9. Fejezet

Sziasztok! Megérkezett a 9. fejezet. Remélem tetszeni fog. Kérlek titeket, hogy komizzatok. Az is megírhatjátok a komiba, hogy kinek a szemszögével legyen a következő fejezet, ugyanis nem kezdtem még bele. Kérlek, hogy írjatok megjegyzést ha tetszett. Többet jelent, mint gondolnátok. Minél több komi, annál hamarabb feji. Köszi és puszi:

Nesszi 

9.Fejezet - „B” terv

/ Tanya szemszöge/

Már jó pár napja nem láttam Victoriát. Remélem jól végezte el a munkát, hisz csak ezt az egyszerű feladatot adtam neki.
A neheze rám vár. Már Rosalieval egész jól haladok. A múltkori vadászat úgy érzem "olvasztott" rajta egy kicsit. Bíznia kell bennem, csak azután tudom eltűntetni a színről. Vele egészen könnyű, hisz olyan hiú. Pár bók, pár dicséret, aztán már be is vágódtam.
Esme meggyőzése sem lesz valami nagy feladat. Állandóan azokkal a gyerekekkel foglalkozik. Mi érdekes van bennük? Mocskosak, neveletlenek, hisztisek, kibírhatatlanok. Elkísérem az árvaházba, segítek neki, aztán már el is fogadott úgy, mint az első fia menyasszonyát. Sajnálatra méltó!
Carlislet talán úgy tudnám lenyűgözni, ha érdeklődnék az orvosi munka előnyeiről. Mindig imádta, ha traktálhat valakit azokkal az unalmas baromságaival. Kit érdekel, hogyan telt a napja a kórházban, vagy hogy hány beteget mentett meg! Van belőlük elég, nem kellene velük foglalkozni. Egyszerűen szánalmas, ahogy óvja őket. Szánalmas!
Emmett rajong a sportért. Talán ha majd elmegyünk baseballozni, akkor az ő csapatát választom és ha nyerünk máris jobban fog kedvelni. Az is lehet, hogy hagyom, hogy legyőzzön egy szkander versenyben. Izomagyú!
Jasper! Ő lesz az egyik legnehezebb, hisz előtte az érzelmeim teljesen fedetlenek. Szerintem már tudja, hogy a hátam közepére sem kívánom ezt az egészet. Ha a közelben van próbálok Edwardra gondolni, hogy elfedjem az idegességem. Legtöbbször az a kép jelenik meg a fejemben, ahol Edward mosolyogva mondja ki az igen-t. Én ott fogok állni gyönyörű, fehér ruhában. Boldogan fogunk majd egymással élni. Egyszerűen fantasztikus lesz. Pont amilyet megérdemlek. De visszatérve Jasperre. Úgy hallottam, hogy valaha katona volt. Legalább is ez az amit kiderítettem róla. Ha megkérném, hogy mutasson pár önvédelmi mozdulatot, talán nem lenne ennyire távolságtartó és gyanakvó. Olyan furán néz rám néha. Egy igazi halott. Hulla!
Alice. Vásárlás. Alice. Smink. Alice. Frizura - csak ezek jutnak az eszembe róla. Sekélyes boszorka. Elviszem a plázába és egy egész napig vásárolni fogok vele. Ha ez sem válik be akkor megengedem, hogy kisminkeljen és olyan ruhát adjon rám, amit akar. Ha ez sem működik, akkor a fodrászom is lehet. De azt inkább nem közlöm vele, hogyha valami nem fog tetszeni a "munkájában" azt duplán visszakapja. Ha elrontja a hajam, esküszöm, hogy tönkreteszem az életét. Elválasztom Jaspertől, úgy, hogy soha többé nem látják egymást. Még Alice képessége sem lesz akadály. Végül is mi lenne a legnagyobb trauma a számára? Fogadok az, ha a drága párját égni látná. Bár inkább őt kellene máglyára vetni. Boszorkány!
Edwarddal lesz a legnehezebb. Úgysem fogja sokáig bírni. A magányos, szomorú férfi sokkal gyengébb, minthogy ellenálljon egy nőnek. Ha tényleg annyira szereti azt a kis cafkát, akkor nem lesz nehéz behálózni. Minél nagyobb szerelem, annál nagyobb fájdalom, ezerszer több esély nekem. Már biztos, hogy siratja.  Vic csaknem hibázhatta el. Még az a szerencse, hogy amikor elakartam indulni, hogy találkozzam Victoriával Jasper tette szóvá az idegességem. Mikor összefutottunk azt mondtam, hogy családi látogatásra megyek Denaliba.

Már vagy egy órája álltam a megbeszélt helyen, ahová Victoriának jönnie kellett. Úgy terveztük, hogy beadja Bellának a szert, ami elmossa a jövőjét Alice elől. Remélem sikerült. De ha olyan béna, mint a társa, akkor semmi jót nem várhatok tőle. Egy egész újszülött hadsereg egyetlen ember elpusztításához, szinte röhejes - gondolkodásmenetemből egy közeledő vörös alak ragadott ki.

- Na végre, hogy megérkeztél! Mi tartott ilyen sokáig? - nagyon furcsa volt. A kérdésemre nem reagált, egyszerűen bámult maga elé és csak meredt a semmibe. Sokáig így álltunk, rajtam pedig kezdett eluralkodni a dühroham.

- Neked is szia Tanya! - szarkasztikus hangneme hallatán azt hittem leütöm. Van képe így beszélni velem. Egyszerűen idióta. Nem baj! Ezt is megbosszulom majd rajta, ha már nem lesz rá szükségem.

- Hello! Na, hogy sikerült? - kedvességet erőltettem a hangomba, nem akartam feldühíteni, hisz mégis csak ő fog végezni Belluskával. Nem lenne szerencsés, ha pont őt bőszíteném fel. Az is lehetséges lenne, hogy nem intézné el Bellát.

- Beleöntöttem a poharába.

- Szuper. Akkor ezek szerint Edward és a többiek már rég Bellát siratják abban a hitben, hogy meghalt. Pedig ha tudnák mi vár rá… - ekkor vettem csak észre, hogy Victoria üveges tekintettel keresztülnézett rajtam, majd egyszer csak megszólalt.

- Elég! Én ezt nem csinálom.

- Hogy mi van?

- Nem folytatom tovább - minden szót kihangsúlyozott, mintha egy betegnek magyarázna, ettől még inkább felhúztam magam.

- Nem itta meg? Vagy mi? Ne mond, hogy beijedtél!

- Beletöltöttem a poharába, aztán elindultam, hogy visszamenjek az újszülöttekhez. Nem messze jutottam, amikor meghallottam, hogy Bella felkel. Elvette a poharat és megitta, de amikor leakarta tenni, szó szerint összeesett. Visszamentem hozzá, egyszerűen nem tudtam végighallgatni a testének kínlódásait. Nem tudom megölni. Nem vagyok rá képes - a szavak csak úgy ömlöttek a szájából, én pedig alig hittem el, hogy ezt hallom.

- Mit csináltál? - közelebb léptem felé, testem már rázkódott a mérhetetlen dühtől.

- Semmit nem tudtam. Az apja kihívta a mentőt. De te hazudtál! Azt mondtad nem fog neki fájni! Becsaptál!

- Mit érdekel téged annak a nyomorult emberlánynak a hogyléte? Már csak meg kell ölni. A nehezével végeztünk - megijedt. Biztos, hogy fél. A valóságban hol létezik önérzetes vámpír? Még Cullenék sem azok, nemhogy ez! - Azt hittem bosszút akarsz állni a társadért. Csak nem félsz?

- James meghalt! Cullenék végeztek vele. Nem akarok utána menni. Tudom mire képesek, hisz átéltem. Ezt a Bellát sem fogják csak úgy megtorlás nélkül hagyni. Ebből pedig nem kérek. Sem most, sem soha máskor. Itt végeztünk! Most pedig ha megbocsátasz elmegyek és feloszlatom az újszülött sereget - már épp arra készült, hogy lelépjen, amikor bal kezemmel megragadtam az egyik kezét és a lehető legerősebben nekiszorítottam a legközelebbi fának.

- Ha ennyire elakarsz menni, hát menj! Futamodj meg és éld a szánalmas kis életedet. De abban biztos, lehetsz, hogy egyszer még hallani fogsz rólam! Most pedig kotródj innét! - azzal elengedtem a karját és hátat fordítottam neki. Gondoltam, hogy nem támad meg, hisz ahhoz túl gyáva. Így hát megvártam, ameddig látóhatáron kívülre kerül és elkezdtem a B terv lépéseit áttekinteni a fejemben. Talán ez még kegyetlenebb, mint amit először véghez akartam vinni. Hisz ki tudna jobban ártani a kis Bellácskának, mint egy csapat több száz éves vámpír, akik egész életükben csak emberi vért ittak?

Első lépésként elindultam a rejtekhelyemre. Mikor leértem rögtön keresésbe kezdtem. A cél egy fekete, vagy egy nagyon sötét köpeny megtalálása volt. Nem szabad majd feltűnést keltenem, nem hiányzik. Minden dobozt feltúrtam. Az összes ládát átkutattam, de semmi. Úgy döntöttem, hogy előbb lehiggadok egy kicsit, ezért felhívtam a legközelebbi repteret. Mivel nem tudtam milyen idő lesz, így egy későbbi járatra foglaltam jegyet. Már virradt és bár hamar akartam menni a lebukást azért nem vállaltam volna. Mikor elintéztem a foglalást úgy döntöttem, hogy elmegyek vadászni. Nem árt az óvatosság, hisz mégis csak egy repülőn leszek egy rakás emberrel. A nap már előbukkant a fák takaró homályából, gyönyörűen megfestette vele a reggeli égboltot.

Kijelöltem egy tökéletes helyet, majd beszippantottam a levegőt. A fűszálak megremegtek, felszínükről lecseppent a harmat, majd amikor a lágy szél felém fújta a közelben vadászó oroszlán illatát, azonnal feltámadtak bennem az ösztönök és futni kezdtem az illat irányába.

Miután már a torkomban lévő "tűz" csitulni kezdett visszatértem a búvóhelyre. Már minden készen állt, csak az a köpeny hiányzott. Nagyon unatkoztam, még rengeteget kellett várni. Fejemben kezdtek összeállni a képkockák, hogy miként fogok végezni Bellával. A tervem szinte teljesen kész volt. Eszembe is jutott, hogyha nem ittam volna meg azt a folyadékot, akkor most az a kis boszorkány már mindent tudna. A kevert "ellenszerről" a gondolataim átsuhantak arra a könyvre, amiben levoltak írva a hozzávalók. Hirtelen a fejembe csapott az a tudat, hogy azt a könyvet még az egyik Volterai romnál találtam, ahol épp köpenyben voltam. A könyvnél lesz a köpeny!

Azonnal odarohantam ahhoz a dobozhoz, amit nagyon ritkán nyitottam ki. A könyv, melyet még nagyon régen találtam fura volt. Kusza betűk, néhol vérfolt. Mint egy receptes könyv. Volt olyan rész, amit felismertem:

Képesség gátló

A könyv elején volt, talán ezt lehetett csak elolvasni. Alatta egy recept szerűség helyezkedett el és én eleinte nem hittem benne. Aztán találkoztam Edwarddal. Nem is gondoltam rá, hogy már akkor megtehettem volna. Csak meg kellett volna fejtenem az írást. Akkor még nem tudtam, hogy mégis mit tartok magamnál. Aztán Edy megismerkedett ezzel a Bellával. Mikor meglátogatott minket, akkor jutott újra eszembe a könyv. Előtte több variációm is volt, miként végzek azzal a kis fruskával. De végül a könyvnél döntöttem. Megfejtettem a képesség gátló hozzávalóit, majd be is szereztem. Mintha a szerencse is az én pártomat fogta volna. Edward pont akkor hagyta ott Bellát, amikor elkészültem. Először csak egy adagot csináltam, pusztán magamnak, de amikor Laurentől megtudtam, hogy Victoria létezik és bosszúra vágyik, rögtön kevertem még két adagot. Ez volt az egyetlen olyan keverék, aminek tudtam az összetevőit. A könyv rettentő piszkos volt, féltem, hogy tönkre teszem, ezért nem tisztítottam meg. A lapjai nagyon rosszul néztek ki, félő volt, hogy ha megpróbálom megtörölni szétmállik.  De most már semmi és senki nem állhat az utamba. Még az a kis Bella sem.

Nyerek! Több szempontból is. Ha jól tudom, ő is vámpír akart lenni, hát nem lesz! De én az vagyok. Ő csak egy átlagos külsejű éretlen kamasz. Én szexi, gyönyörű nő. Míg neki jut valami selejtes részeges pasi, addig én megkapom a leghelyesebb vámpírsrácot. Szóval három-null a javamra.

Kinyitottam a dobozt. Ott volt benne a könyv, abba a köpenybe csavarva, amit kerestem. Azonnal kivettem a csuklyát, majd egy kézipoggyászba tettem. A rejtekhelyemen rengeteg dolog volt, különböző esetekre. Tároltam ott ruhákat, minden eshetőségre felkészültem. Mikor megtudtam, hogy Edward szerelmes valaki másba, ezer féle tervet szőttem. Először elakartam rabolni, így ezt a kis helyet annak megfelelően alakítottam ki. Gyorsan kerestem egy  másik ruhát, átöltöztem, majd elindultam a repülőtérre. Elég sokan voltak, de utat törtem magamnak. Csak akkor nyugodtam meg, amikor már a repülőn ültem. Míg Volterra felé tartottam elgondolkodtam a helyzeten. Áttekintettem a dolgokat.

Összeakartam állni egy másik vámpírral. Szerveztem neki egy újszülött sereget, hogy elpusztíthassa a  közös ellenségünket. Megoldottam, hogy ne hasson rá Edward valamint Alice képessége sem. Elküldtem, hogy itassa meg a szert Bellával is, így se Bella se Victoria se az én jövőmet nem látja Alice, Edward pedig egyikünk gondolataiban sem tud olvasni. Aztán Victoria beijedt és feladta. Én még mindig megakarom ölni Bellát, hogy végre az enyém legyen Edward.

Ebből kell kialakítanom egy hihető sztorit, amivel a Volturi elé állok. Olyanra lesz szükségem, amivel nem keverem bele a Cullen családot, magamat ártatlannak állítom be. Már vagy egy órája repültünk, amikor eszembe jutott, hogy mit fogok mondani.

Az egyik nap éppen vadásztam, amikor megpillantottam egy vörös hajú vámpírt. Először nagyon jóban voltunk, majd rájöttem, hogy neki van egy terve. Elmondta, hogy szeretne végezni egy lánnyal, így létrehoz egy újszülött sereget. Victoria - mivel megemlítem, hogy, hogy hívják - azt is elmondta a lánynak, hogy léteznek vámpírok, mindezt azért, hogy növelje benne a félelmet. Az újszülött hadsereg pedig azért kell, mert a lány annyira megijedt, hogy több családtagjának is elmondta a történetet, valamint a fajtánk létezését. Én pedig, azért megyek el a Volturihoz, hogy figyelmeztessem őket, hogy a titkunk lelepleződött - ez tökéletes. Ha ezzel beállítok, akkor nyert ügyem lesz.

Végeznek Victoriával is, az újszülöttekkel is leszámolnak, sőt még Bellát is kinyírják. Cullenék pedig semmit nem tehetnek majd ellene, hisz ők csak páran vannak, így semmi esélyük nem lesz a Volturikkal szemben. Persze majd megkérem Arot, hogy engem soha ne említsen meg ezzel az információval kapcsolatban, ugyanis félek, hogy valaki bosszút áll. Teljes siker lesz, már csak pár nap.

8. Fejezet - Egy szörnyű éjszaka

Köszönöm mindenkinek aki még most is olvas! Remélem tetszeni fog. Úgy tervezem, hogy a történetben lesz pár boldogabb rész, de majd csak a tizedik fejezet környékén. Remélem nem okozok csalódást és elnyeri a tetszéseteket ez a feji. Jó olvasást!

Puszi:

Nesszi

/Bella szemszöge/

Este megint gyötörtek a rémálmok, újabb és újabb szörnyűségekkel. Minden alkalommal, amikor felkeltem, jobban levert a víz, rettentően ziháltam. Apa többször is benézett, de én próbáltam megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Kora reggel keltem fel, az eső zuhogott, volt, amikor egy-egy villám is megvilágította a sötét égboltot. A szám teljesen kiszáradt, így felálltam, hogy lemenjek inni egy kis vizet. Mikor felkapcsoltam a villanyt, láttam, hogy már este tettem be a szobámba egy pohárral. Azonnal a számhoz emeltem, s megittam az utolsó cseppig. Már készültem rá, hogy letegyem a poharat, amikor elképesztő fájdalom járta át a testemet. A torkom kezdett el először fájni, s a kín hatására elejtettem az üvegpoharat, ami hangos csörömpöléssel érte a padlót. Erőtlenül hullottam az ágyra, minden elsötétült, s csak Charlie kiabálását hallottam.

- Bella! Bella! Mi történt? - kérdezte. Három Charliet láttam magam előtt, majd újabb sötétséget.

- A…fejem - az égető, lüktető érzés kezdte elereszteni a nyelőcsövemet, s helyette a fejembe férkőzött.

- Hívok orvost. Rendbe jössz Bells. Ígérem - lágy fuvallatot éreztem, majd halk lábdobogásokat. Átadtam magam a szenvedésnek. Egyedül éreztem magam, Apu hangos szavai felszivárogtak a szobámba, úgy gondoltam, biztos az orvossal beszél.

- Annyira sajnálom. Nem lesz semmi baj, nemsokára elmúlik. Sajnálom, de meg kellett tennem - a homlokomon egy hideg kéz érintését éreztem. A hang ismerős volt, mégsem tudtam kihez tartozik. Tiszta csengése volt, s akkor összeállt a kép. Hideg kéz, szépen csengő hang. Egy vámpír.

- Ki vagy? - rettentő halkan beszéltem, de tudtam, ha a sejtésem helyes, akkor hallja. Próbálkoztam azzal, hogy szembenézzek a látogatómmal, de amikor kinyitottam a szemem, csak egy elmosódó vörös csíkot láttam. Újabb fuvallat rázott meg, majd Charlie erősödő léptei értek a szobámba. A fájdalom kezdett megszűnni, már nem zavart annyira, mint az elején. Minden egyes pillanattal enyhült és tudtam, hogy hamarosan megszűnik.

- Mindjárt itt az orvos Bella. Tarts ki! - apa végig mellettem volt, míg meg nem hallottam a mentő hangját. Egyre több kéz fonódott körém, hallottam orvosi utasításokat, aggódó emberek által csapott zajt. A környéken szinte mindenkit felvert a kiérkező segítség.

Már elviselhető volt az egész. Eleinte azért nem sikítottam, mert nem bírtam, de utána már azért nem, mert nem volt értelme. A testem pihe könnyű volt. Igaz, hogy egy kicsit zsibbadt a testem, de ettől eltekintve ugyanúgy éreztem magam, mint mikor felkeltem. A szemeim ólom nehezek voltak, nem bírtam kinyitni, mintha már több napja nem aludtam volna. Átengedtem magam az alvás jótékony hatásának, s bíztam benne, hogy egy kellemes, álmok nélküli éjszakám, vagy inkább nappalom lehet.

/Edward szemszöge/

Csak feküdtem az ágyon. Hál' Istennek Tanya "az óta" nem próbálkozott, tudomásul vette az elhatározásomat. Csak Bellát akartam, Őt és senki mást, de az emléke majdnem belehajszolt egy szörnyű döntésbe. Nem hallottam Tanya gondolatait, s rögtön Bella jutott az eszembe. Az emlékek irányítottak, s én majdnem elvesztettem a fejem. Próbáltam nem Rá gondolni, de ez lehetetlen volt. Minden reggel eszembe jutott, hogy vajon mit csinál? Felkelt? Indul már az iskolába? Figyel az órán? Hiányzom neki? Gondol rám? Mit csinál délután? Már elaludt? Álmodik rólam? Szeretné hallani az altatót amit neki írtam? Minden egyes nap így telt el. Hiányzott. Annyira szerettem volna ismét látni. Néha elővettem a fényképeket, amiket Alice hozott el Tőle. A kupak, melyet át itatott csodás, bódító illata, már inkább csak egy hideg tárgynak tűnt. Mindig a kezemben volt, egyszerűen nem tudtam elengedni.

A családom volt, hogy benézett, hívtak vadászni, kértek, hogy járjak újra gimnáziumba, esetleg főiskolára, de engem semmi nem érdekelt. Alice sokszor benézett hozzám, ő próbált átsegíteni a dolgokon. Carlisle és Esmee féltek, hogy elhagyom őket, így inkább egyedül hagytak, nehogy felzaklassanak a gondolataikkal. Emmett is hiányolta Bellát, leginkább az ügyetlenségét. Később már Jasper miatt is aggódott, aki nem sokszor jött haza. Nem bírta elviselni az érzéseimet, így volt, hogy nagyobb vadászatokat tartott. Rosalie csak magával volt elfoglalva, őt ugyanolyan hidegen hagyta Szerelmem hogyléte, mintha csak azt mondtam volna neki, hogy lehullott egy falevél. Volt még egy személy, akinek a gondolatati rejtve maradtak. A kíváncsiság kezdett eluralkodni rajtam,  hisz mindig is tudtam a fejében olvasni. Valami történt. Ki kell derítenem! - elmélkedtem magamban, majd oly régóta először hajlandó voltam elhagyni azt a négy fal közé zárt légteret, melynek minden egyes porcikáját átitatta Bella emléke, s az én keserves szomorúságom.

Kinyitottam az ajtót, majd elhatároztam, hogy megkeresem Tanyát. Ő biztos tudja, hogy mi az oka az egésznek. Már épp a folyosó felénél jártam, amikor egy gondolat befurakodott az elmémbe, s teljesen letaglózott.

"Bella volt az, zihált és kimerült állapotban. Az ajtó felé indult, majd megtorpant, s a pohár vízért nyúlt, ami az éjjeliszekrényén állt. Elvette, majd megitta. Aztán egy csattanás hangja, s millió apró üvegszilánk hevert Kedvesem lábánál, ő pedig erőtlenül esett össze, s zuhant az ágyra, s ekkor minden elsötétült."

Alice látomása megrázott, mivel a sötétség csak azt jelenthette, hogy meghalt. Az pedig nem lehet. Nem lehet, hogy Bella csak úgy megszűnik létezni. Lehetetlen. Azonnal szaladtam a húgomhoz, aki megfagyva állt a nappali közepén, körülötte pedig a család többi tagja, Tanyát kivéve.

- Mi történt drágám? - szólongatta Jasper.

- Alice! Mondj valamit! Mit láttál? - Esmee mellé állt, majd átkarolta, s nyugtatólag szorította magához.

- Edward, mit látott Alice? - Carlislenak tűnt fel, hogy én is megérkeztem, s mikor kiejtette a nevem, mindenki rám kapta a tekintetét.

- Alice, mond, hogy nem igaz! Mond, hogy ez csak egy rossz trükk, amivel ráakarsz venni, hogy visszamenjek hozzá. Mond, hogy minden, amit láttam, csak a te fantáziád! - láttam Alice arcát, majd hallottam remegő hangját.

- Sajnálom.

- Mi történt? - Emmett kezdett dühössé válni, de cseppet sem érdekelt. Kíváncsi gondolatok cikáztak bennem. Minden ami Bellára emlékeztetett, kezdett elhomályosulni, s feledésbe veszni. Úgy éreztem, lehetetlen, hogy elfelejtem, lehetetlen, hogy olyan világban éljek, ahol Ő nincs. Visszaidéztem minden pillanatot, az összes csókját, forró érintését, s aztán az utolsó képet róla, azt a szívszorító utolsó pillantását, mikor elhagytam. Ott állt, s elhitte, hogy nem akarom. Most pedig nem maradt más, csak az üresség. Az a mérhetetlen veszteség és fájdalom, amit az elvesztése okozott.

- Bella meghalt - mondta Jasper, s onnantól kezdve nemcsak azokat a kíváncsi eszmefuttatásokat kellett, elviselnem, hanem az egész család gyászát.

- Honnan tudod? - kérdezte ugyanolyan nyugodt hangon, amilyenen Szerelmem elhagyása óta beszélt.

- Edwardnak nagyon fáj. Érzem. Egyszerűen megszakadt a szíve. Annyira sajnálom! - Jaz szinte megsemmisülve ült le a kanapéra. Mindenki állt és próbálta feldolgozni a hallottakat. Elvesztettünk egy csodálatos embert, a nagyon jó barátot, a pótolhatatlan lányt, az igaz szerelmet. Őt. Mi értelme van az életnek, ha már meghalt? Mindent elvesztettem. Utána megyek. Talán az a világ még is csak létezik. Talán újra vele lehetek, talán megbocsát. A Volturik talán megtennék. Ha ez megtörténik elmondom neki, hogy szeretem, hogy minden amit az erdőben mondtam hazugság. Elmondom, hogy csak őt akarom, hogy bármit megtennék, ha a feleségem lenne. Az lenne a legnagyobb ajándék számomra.

- Ne merd megtenni! Nem hagyom, hogy a Volturi elé sétálj és megölesd magad! - Alice inkább szomorú volt, mintsem dühös, ezt Jasper gondolatai nélkül is észre vettem. Még halkabban folytatta - Bella sem ezt akarta volna.

- Talán fel kellene hívni Charliet - Carlisle nyugodt arckifejezést erőltetett magára de belül ő is összeomlott.  Esmee támasza akart lenni, aki a kanapén sírt könnyek nélkül. Alice leült Jasper mellé, ő is zokogott. Emmett csak állt, gondolatban felidézte Bella botlásait. Esmee és Carlisle is elkezdtek aggódni amiatt, hogy elmegyek. Emmett gondolatban üzengetett:

"- Remélem tudod, hogyha elmész sem Carlisle sem Esmee nem lesz soha többé ilyen boldog. Azt is figyelembe kell venned, hogy Jasperrel nem engedünk csak úgy el. Ha kell erőszakkal, de itt tartunk. Egyedül nem fogod tudni feldolgozni. Itt maradsz és mi segítünk! Nekem is hiányozni fog az az ügyetlen kiscsaj. Nekem is, a többieknek is, sőt még talán Rosebabynek is. Bár annak, hogy elhagytad semmi értelme nem volt, de…" - nem tudtam tovább hallgatni, egyszerűen felkellett fognia, hogy mindent Érte tettem. Csakis az ő biztonsága volt, ami miatt elhagytam. Az a dolog, amiért mindent feláldoztam volna.

- Emmett! - szűrtem ki a fogaim között.

- Bocsi. Amúgy meg, Carlislenak igaza van. Beszélni kellene Charlieval, hátha ő megtudja mg akadályozni az egészet. Hív egy orvost Bellához és minden rendben lesz .

- Nagyon közeli jövő volt. Sokkal tisztább mint eddig bármi, aztán csak a sötétség. Már utána is próbálkoztam, de eltűnt, ez már biztos - Alice fojtott hangon beszélt - na meg ott van az is, hogy nem hívhatjuk csak úgy fel. Mégis mit mondanánk? Részvétünk? Sajnáljuk, hogy Bella meghalt? Hogy magyaráznánk meg a dolgot? Elmondanánk, hogy látom a jövőt? Hogy ezért tudunk az egészről? Legalább várjunk egy pár napot. Addigra kitalálunk valamit. Szerintem ő sem hinné, hogy véletlenül pont akkor hívjuk fel, amikor ez a tragédia történik?

- Igaza van. Várunk egy pár napot, aztán megtudunk mindent - Esmee lassan felállt, majd egy szomorú pillantást vetett szerelmére, végül elindult az emelet felé.

Szótlanul álltunk. Még mindig azt hittem, hogy álmodok. Biztos csak egy rossz álom, valahogy biztos elaludtam. Lehet, hogy a majd' száz évnyi éberlét után kaptam egy kis pihenőt, de annak minden pillanatába került a fájdalomból. Az nem lehet, hogy meghalt. Lehetetlen, hogy egy ilyen jó, tiszta szívű ember eltűnjön. A rossznak és a jónak egyensúlyban kell lennie. De így, hogyan lehetséges?

- Rosalie és Tanya hol vannak? - a kérdés értelme csak akkor tudatosult bennem, amikor eszembe jutott, hogy Tanyát már egy jó ideje nem láttam. Rosalie pedig bizonyára elmehetett, hisz kis idővel ezelőtt még tisztán hallottam a gondolatait.

- Tanya már vagy egy napja elment. Előtte még elhívta Rosaliet egy közös vadászatra. Olyan fura volt. Mikor visszajöttek azt mondta, hogy elutazik vagy két napra. Talán meglátogatja a családját - Jasper zavaros volt, mintha nem értette volna az egészet. Gondolatban folytatta. - " Remélem vissza sem jön. Az érzelmei uhh…hát annyira furcsa. Az egyik pillanatban még mérges, aztán meg nagyon boldog. Biztos, hogy tervez valamit. Egyszerűen érzem. Alice és Edward képessége sem hat rá, szóval ezer százalék, hogy itt készül valami. Csak tudnám, hogy mi…"