhatatlan:)
A képességeik pedig különlegesek igaz lehet hogy Taylornak nincs gyakorlatilag de szerintem mégis bele csempészted a személyiségébe..
Eliza pedig olyan mintha összegyúrták volna Alicet és Esmét:P
Bella bánata szomorúsága érthető és jogos hogy mhol az Ő képe elevenedik meg és a Cullenének az arcai..
"~Végignéztem ahogy a falak összeomlanak körülöttem, de nem hiszem hogy újra tudnám őket építeni...."Azt hiszem hogy ez illik ide..:)
Várom a folytatást!!
Melinda

Nesszi írta...

Hello Melinda!

Annyira csodálom, hogy amit én oldalakon keresztül vezetek le, azt te egy mondatba képes vagy összefoglalni. Vagyis megtalálod azt a mondatot, amit szó szerint akartam kifejezni. Ezt csodálom benned, és ezért imádom a komijaidat olvasni.
Köszönöm, h olvasol, ezt nem tudom neked elégszer megköszönni, vagy meghálálni.Számomra többet jelent minden kincsnél.

Puszi:

Nesszi
<3

Trixi írta...

Szia!
Ez nagyon szomorú volt, ahogy Bella Taylor minden cselekedetében Edwardot látja. És Taylor egyértelműen beleszeretett Bellába. Jaj, lesznek itt még gondok. Justin képessége nagyon érdekes volt. Sok sikert a kövihez.
Puszi

Nesszi írta...

Szia Trixi!

Köszönöm, h komiztál!
Remélem nem okozok majd csalódást.

Puszi

Morgina írta...

Szia
Gina vagyok nekem nagyon bejött ez a rész. Igazán szomorú és tragikus ami Elizáékkal történt. Tayol nagyon jó fej igazán örülnék neki ha jó barátok lennének Bellával. Nekem színpatikus ez a család és szerintem megérdemlik a boldogságot. Várom a következő részt. Üdv Gina

Nesszi írta...

Szia!

Neked is köszönöm, h kommenteltél. Próbálom minél szimpatikusabbra, és összetartóbbra formálni a családot.

Üdv:
Nesszi

NocturnalRaven írta...

Hat...ez szomoru...szetmarcangol es a melybe dob...
NocturnalRaven

Nesszi írta...

Kedves NocturnalRaven!
Neked is szeretném megköszönni, hogy komiztál, sokat jelent, de komolyan.!
Puszi:
Nesszi