Sziasztok!
Megérkezett a 14. fejezet, amely az eddigi legfordulatosabb. Ha ez nem nyeri el a tetszéseteket, akkor feladom x D
Azt hiszem, ezután a fejezet után sok kérdés maradhat bennetek, de következő rész mindenre választ adhat. Sajnos rövidebb, mint az előző, de azt hiszem, hogy ezt a tartalom érdektelenné teszi. Kommenthatár felemelkedik 6-ra! Nagyon köszönöm nektek am megjegyzéseket! : ) , amiket az előző bejegyzéshez írtatok. A főblogom megszűnt, nem volt rá igazán szükségem! Lassan a itt is a történet vége felé közeledünk, így már a fejemben megszületett az új tervecske, de addig még sok átvirrasztott éjszakát fogok a gépem felett tölteni egy Szíveken át dokumentum megszerkesztése miatt. Egyáltalán nem bánom.
Megérkezett a 14. fejezet, amely az eddigi legfordulatosabb. Ha ez nem nyeri el a tetszéseteket, akkor feladom x D
Azt hiszem, ezután a fejezet után sok kérdés maradhat bennetek, de következő rész mindenre választ adhat. Sajnos rövidebb, mint az előző, de azt hiszem, hogy ezt a tartalom érdektelenné teszi. Kommenthatár felemelkedik 6-ra! Nagyon köszönöm nektek am megjegyzéseket! : ) , amiket az előző bejegyzéshez írtatok. A főblogom megszűnt, nem volt rá igazán szükségem! Lassan a itt is a történet vége felé közeledünk, így már a fejemben megszületett az új tervecske, de addig még sok átvirrasztott éjszakát fogok a gépem felett tölteni egy Szíveken át dokumentum megszerkesztése miatt. Egyáltalán nem bánom.
Kellemes Olvasást!
Szíveken át II.
14. Fejezet - Sötét titkok örvényében
Lelkileg megbénultam. Amint a holtest a földre hullott bennem valami megfagyott. Üres voltam, nem éreztem semmit. Megszűnt minden gondolatom, az akarataim semmivé lettek, a vágyaim köddé váltak. Jéghideg, mozdulatlan - ezek a szavak jellemezhettek abban a percben a legjobban. Az események összefolytak előttem, külső szemlélőként lettem tanúja annak, hogy az életem darabokra szakad. Caius gúnyos, megvető, győzelemittas arca sem volt képes bármit kiváltani belőlem. Jane rémülten rohant hozzám, Aroval felváltva kérdezgettek valami ostoba, ismeretlen nyelven. Figyelmemmel egy repedést tüntettem ki a falon, amely hajszálvékonyan ágaskodott a boltív felé. Minden elmosódott, az alakokhoz nem tudtam nevet párosítani, a hangok idegen dallamként zúdultak a fülembe.
Hosszú percek estek ki a memóriámból. Csak a családom járt a fejemben. Hogy leszek képes Taylor szemébe nézni? Eljátszani, hogy minden rendben? Túl nagy kihívás számomra. Miért is hihettem volna azt, hogy menni fog? Túl gyenge voltam. A felettem repdeső keselyűk egyre többször csaptak le, éles csőreikkel belevájtak a húsomba. Esetlen, számkivetett, magányos prédájuk voltam. Senki nem érthette, hogy min megyek keresztül. Kiontottam egy életet! Egy életet, amelynek volt jövője, tervei, álmai. Megfosztottam minden jogától. Mégis miért? Magamért.
El kellett tűnnöm a kőfalak nyomasztó tengeréből és az engem vizslatő vörös szempárok elől. Képtelen voltam tovább egy légtérben tartózkodni velük. A lehűlt oxigén összepréselt. A testemet, az elmémet. Önmagamat.
Teleportáltam. Nem számított hová. Tengerbe, sivatagba, hegyre, csak el arról a helyről. A fejem zúgni kezdett, vállamra mázsás súly nehezedett. Összeroskadtam. Újra felszínre törtek az érzéseim, de mind csak ugyanazzal a kiábrándító valóságba illő helyzettel támadtak le: gyűlöltem magam.
- Istenem Bella, jól vagy? - szemeimet óvatosan nyitottam ki, féltem a látványtól. Vérzuhatag, feldühödött vámpírhad, vagy esetleg az általam megölt úriember szelleme. Egyikük sem tett volna valami jót az elmeállapotomnak. Ám, ami a szempillák és a látszólagos könnyréteg mögött várt rám, az teljesen más volt.
- Mondd, hogy jól vagy! Kérlek szólalj meg! - suttogta Edward az arcomat simogatva. Szinte láttam, hogy megérint a nyugalom, én pedig minden idegszálammal küzdöttem azért, hogy elérhessem, de rájöttem, hogy nem érdemlem meg. Sem a békességet, sem Edwardot. Kezeim remegve simítottam az övére, el akartam taszítani magamtól. De mindhiába.
- Menj…el - nyögtem egy fájdalmas lélegzetvétellel később. A levegő égette a tüdőmet.
- Nem foglak egyedül hagyni ilyen állapotban - halkult el. A hátam és a lábam alá nyúlt, lassan fektetett le a kanapéra. Akkor fogtam fel, hogy az ő szobájában vagyok. Ugyan olyan volt, mint sok-sok évvel ezelőtt. Edward leült mellém, nem hagyta abba az arcom cirógatását, borostyán, csillogó íriszeivel engem fürkészett, ujjai egy hajtincsemet tekergették. Ideges volt, izmai görcsösen megfeszültek. - Mi történt veled Bellám? - kérdezte kétségbeesetten, miután szemhéjaim lecsukódtak. Túlságosan fáradtságos volt nyitva tartani őket. Mintha ennek a nyolcvan évnek a fáradalmai ledöntöttek volna a lábamról. Aludni nem tudtam, nem futhattam el a gondok elől, nem zárhattam le magamban azzal, hogy bebújok a takaró alá és jó pár óra alvással és egy rakás átáztatott zsebkendővel később magamhoz térek, és ott folytatok mindent, ahol abbahagytam, problémák nélkül. Mit meg nem adtam volna, ha lehetőségem nyílt volna a sírásra. Hogy forró könnyeim patakokban szökjenek a szememből, s mindegyikük magával hordozza gondjaim egy részét.
- Edward - kezdtem bátortalanul, tenyeremet az ő csuklójára simítva. Tökéletesen a simult bele a családi címere, de én a bőrét akartam tapintani, így hát az alkarjára csúsztattam a kezem. Nem mertem ránézni, hátha így nem lesz olyan nehéz kimondani -, ma megöltem valakit - reszkettem a rám törő hamis zokogástól. Visszaidéztem azokat az estéket, amikor Edward után epekedve bámultam az ablakot, s csak sírtam. Próbáltam belesűríteni ezekbe a képekbe minden keserűségem, minden ki nem mondott bánatom. Lehetetlen volt. Pajzs védte őket, a képek nem voltak épek. Az ablak, a hintaszék, az arcom, mind úgy tűntek, mintha sosem ismertem volna őket. Idegenek volt számomra a saját életem, döntéseim sorozata, hogy mi vezetett idáig.
Forró ajkak simultak a homlokomra, az arcomra, az államra, az orromra. Edward lágyan puszilgatni kezdett, de a számon csak forró leheletét érezhettem. Olyan finoman és gondoskodóan simogatott, hogy majd' elfolytam a karjai között. A vérem újra száguldozni kezdett az ereimben, a szívem őrült iramot diktált. Újra ember lettem egy kis időre, de éppen csak annyira, hogy megcsókolhassam. Kinyitottam a szemem, s immáron fekete tekintete szippantott magába. Látni akartam közeledő arcát, de megkövülve hajolt felettem. Beletúrtam bronzos hajába és a hátába kapaszkodtam. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy felhúzzam magam hozzá, de amint észre vette, hogy ez is nagy erőfeszítésbe kerül hozzám hajolt.
- Te vagy az életem, örökre - hangja elfúlt vad zihálásunkban, mellkasaink eszeveszett sebességgel emelkedtek fel, amikor ajkam az arcához ért.
Az agyam kizárt minden nem oda való képet, s fejemet elárasztották kettőnk szerelmes pillanatai. De nem voltam képes megcsókolni őt. Fejem felett ott lebegett Taylor, így csak apró puszit adtam. Az elhatározás kettőjükre gondolva született meg bennem és olyan reálisnak tűnt, hogy epekedtem utána.
- Nem számít mit tettél, te soha nem leszel gonosz. Az lehetetlen. Bármi történt, az nem a te hibád - ujjamat az ajkára simítottam, nem szerettem volna tovább hallgatni engem féltő beszédét. Nem érdemeltem meg.
- Soha, nem foglak elfelejteni - véstem bele arcának éleit a tudatomba, halovány emberi emlékeim nem rejtették pontosan őt. Sokkal tökéletesebb volt. Értetlen, összezavarodott és óvó. Edwarddal pedig nem ringathattam magunkat hamis képekbe, hiszen ő volt az, aki elhagyott. Nem volt szerelmes belém. Megszakítottam a kettőnk között lévő testi kapcsolatot, elteleportáltam.
Még mielőtt sikerült volna, Edward ingerülten felállt, az ajtó felé fordult. Nem tudtam, mi folyik körülöttem, amíg meg nem láttam Rosaliet, kezében egy laptoppal. Arckifejezése nem sok jót tükrözött. Nem mehettem így el, tudnom kellett mi történt.
- Nem mehetsz el innen Bella, mert akkor nem leszel biztonságban - mondta Rose a szemembe nézve.
- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem gyanakodva, amikor Ed megfeszült mellettem.
- Mutasd! - rohant oda hozzá és kikapta a kezéből a gépet. Egyikük sem szólalt meg és ez a némaság már kezdett az idegeimre menni. Rosalie leült mellém, rám pillantott, majd újra Edwardot fürkészte várakozásteljesen.
- Feltörtem Tanya gépét, az emailjeit, a mappáit. Úgy tűnik, hogy szövetkeztek a te Tayloroddal - mondta Rose, Edward pedig mérgesen felmordult. Az állam leesett a csodálkozástól, teljes szívemből reméltem, hogy ez csak egy nagyon rossz és ízléstelen tréfa, bár magamnak sem tudtam megmagyarázni miért tenne velem ilyet Rosalie. Egészen addig biztosan hittem szerelmem ártatlanságában, amíg elém nem tolták a laptopot.
" Tanya, ma sikerült lefordítanom még három oldalt. Kikevertem pár varázsitalt is, amit a rejtekhelyre viszek. Vigyázz Edwarddal, mert még innod kell pár pohár löttyöt, hogy a gondolatblokkolás teljes legyen. Alice képességére is jó ugyanaz a szer, de keverd ki minél hamarabb, mert ha lebuksz akkor nagy pácban vagyunk. Bella érzéseit is sikerült átfordítanom, szóval egyenesben vagyunk. Sok sikert a költözéshez!
Taylor"
Taylor"
- Mit akar ez jelenteni? - kérdeztem még mindig a ki nem gördülő könnycseppekkel küszködve.
- Ez az egy, talán nem sok mindent, de a többi kétszáznegyvenegy igen is sokat - húzta el a száját Rose. Hogy-hogy kétszáznegyvenegy? Egyáltalán honnan ismeri Taylor Tanyat? Miért ír át neki szöveget? Mit értett azon, hogy átfordította az érzelmeimet? Ez csak egy szörnyű álom, semmi más.
- Az nem lehet - csattant fel Edward, bizonyára Rosalie gondolatai hallatán.
- Beavatnátok engem is? - fakadtam ki kicsit ingerülten.
- Nem bíztam Tanyában, soha. Most, hogy elhúzott tökéletes alkalmam nyílt arra, hogy kutassak utána. Nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy Tanya és Taylor ismerik egymást. Rengeteg mailt váltottak, mindegyikben rólad és Edwardról volt szó. Taylor megbűvölt téged, hogy minden amit Edward iránt érzel, azt ő kapja meg, de ezt Edwarddal is eljátszotta Tanya. Ám, annyira nem voltak szemfülesek, hogy ne beszéljék meg, hogy hol él a másik. Így lehet, hogy mi ide költöztünk, de ők nem sejtették, hogy egy városban fogunk lakni. A varázslatok, amiket rátok engedtek csak egy bizonyos távolságon kívül működnek, legalább is ezt vettem ki az alapszintű kommunikációjukból. Amikor ti megfelelő közelségbe kerültetek egymáshoz az igézetek gyengülni kezdtek. Erre ők még nem jöttek rá, vagy ha igen, akkor nem osztották meg egymással. Lemerem fogadni, hogy a hirtelen hangulatváltozásaitok is az ő kis művük lehet - ecsetelte Rosalie gyűlölettel a hangjában. Akkor sem láttam ennyire kiakadni, amikor engem láttak először vendégül. Becsapva éreztem magam. A levelek, arról tanúskodtak, hogy ez mind igaz, de nem akartam elhinni. Nyolcvan évnyi hazugság az egész életem? Egy olyan férfi oldalán töltöttem több ezer napot, aki végig átvert? A fejem megint kavargott a rengeteg érvtől és ellenérvtől.
- Bella - szólt hozzám suttogva Rosalie. Kérdőn ráemeltem a tekintetem, amikor ő nagy levegőt véve belekezdett. - Van ennél rosszabb is. Tanya ment el Arohoz, azzal a szándékkal, hogy megölessen téged, de Aro önző módon kihasználta ezt és átváltozatott téged. A Tanya ügyet Aro elmesélte Taylornak, aki azonnal felvette a kapcsolatot azzal a némberrel és megbeszélték, hogy Edward és te is életben maradhattok, ha velük lesztek - zárta le Rose. Taylorról alkotott minden észrevételem a földdel lett egyenlő, szinte hallottam az apró darabkák ütemtelen csapódását. Hogy volt képes ezt tenni velem? Kiben bízhatnék ezek után?
- Elizabeth és Justin benne lehetnek? - arcomra vastag páncélt erőltettem, határozott voltam, próbáltam úgy feltüntetni magam, mintha nem is számítottam volna másra. Tanyat nem igazán kedveltem, nem volt szimpatikus, de az, hogy ennyire elvetemült lenne, az azért eléggé meredek.
- Nem valószínű - sóhajtotta Rose.- Szerintem azt sem tudják, hogy mi a helyzet.
Edward még mindig az orrnyergét markolászva állt az ajtófélfának támaszkodva, elmélázva. Én voltam az egyetlen, aki megértheti őt. Megvezettek minket, a legaljasabb módon.
- Most mit tegyünk? - szakította meg a feszült csöndet Rose.
- Kidobom Tanyat, Bellát pedig eltávolítjuk a közeléből, ahogy Taylort is, feltéve, ha nem hiszed, hogy ő ártatlan - elkeseredetten bámult rám, teljesen tanácstalanul. Ennyire szerette Tanyat?
- Nem teheted - szólaltam meg. Képtelen lettem volna túllépni ezen az egészen csak így. Beszélnem kellett Taylorral, hallanom az ő álláspontját. - Úgy kell tennünk, mintha semmiről nem tudnánk. Jogunk van hozzá, hogy tudjuk miért tették ezt.
- Nem leszek képes egy levegőt szívni…azzal - köpte a szavakat Edward. - El sem tudod képzelni milyen érzés tudni, hogy mindent amit te váltottál ki belőlem egy másik nő vette birtokba. Sejtettem, hogy nem szeretem Tanyat, de nem tehettem ellene semmit. Uralt engem. És most itt vagy te és mindent felülírsz és én az életemet is odaadnám érted, csakhogy megvédjelek. Tanya megakart téged ölni Bella. Tudom, hogy Taylor nem ártana neked, de ha valóban nem vagy szerelmes belé, akkor nem tudlak elengedni - guggolt le Edward a fal mentén, fejét kezeibe temetve, Rosalie bocsánatkérően kiosont a szobából, picit összeborzolva Edward haját. Letérdeltem elé, kényszerítve, hogy rám nézzen.
- Ha igaz az, amit Rose mondott, ha az érzelmeinket tényleg befolyásolták és átirányították magukra, akkor tudnod kell, hogy én a nyolcvan év minden napján visszavonhatatlanul voltam szerelmes Taylorba, s ha lehet, ez napról napra erősebb lett. Ha csak egy része igaz a levélben leírtaknak, akkor őrülten szerelmes vagyok beléd. Nem Taylorba, hanem beléd - hangom elfúlt, vártam, hogy végre mondjon valamit, de ő csak szomorkás féloldalas mosolyra húzta a száját, karjait védelmezően körém fonta. Lábait előre nyújtotta, a padlóra huppanva rántott az ölébe.
- És most? Függetlenül a sok hókuszpókusztól, kit szeretsz jobban?.
- Mióta újra megláttalak nem tudlak kiverni a fejemből és egyre többször gondolok rád, mint rá. Na jó, ez nem így van - nevettem fel, mire összehúzta szemöldökét - Az a helyzet, hogy csak rád gondolok.
A hajamba csókolt, helytelen lett volna most így utat adni vágyainknak, ezzel mindketten tisztában voltunk. Hosszú percekig ültünk mozdulatlanul egymást ölelve, szótlanul mélázva. Olyan idilli pillanat volt, de ha kitekintettünk a vastag, rózsaszín cukormáz mögül, akkor ott várt ránk a rideg valóság rengeteg titka.
- Akkor, mit csinálunk? - kérdezte Edward megunva töprengésemet.
- Tettetünk, csak ez az egy megoldás maradt - döntöttem fejemet a vállára.
- Pontosan meddig? - kérdezte szomorúan.
- Ameddig meg nem törjük a ránk zúdított varázslatáradatukat - fancsalodtam el.
- Azt hiszem, az egyiket már sikerült - suttogta a fülembe, majd ujjait állam alá csúsztatta, s ezzel ismét elvesztem lelkének örvénylő, borostyán tükrében.
____________________________
Kommenthatár: 6
Köszönöm, hogy elolvastátok!
xOxO:
Nesszi Pierce
