2010. július 29., csütörtök

10. Fejezet


Játék!!! Az első kommentelő feltehet 3 kérdést a történetről. Válaszolni fogok rá.
Íme! Megérkezett a következő fejezet Bella szemszöggel. Remélem mindenkinek tetszeni fog. 
KOMIKAT! Minél több komit kapok, annál hamarabb kaptok friss fejezetet.
Puszi:
Nesszi
10. Fejezet - Bál vagy halál?
/Bella szemszöge/
Hosszú idő óta, végre először aludtam igazán jól. Végre először éreztem magam ismét embernek. Úgy éreztem, hogy a lelkem zavaros világa, hetek óta először hasonlít régi önmagához. Tudtam, hogy esik az eső. A cseppek hangos koppanással értek egy üvegfelületre, legalább is ezt hallottam. Először csak zajnak néztem, majd a koppanások folyamatosan egy ritmussá olvadtak össze. Kezemmel dobolni kezdtem az ágyon - amin elképzelésem szerint feküdtem -, mígnem gyors koppanásokat és csúszásokat nem hallottam. Teljesen felborították az esőcseppek "dalát", így mérgesen fújtattam egyet, majd kinyitottam a szemem, hogy megnézzem ki tette.
Rossz ötletnek bizonyult, mivel az eddigi sötétség helyett retinámat égetni kezdte a hirtelen jött fény. Nem volt erős, hiszen az égboltot hatalmas, szürke felhők vették birtokba, melyen aligha tudtak áthatolni a nap sugarai. Még pislogtam párat, aztán körbenéztem. Charlie mellettem állt, aggódó tekintettel, a széken pedig Elizabeth ült egy táskával.
- Bells, hát felébredtél. Ugye jól érzed magad? - apu lélegzet visszafojtva várta a válaszom, s láttam megcsillanni a szemét, amikor szólásra nyitottam a számat. Ez is pocsék ötlet volt, mert még egy hang sem préselődött ki a torkomon, a fejembe már akkor hatalmas fájdalom nyilallt.
- Áúú… - ennyit bírtam kinyögni. Szerettem volna mondani, hogy a körülményekhez képest egész jól vagyok, hogy örülök, hogy itt van, de nem ment. Csak feküdtem, egyik kezemmel a halántékomhoz nyúltam, mert úgy éreztem felrobbanok. Ránéztem Charliera, aki azonnal észbe kapott.
- Kerítek aszpirint. Eliza addig itt marad veled - Charlie kilépett az ajtón, nekem meg csak akkor tűnt fel, hogy Elizabeth is velem van, mikor egy hideg kéz érintette meg a homlokom.
- A homlokod tűz forró. Ugye már jobb? - kérdezte, miközben egyik kezét még mindig a fejemen tartotta. A lázra eddig nem is figyeltem, csak a fejfájás tűnt fel, de a hőmérséklete kezdte ezt is megoldani.
- Köszönöm - suttogtam, ő pedig leült az ágyam szélére.
- Ugyan, semmiség. Legalább hasznát veszem a hűtő funkciómnak. Lég kondit akartam, de tudod a vámpírgyárban csak ezt adják - kuncogta.
- Ne sértődj meg, de te, hogy-hogy itt vagy?
- Este vadászni voltam, amikor meghallottam a mentő szirénáját. Először arra gondoltam, hogy valakinek nincsen jó napja, de amikor közelebb merészkedtem a házadhoz, mert annak a közeléből hallottam a szirénát. Mikor odaértem meglapultam egy fa mögött és láttam, hogy hordágyon tolnak ki. Azonnal hazaszaladtam, szóltam a srácoknak és amikor reggel lett, már jöttünk is. Charlie nagyon kedves volt. Bemutatkoztunk, a fiúkkal is nagyszerűen kijön. Felajánlottam, hogy hozok neked pár dolgot, így felengedett a szobádba. Összeszedtem neked mindent, amire itt szükséged lesz, remélem nem baj - az egész monológját egy szuszra hadarta el. Levegőt sem vett, a mellkasa nem emelkedett, arcán rendületlen mosoly volt. Szemei csillogtak, elképesztő boldognak tűnt. Mintha Alicenek azt mondtam volna: Vásárlás maratón.
Kezdtem felfogni, hogy hogyan kerültem ide. Sok dolog kiesett az emlékezetemből, mintha leütöttek volna.
- Hordágy - ismételtem. - Tehát olyan rosszul voltam, hogy összeestem. Szuper. Lehet ennél pazarabb az élet? - tettem fel magamnak a kérdést.
- Igen, de nyugi, nincs semmi baj. Az orvos szerint nagyon erős migréned volt, amire rásegített a kialvatlanság és a kimerültség. Ezért ájultál el. Azt mondták, hogy rendbe jössz, így kiengednek úgy egy-két nap múlva. Nem lehet kiadni a betegek állapotáról információt, de a cuki dokit egyből megfűztem - kacsintott egyet.
- Pontosan tíz órája, harminchat perce és tizennyolc másodperce voltál bent, amikor felébredtél. Magam számoltam, a kórházba szállításodtól kezdve.
- Várj! A többiek is itt vannak? - az agyam lassan működött.
- Persze. Amint elmondtam, hogy mi történt Taylor már rohanni is akart, Justin meg nem hagyta, hogy vezessen, hisz ha felcsavarodna egy fára, a kocsit rommá törné, de neki mégsem lenni még egy karcolása sem, az azért feltűnne egy pár embernek - nevetett.
- Nem muszáj itt lennetek, hisz biztos, hogy zavar titeket a vér. Vagy nem érzitek?
- A sebészetre tuti nem megyünk, de amúgy megbirkózunk vele. De most beszélgessünk a bálról. Milyen ruhát szeretnél? Én kékre gondoltam. Valami elegánsra, valami modernre. Már vannak vázlataim. Ugye nem gond, ha én csinálom meg? Imádok varrni. Amint kiengednek leveszem a méretet. Vagy tudod mit? Leveszem most - rettentően hadart, néhány szó volt, amit értettem. Bál. Ruha. Méret. Most.
- Állj! Állj! Állj! Milyen méretről és milyen ruháról beszélsz? 
- Hát arra gondoltam, hogy eljöhetnél velünk a karácsonyi bálra - suttogta inkább csak magának, mint nekem. Arcáról eltűnt a mosoly, szomorú képet vágott.
- Ez nem nekem való, sajnálom - kértem bocsánatot.
- Tudod mi még soha nem voltunk ilyen bálba azelőtt. Nem tudjuk, hogy hogyan kell csinálni ezt az egészet, ezért arra gondoltam, hogy te megmutathatnád. Senkik sincs rajtad kívül - annyira szomorúnak tűnt. Bennem fellobbant az önzőség hatalmas erdőtüze. Magamban elgondolkodtam a helyzeten, hisz valóban csak előttem lehetnek önmaguk, igazán elmehetnek a bálba. Csak azért fosztom meg őket ettől mert nincs kedvem betenni oda a lábam? Csak kibírom…
- Rendben.
- Imádlak! - szorosan megölelt, majd elkezdett suttogni - Charlie mindjárt ideér. Neki még ne mond, hogy már is ezzel kezdtem. Előbb meg kell gyógyulnod.
 Visszaült a székbe, majd mikor felemelte a fejét apu benyitott. Kezében egy pohár vízzel és egy aszpirinnel.
- Ezt adták. Vedd be, nemsokára jobb lesz - nyújtotta. Teljesen ülő pozícióba tornáztam magam és elvettem. A fejem már nem fájt, de nem mondhattam, hogy : Kössz apu, de Elizabeth a hideg vámpírbőrének köszönhetően már rendbe hozta - Köszönöm - suttogtam.
- Mr. Swan. Nem tudom merre van a büfé. Szeretnék inni egy kávét, de egy kicsit ügyetlen is vagyok és félek, hogy még eltévedek a kórházban. Nem mutatná meg? - Elizabeth futólag rám mosolygott, csak hogy én lássam. Még hogy ügyetlen! Valamire készül, az már biztos. Kávé sem kell neki, szóval meg mernék rá esküdni, hogy tervez valamit.
- Mondtam, hogy szólíts Charlienak. Amúgy meg szívesen megmutatom. Bellával elég sokat kell ide járni, úgyhogy már minden négyzetcentiméterét ismerem a kórháznak. Kicsim, az orvos mindjárt jön - Apa lépett először ki, Eliza még visszanézett, elkezdett valamit mormogni az orra alatt, majd rám kacsintott. Mikor bezárult az ajtó letettem a poharat a mellettem lévő szekrénykére és befúrtam magam a párnába.
Újabb bál. Annyira jó volt Vele. De így? Cserben mégsem hagyhatom őket, hisz számítanak rám, de semmi kedvem sem lesz elmenni, az tuti. Halk kopogás zavart meg, majd benyitottak.
Taylor szomorkás ábrázattal tekintett rám, aranyló szemei annyira gyönyörűek voltak. Újra felidéztem az Ő arcát, teljesen egyforma tekintetük volt. Tudtam, hogy minden vámpíré ugyan olyan, de a kettejüké teljesen más szempontból hasonlított. Mikor belenéztem Tay ragyogó szemeibe olyan kellemes érzés futott végig rajtam. Mint mikor az Ő karjaiban voltam.
- Hallottam, hogy felébredtél, Elizabeth pedig suttogta, hogy nézzelek meg. Aggódik miattad. Minden rendben? - annyira gyönyörű hangja volt. Varázslatosan éreztem magam.
- Pe..per..persze - nyögtem ki nagy nehezen, mire ő halkan felnevetett.
- Az én drága testvérem aggódik a lázad miatt is. Azt kérte, hogy  nézzem meg  amikor rájöttem, hogy mire készül tiltakozni akartam
- Erre igazán se - mikor hideg ujjai a bőrömhöz értek egyszerűen elolvadtam. Megállt mellettem, egyik kezét a homlokomon tartva, másikkal pedig combom mellett fekvő tenyeremet simogatva.
- Jobb lesz, ígérem.
- K…köszi - olyan volt, mintha Ő lenne velem. Egy pillanatra elhittem, hogy Ő áll ott, kezemet fogva, vigyázva rám. Elhittem, hogy még szeret. Összeszorítottam a szemem, hogy elűzzem az ilyesfajta gondolatokat, mivel nem akartam magamnak ennél is nagyobb fájdalmat okozni. Meg kell gyógyulnom! El kell felejtenem a történteket! Csak ez számít!
- Igazán nincs mit. De mesélj, hogy mi történt. Annyira aggódtam, vagyis aggódtunk - először letaglózott. Annyira más lett volna ha Ő mondja. Bár jól esett a törődés mégsem éreztem igazinak.
- Ülj le és elmondom! - Arrébb húztam a lábam, azt akartam, hogy mellettem üljön. Látnom kellett a hófehér bőrt, az arany tekintetet. Mindent, aminek a segítségével feltudom idézni az Ő emlékét. Emlékeznem kellett Rá, ezt diktálta a szívem, ami ott és akkor győzedelmeskedett az eszem fölött.
- Szóval? - Bal kezét még mindig a homlokomon tartotta. Az érintése nagyon lágy volt. Nem nyomta a bőrömhöz a kezét, inkább hagyta, hogy a felületek nagyon gyengén simuljanak össze. Jobb kezét végighúzta a  karomon.
- Hajnalban felébredtem. Inni akartam egy pohár vizet, így leakartam menni a konyhába. Akkor jutott eszembe, hogy már egy ideje minden este teszek az éjjeli szekrényemre egy pohárral. Visszamentem és megittam. Épp leakartam feküdni, amikor mindenem sajogni kezdett.
- Biztos, hogy jól vagy? Tudod Elizabeth eléggé kiakadna ha nem jönnél velünk a bálra. Már vagy ezerszer eltervezte mit ad rád - nevette. Bennem újabb rossz érzések kezdtek felgyülemleni.
- Ezt már nekem is újságolta
- És? - kérdezte. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, így megráztam a fejem. - Velünk tartasz?
- Mintha nem hallottad volna és mintha nem ismernéd Elizabethet - néztem rá egyik szemöldökömet felhúzva.
- Igazad van - suttogta. A homlokomon pihenő kezét elvette, s ahogy újra az arcára néztem láttam, hogy az ajkai vészesen közelítenek. Nem volt erőm megmozdulni, így lehunyt szemmel vártam, hogy bekövetkezzen a csók. De nem történt meg. Ajkai a homlokomhoz közeledtek, majd előtte pár milliméterrel megállt - köszönöm, hogy ilyen boldoggá teszed a családom. Köszönöm - azzal hűvös ajkai elérték a felhevült bőrömet.
Legbelül majd összetörtem. Hisz Taylor minden egyes érintése, vagy pusztán csak közelsége Őt juttatta eszembe. Rettentően fájt, szinte égtem. A kórházi ágyon fekve rájöttem, hogy el kell felejtenem Edwardot. Nem szabad félnem egy névtől, vagyis inkább attól a fájdalomtól, melyet a név említése okoz. Szememben már nem létezhet Alice sem, vagy a többi Cullen. Ők nem akarnak engem, így túl kell lépnem az egészen. Egyedül nehéz volt, de talán Eliza, Justin és Taylor segítségével más lesz. Talán az ő barátságuk begyógyítja a "vérző" sebem. A Cullen család nem létezik! Csak egy rossz álom volt! - suttogtam magamban.
Taylor ajkai még mindig a bőrömet súrolták.
- Sajnálom, hogy megzavartalak titeket - jött a hang az ajtó felől, mire ő azonnal leült a székbe.
- Nem zavart meg semmit - kezdte Taylor.
- Mi csak barátok vagyunk - a csak szót erősen megnyomtam.
- Hát akkor bemutatkoznék. Dr. Hollter  vagyok de szólítsatok csak Michaelnek! - Kezet nyújtott én pedig elfogadtam. Taylor gyorsan a kezébe vette a táskát, hogy ne kelljen érintkeznie a doktorral. Még egy hétköznapi embernek is feltűnt volna a hőmérséklet különbség, nemhogy egy orvosnak.
- Örvendek. Isabella Swan, de csak Bella.
- Én pedig Taylor Stam.
- Sziasztok! - köszönt, majd megállt mellettem - Bella elvégeztünk rajtad néhány tesztet és úgy tűnik, hogy mindegyik negatív. semmi komoly bajod nincs. Azt mondták, hogy van egy kis hőemelkedésed és fáj a fejed, de az sok pihenéssel el fog múlni. Ahogy néztem a kórlapodat, úgy látom, hogy már holnap délután haza is mehetsz.
- Hamarabb nem lehet? Higgye el, hogy vigyázni fogok magamra - el akartam tűnni a kórházból. Úgy éreztem, hogy olyan rég óta vagyok már bent, hogy a fertőtlenítő szaga beleivódott a bőrömbe. Mintha rácsok mögött lettem volna.
- Megfigyelés alatt kell tartanunk a még mára.
- Köszönöm - mondtam, mikor kilépett az ajtón.
Taylorral kettesben ültünk bent, amíg be nem jött apa Eliza és Justin kíséretében. Elkezdtünk beszélgetni, Charlie nagyon megkedvelte őket. Justinnal nagyon jól kijöttek, felelősségteljes fiatalembernek jellemezte, miután a többiek hazamentek "aludni". Megkértem Charliet, hogy mondja meg Renének, hogy jól vagyok. Nem hiányzott, hogy aggódjon miattam, hisz már semmi bajom nem volt. Este jól elbeszélgettünk. Mielőtt még Justinék elmentek volna Eliza közölte, hogy holnapután eljönne értem és elmehetnénk hozzájuk. Ezen Justin és Taylor elkezdett kuncogni. Egyből rájöttem, hogy a ruháról van szó.
Miután teljesen egyedül voltam a szobában a felszínre törtek az érzelmeim. Tudtam, hogy Taylor csak barátként tekint rám. Nekem barátként van rájuk szükségem. Köztünk soha nem lehet több, mint barátság.
KOMIKAT PLS. 

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!!!
Áááááá!!
Szegény Bellának nagy szerencséje volt hisz a halál mindig közel volt mint egy kellemetlen barát akitől soha nem tud megválni de a lelke rég meghalt minden érintés amit Taylor ad neki vagy a többiek Ő rájuk emlékezteti, a bál az érintések a kórház a segítség, minden. De Taylor számára Bella már nem barát még ha a lánynak igen vajon lesz elég ereje közölni vele hogy az ő szíve mindörökké másé vagy boldoggá próbálja tenni őt/őket? Lesz menekülni való út vagy Edward olyan hülye már megint hogy otthagyja őt mert "megtalálta" a boldogságot?Mégis ezáltal újabb galiba és nehézség fog következni hisz Alice vajon látni fogja hogy Bella túlélte vagy a nagy fájdalomban nem fog figyelni?Ha Cullenék jönnek egy más család Bella középpontban És Charlies sem ki hagyható a Cullen családba csalódott mert ő miattuk a lánya lett egy élő-halott..Bella döntés elé fog újból kényszerülni a fájdalmas régi elsöprő szerelmet választja majd vagy az új de a kevésbé boldogabbat és nehezebbet?
Várom hogy mi lesz!
Melinda

Névtelen írta...

Szia!!
Nagyon tetszik bár azért remélem hogy Bella nem jön össze Tylerel nincs vele bajom csak azért Edward nálam a befutó bár Tylernek és persz Elizabetnek és Justinak plusz pont amiért ott voltak Bella mellet amikor Edward pedig neki kellet volna nagyon jó lett és várom a folytatást
Szia Tina volta az a Tina aki a 9. fejinél kétszer küldte el a komiát szerintem emlékszel rám ha nem se baj na most már tényleg Szia :)

Nesszi írta...

Hát Melinda most sem múltad alul ön magad. A kommentjeidet egyszerűen imádom. Köszönöm, hogy itt vagy, hogy olvasol és kifejted a véleményed. Annyira hálás vagyok!

Persze, h emlékszek rád Tina! Örülök, hogy ismét megosztottad velem a véleményed. De nem kedveled Taylert? Pedig ő csak Bella javát akarja. :(
Extra kedvesre csinálom, hogy megkedveld!

Mindkettőtöknek puszi:
Nesszi

UI: Köszönöm, h kommenteltetek!

Névtelen írta...

szia ma találtam a történeted és nagyon tetszik, sok sikert a továbbiakhoz is szia :) eklaire

Névtelen írta...

Sya
Látom meg újultál már mint külsőleg nekem az előzővel sem volt semmi bajom de ez nagyon bejött
tudom hogy Tyler csak segíteni akar de n akkor is ragaszkodom Edwardhoz
és remélem hogy Bella is nagyon szupi lett és várom kövit. remélem hamarosan meg lesz
sok sikert a továbbiakhoz ja és jó volna ha tudnák valamit Edwrdról is ha nem túl nagy kérés
imádlak és 100000000000000 és ennyi puszit neked tőlem

Nesszi írta...

Köszönöm szépen Névtelen!

Örülök, h tetszik a blog dizije. Tudom, h mindenki Edwardnak drukkol, de ez picit fáj. Megpróbálom Taylert extra jóra és helyesre formálni, h elnyerje a tetszéseteket. Bízom benne, h a történet végén már nem Ed lesz a favorit, hanem Tay. Ezzel nem megsérteni akarlak téged, vagy bárkit, csak szeretném, ha majd Tayler karakterét is megkedvelitek. Ígérem, h lesz még Cullen házas jelenet, elég sok, a reményeim szerint. Ez még függ az időtöl, és a kedvemtől is.
Nem szeretnék összecsapott munkát adni nektek. Puszi 1000-szer
Nesszi

Névtelen írta...

Hát elöször is gratulálok az írásaidhoz.Nagyon tehetséges vagy.Csak így tovább nagyon jó kis történet már alig várom a végkifejletett.Remélem a végén azért csak kibékülnek Edwardal.
Csak így tovább