Extra rész!

Rettentő boldog vagyok, hogy kapom a komikat. Látom, hogy nem felejtettetek el, hogy olvastok és én ezért rettentő hálás vagyok. Azt is észrevettem, hogy a Taylor vs. Edward szavazás eléggé kezd szorossá válni, s bízom benne, hogy ezzel a kis szösszenettel sok ember véleményét megváltoztatom. De azt ne feledjétek, hogy a Szíveken át 2. egy Edward-Bella fanfic lesz, ahogy az már a fejlécen látszik.  Köszönöm mindenkinek a komit, igazán hálás vagyok! augusztus 5-én megkapjátok a frisset, próbálom igazán csavargatni a dolgokat. Most a dolgok megint három részre szakadtak. Belláékat, Tanyat és Cullenéket is figyelni kell, így lehet, hogy egy-egy fejezet hosszabra fog nyúlni.

Ez az extra csak egy szösszenet, nem több két oldalnál, de szerintem így megérthetitek Taylor érzéseit.

Puszi

Nesszi

Extra

/Taylor szemszög/

Ott ültünk kettesben, alig fél méterre egymástól. Isabella szívverése betöltötte az egész szobát. Tekintetemet nem tudtam levenni gyönyörű pirospozsgás arcáról, amit a vállára omló barna haja keretezett. Gyönyörű barna szemeit hosszú, fekete szempillák övezték. Puhának tűnő ajkai hívogatva helyezkedtek el az arcán. Szinte éreztem a leheletét, szájának mézédes aromáját az enyémben. Sokkal jobban vágytam egyetlen csókjára, mint újszülött koromban egy csepp vérre. Megmertem volna esküdni rá, hogy ha megcsókol, nem ölök többet semmit és még inkább senkit. Még egyetlen állatot sem. A vágyakozás elpusztíthatatlan erővel birtokolta a testemet, s inkább éreztem magam gyönge, haszontalan kamasznak, mint több tíz éves erős, szilárd vámpírnak. Isabell mindent elvett tőlem. Az erőmet, a függetlenségemet,  a saját döntés jogát. Belehaltam volna, ha nem mond igent a meghívásomra, de mégsem tudtam volna bántani, hisz megfosztott minden erőmtől. Nem akartam egyedül lenni, csakis vele. Függetlenségem minden egyes darabkáját kiszakította a testemből, s elrejtette, hogy soha többé ne találjam meg. Helyette Ő költözött a helyére, minden egyes eldugott zugba. Nem akartam önálló döntéseket hozni, csak is azt követni, amit Ő akar. Oda menni, ahol foghatom a kezét, hogy vigyázhassak rá, s megóvjam mindentől. Sakkban tartott, s én ennek a lehető legjobban örültem. Egyetlen mozdulatával eltudott bűvölni, mindenféle képen.

Még mindig elmerülve tanulmányoztam a tekintetét, de  hirtelen minden jó dolog a porba hullott. Isabella szemeiben ugyanis szomorúságot láttam. Szinte éreztem, hogy Edwardra gondol. Fájt a tudat, hogy még mindig szereti, de az még jobban szét szaggatott, hogy az a rohadék, hogyan bánt vele. Hogy volt képes magára hagyni egy angyalt? Hogy volt képes ennyire megbántani Őt? Ezer és ezer kérdés kavargott a fejemben. Miért kell Neki ennyire szenvednie? Egy gyilkost sem tesznek ki ennyi kínnak! Mit véthetett ez a tökéletes lány? Mi az, amiatt erre a sorsra ítélte az Isten? Az biztos, hogy Edward Cullen még megfog fizetni azért, amiért ennyire megbántotta Isabellt.

Magamhoz akartam húzni. Érezni Bella szívverését az én szívem felett, hogy meleg, puha teste az enyémhez simul. Csak egy pillanatra akartam a karjaimba zárni, csak egy röpke feledésbe múló utolsó másodpercre. Csak egyszer akartam ajkaimmal súrolni a száját, egyetlen  egyszer szeretni Őt úgy, hogy Ő is szeressen. Lehoztam volna neki az ég összes csillagát. Még a napból is szereztem volna neki egy darabot ha kéri. Mindent egyetlen érintésért.

Eszembe jutott, hogy rengeteg dolgot kell majd még meghálálnom a nővéremnek. Annak a csodálatos vámpírcsajnak, aki mindent elkövetett a boldogságomért. Elintézte, hogy kettesben lehessek Isabellel a kórházban, most pedig itt. Elmondtam neki, hogy mit érzek, hogy szeretem Isabellát, ő pedig azonnal felajánlotta a segítségét. Mindent megtett annak érdekében, hogy meghívhassam a bálra. És mi lett az egész eredménye? Bellával egy szobában voltam, csak egy karnyújtásnyira Tőle, miközben a fejemben két szó zakatolt:

Eljön velem!

A szívem is életre kelt, mintha dobogott volna. Kiakartam mondani a szót, amit üvöltött a lelkem:

Szeretlek!

Olyan hangosnak tűnt a számomra, hogy féltem lebukok. Elakartam mondani, de féltem. Egyszerűen rettegtem annak a gondolatától is, hogy amint tudomást szerez  az érzéseimről egyszerűen feláll, elsétál és én soha többé nem látom.

Sok barátnőm volt, de ilyet egyikük iránt sem éreztem. Csak őt akartam. Senki mást. Nem tartottam különösebb értéknek a nőket, egyiket sem szerettem igazán. Nem is lehettem velük sokáig, hisz a titkot nem mondhattam el. De akkor jött Ő. Tud mindenről, okos szép. Makacsnak igaz makacs egy kicsit, de akkor is édes. Rettentő bátor és kicsit ügyetlen. Nem kell óvatoskodnom, Vele az lehetek, aki akarok.

Nem tudom mennyi idő telt el mióta felfogtam, hogy Isabella igent mondott a meghívásomra, de mi ott ültünk szótlanul, s nekem olyan gyorsan telt az idő. Minden egyes mozzanatot, szerelmem minden egyes lélegzetvételét újult erővel égettem a memóriámba.

Rájöttem, hogy a szerelem nem egy felfogható dolog. Nem kereshetünk rá magyarázatot, hogy miért épp Ő, vagy hogy miért pont most? Egyszerűen jön, elragad, s a magasba repít. Nem felfogható dolog, nem csupán egy egyszerű érzés. A legenergikusabb, legfantasztikusabb csodája a világnak. Embereket, vámpírokat köt egymáshoz, minden egyes élőlényt a hatalmába kerítve.

Mikor megláttam Bellát úgy éreztem végre révbe értem. Azt, hogy annyi év után végre elkezdődik a valódi életem. Egyszerűen magába bolondított, s elvette az eszem. Nem gondolkozhatok mellette reálisan, hisz a magasban akarok szállni. Repülni, Vele. Csak Ő és én.

Nem a vámpírképességekkel akartam a magasba mászni, hanem Vele. A szerelmének a segítségével. Csakis Isabella Marie Swannal, azzal a tökéletes nővel, vágyaim, álmaim megtestesítőjével, aki fényt gyújtott a sötét, holdtalan éjszakában. Beragyogta az egész eget, elhomályosítva ezzel pár csillag apró fényét. A nap sem ragyogott olyan szépen mint Ő. A szerelem útjai valóban kifürkészhetetlenek, de annál elkápráztatóbbak.

~♥~

11. Fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem, de volt egy pár gondom a fejezettel. Remélem tetszeni fog és kérlek titeket, hogy komizzatok!!! Bevezetem a komihatárt, mivel volt, hogy sokkal többen írtatok. A komihatár 5. Sztem ez reális. Ha összejön 5 komi, akkor csak 3 napot kell várni a frissre, ha pedig nem, akkor egy egész hetet. Látom, hogy a szavazáson Edy vezet :D . pUSZI:

Nesszi 

11. Fejezet - Ötletek

/Bella szemszöge/

Tegnap hazaengedtek. Reggel Charlie jött értem és megígértette velem, hogy egész nap otthon maradok és pihenek. Szabadnapot akart kivenni, de meggyőztem, hogy semmi szükség rá. Utána már csak anyát kellett meggyőznöm, hogy teljesen rendben vagyok, felesleges meglátogatnia. Nem arról volt szó, hogy nem akartam látni, hanem féltem, hogy egyetlen egy rossz pillanatban elvesztem az irányítást a szívem felett és összeomlok. A kórházban töltött órák folyamán elkezdtem építgetni a falat. Olyan erős, szilárd falat akartam húzni a szívem köré, hogy soha senki ne tudjon olyan szintű fájdalmat okozni mint Cullenék. Hagytam rajta, egy kis ajtót, hogy azért ne veszítsem el a szüleimet. Eldöntöttem, hogy ezentúl nem fogok a szívemre hallgatni. Elzárom a legtöbb személy elől, s csak az eszem fog irányítani. Többet nem történhet katasztrófa.

Ma reggel újabb telefonbeszélgetést folytattam anyával, s vagy ezerszer el kellett mondanom, hogy remekül vagyok. Sikerült meggyőznöm, de persze ő is a tudtomra adta, hogy csak egy szavamba kerül és már utazik is. Csináltam reggelit, de Charlie rám förmedt. Megtiltotta, hogy főzzek. Azzal magyarázta, hogy pihennem kell, s a konyhaszekrény egyik fiókjából elővett egy receptkönyvet. Megdöbbentem, mikor előállt azzal, hogy ezentúl ő fog főzni, egészen addig, ameddig fel nem épülök. Arra kért, hogy sétáljak egy kicsit, mert szerinte jót tenne a friss levegő. Már dél felé járt az idő, amikor rendeltem egy pizzát. Elszundítottam egy kicsit, mikor megcsörrent a telefon.

- Halló?

- Helló. Eliza vagyok. Arra gondoltam, hogy esetleg átjöhetnél hozzánk - hiába nem láttam az arcát, a hangja arról árulkodott, hogy mosolyog.

- Mire ez a jókedv? - kérdezősködtem.

- Talán elkellene mondanod neki, hogy a kivégzésére jön - Justin hangját hallottam a háttérből. Utána egy hangos nevetést, majd egy dühös fújtatást, végül veszekedést a vonal túlsó végéről. Talán félnem kellett volna, hisz mégis csak vámpír szájából hangzott el a mondat, de nem tettem. Nem láttam értelmét.

- Add ide, hogy elmagyarázzam neki - érkezett Jus hangja a másik oldalról a nevetésével együtt.

 - Nem. Akkor nem fog eljönni. Nem hagyom, hogy elüldözd az egyet barátnőmet - kiabált dühösen Elizabeth.

- Csak elmagyarázom neki, hogy mire vállalkozik. Ha elég bátor, akkor így is eljön - a következő pillanatban teljes csend volt a vonal túlsó oldalán.

- Bella! Itt Justin. Figyelj, én is örülnék, ha eljönnél, de van egy dolog amit tudnod kell. Azért mondom el, mert tegnap engedtek ki a kórházból és félek, hogy korai lenne ez az egész.

- Justin, mond, mert bevallom, hogy már nagyon kíváncsi vagyok az egészre - sürgettem türelmetlenül.

- Arról lenne, szó, hogy Elizabeth elfelejtette megemlíteni, hogy ruhapróbáról lenne szó. Szóval ha jól érzed magad, akkor csak gyere, de ha még gyengének érzed magad, akkor pihenj. Nem venném a lelkemre, ha miattunk kerülnél ismét kórházba - suttogta a mondat végét.

- Mennyire vészes ez az egész öltöztetősdi?

- Hát erre most nem tudom, hogy mit mondjak. Soha életemben, vagyis inkább születésem óta, soha, mondom soha nem próbáltam még báli ruhát, főleg nem olyat, amit Eliza akart rám erőltetni. De szerintem nagyon jól éreznéd magad. Gondold meg és ha jól érzed magad, akkor érted megyünk. Nem kockáztathatjuk a testi épségedet - a ruhás résznél elfojtottam a nevetésem. Az elmémbe olyan képek csúsztak, ahol Elizabeth rózsaszín ruhába kényszeríti. Azt is elképzeltem, hogy annak ellenére, hogy Justin vámpír, mégsem tud végigsétálni egy folyosón a magas sarkúban.

- Akkor ideje kipróbálni - mondtam. Nem szívesen okoztam volna csalódást Elizának, hisz ő és a családja voltak azok, akik segítettek túllépni a veszteségeken. Velük újra a "régi" Bella lehettem. Ők kitöltötték az űrt a mellkasomban, igazi barátokra találtam. Nekik sem kellett titkolózniuk előttem. Szabadon használhatták a gyorsaságukat, minden vámpír tulajdonságukat. Ők pedig segítettek újra önmagamra találni, amiért végtelenül hálás voltam, vagyok és leszek is nekik.

- Elizabeth-tel mikorra menjünk érted?

- Fél óra múlva készen vagyok - úgy gondoltam ennyi idő elég lesz, hogy emberi külsőt öltsek.

- Remek. Akkor szia.

- Sziasztok! - köszöntem. Mielőtt kinyomtam volna, még hallottam, egy hangot.

- Én megmondtam, hogy nem fog megijedni - azonnal rájöttem, hogy Eliza az.

- Valóban bátor kiscsaj.

Felmentem a szobámba, elővettem egy kék felsőt, egy farmert és fehérneműt. Gyorsan lezuhanyoztam, kifésültem a hajam, fogat mostam, felöltöztem. Pont akkor lettem kész, amikor csengettek. Justinnal és Elizával beszálltunk a kocsiba, s pillanatokon belül a házukhoz értünk. Jus az út alatt elsütött pár viccet, főleg a ruhapróbával kapcsolatban. Elizabeth néha szúrós pillantásokat vetett rá, de láttam, hogy néha-néha az ő szája is mosolyra húzódik. Justin elment vadászni, míg mi felmentünk az emeletre. Beléptünk egy szobába, ahol a krém szín dominált. Vendégszoba volt, de most alig lehetett valamit látni a papírok tömkelegétől. Az ágyon lapok ezrei hevertek, s ahogy közelebb léptem rögtön megláttam a ruhaterveket. A fehér lapokon minden féle színben pompáztak, hol merészebb darabok, hol pedig visszafogottabb stílusú.

- Ugye nem mondod komolyan, hogy ennyi ötleted van? - hitetlenkedtem.

- Ezek csak ötletek. Tudod az éjszaka elég sok időm szokott lenni, s mert annyira gyors vagyok, néha még jobban unatkozom - suttogta bűnbánóan.

- Úgy látom már pár napja jól szórakozol - próbáltam elviccelni a dolgot, hisz neki nem volt mit megbánnia. Bár kezdtem félni attól, hogy a végelgyengülés lesz a vesztem. Mi történik majd, ha Charlie megtalál engem egy halom ruha között?

- Hát ami az illeti ez csak a tegnapi - hangja még halkabb lett, s azt hittem rosszul hallom.

- Várj! Úgy hallottam, hogy ez csak a tegnapi, de az lehetetlen.

- Pontosan azt mondtam - kezdte egyre bátrabban. Újra elfogott a félelem, mert kezdtem belegondolni, hogy Justin mégis miről beszélt. Alkottam egy újabb szabályt, amit mindenképp be fogok majd tartani a jövőben: Justinra mindig hallgatni kell!

Észre se vettem, de Elizabeth már a szobában lévő íróasztalnál állt, s annak a két fiókját kihúzta, ahol egyből szemet szúrtak az újabb tervek.

- Gyere! Válogassunk - azzal leültünk az ágy szabad felületeire, s elkezdtük nézegetni a papírokat. Elizabeth azt mondta, hogy ami nem tetszik, annak a rajzát tegyem a földre, ami pedig szerintem jól néz ki, azt pedig rakjam a párnára.

Jó pár órával később még mindig válogattuk a ruhákat. Egész jól haladtunk. Újdonsült barátnőm hagyta, hogy döntsek, de azért előfordult, hogy némelyik ruhánál elmesélte, mennyire jól állna. Már csak tíz ruha között vacilláltunk. Meg kellett hagyni, hogy Eliza rettentő jó tervező. Pont eltalálta az ízlésemet.

- El is felejtettem. Mit kérsz inni? - miközben két papírt szorongatott, rám emelte a tekintetét.

- Erre igazán nem lett volna szükség.

- De igenis van. Szóval? Van narancslé, őszibarack, kóla, ásványvíz meg valami fehér lötty tej felirattal - eléggé mókásan nézett ki, mikor fintorogva megrázta magát.

- Ásványvíz jó lesz, köszi.

- Akkor már megyek is - azzal kiviharzott a szobából, s az ajtó is gyorsan becsapódott. Újra egyedül voltam, bár nevetséges volt ezt gondolni, hisz a házban rajtam kívül még ketten voltak, ugyanis Justin visszatért a vadászatból. Furcsa hiányérzetem támadt, s betudtam annak, hogy csak Elizabethre várok. Nem akartam beismerni, hogy abban a pillanatban Alice hiánya mekkora erővel tört rám, hisz akkor újra elvesztettem volna az uralmat a saját testem felett. Gondolkodásmenetemből kopogás szakított ki, aminek ezerszer hálát adtam, hogy nem engedte befejezni az elkezdett emlékezést. Nem értettem, hogy ki kopoghat, hisz csak hárman voltunk, kétlem, hogy Justinék más embert is hívtak volna magukhoz és eszem ágába sem jutott, hogy a saját házukban engedélyt kértek volna a belépésre.

Az ajtó lassan kezdett kinyílni, s én Taylor vigyorgó képével találtam magam szemben.

- Zavarlak? - kérdezte udvariasan.

- Nem, dehogy - egyre közelebb jött, de előtte még át kellett verekednie magát a földön heverő papírokon.

- Szerettem volna kérdezni tőled valamit, de …. - elcsuklott a hangja, lesütött szemmel ült le az ágy másik oldalára.

- Mond csak. - nyugtattam, hisz csak nem kérdez annyira borzalmas dolgot.

- Arra gondoltam, hogy talán te és én, szóval … szóval, hogy talán mehetnénk együtt a bálra - szavai értelmet nyertek, s engem megint elöntött a rettegés. Mégis hogy mondhattam volna meg neki udvariasan, hogy én velük megyek, de nem szeretnék kísérőt.

- Tudod, én és a tánc egyáltalán nem vagyunk valami jó barátok. Egyszerűen gyűlöl engem - ez tűnt a legnormálisabb tiltakozásnak.

- Akkor megosztok veled én is valamit - egyre közelebb éreztem az ajkait, s kezdtem bepánikolni. Édes lehelete volt, akárcsak Edwardnak. Helyes is volt, de engem nem vonzott. Mikor észrevette hezitálásomat a fülemhez hajolt. - Én sem tudok táncolni - suttogta, s nekem a lélegzetem is elakadt. Elképzeltem, hogy Edward ül Taylor helyén, hogy minden csak egy álom volt, s Ő még mindig mellettem van, hogy vigyázz rám és szeret, de rögtön rá döbbentem, hogy mindez csak hazugság lenne. Tovább kell lépnem, mindent el kell felejtenem, ami a Cullen családhoz fűződik.

- Benne vagyok, de csak ha megígéred, hogy nem fogunk táncolni - hangom rettentő halk és erőtlen volt, féltem, hogy kifinomult hallása ellenére nem hallja meg.

- Megígérem - suttogta. 

5 DB KOMI UTÁN 3 NAP MÚLVA FRISS!