Kedves Olvasók! Sajnálom, hogy csak ilyenkor tudom hozni, de a napom enyhén túlzsúfolt volt, amire nem tudtam megfelelően felkészülni. A fejezet nincs kijavítva, így elnézéseteket kérem, de a szemeim lassan lecsukódnak, mert hulla fáradt vagyok.
A jövő heti friss elmarad, ugyanis elutazom 2 hétre. Megpróbálok összehozni valamit de nem ígérek semmit. Pihenni szeretnék, remélem megértitek. Szóval, a kommenthatár törlődik a fejezet erejéig, mindenki legnagyobb örömére. : ) Tekintsétek meg az új blogomat kérlek!
A jövő heti friss elmarad, ugyanis elutazom 2 hétre. Megpróbálok összehozni valamit de nem ígérek semmit. Pihenni szeretnék, remélem megértitek. Szóval, a kommenthatár törlődik a fejezet erejéig, mindenki legnagyobb örömére. : ) Tekintsétek meg az új blogomat kérlek!
Kellemes Olvasást!
Szíveken át II.
15. Fejezet - A világ végéig
15. Fejezet - A világ végéig
/Taylor szemszöge/
Az ajtó halkan csapódott be, amikor Bella végre hazaérkezett. Már javában esteledett, a nap jó ideje eltűnt a sűrű lombkoronájú fák mögött. Nem a megszokott illat áradt az irányából, az ismerős aroma hatására düh kezdett termelődni bennem, de amint megláttam elkínzott tekintetét mindez köddé vált, helyét a féktelen aggodalom vette át.
- Annyira örülök, hogy itt vagy - zártam testét karjaim közé. A nappaliban ülők néma szemtanúi voltak ölelkezésünknek, vagyis inkább ölelkezésemnek. Bella tenyereit szorosan a combjára szorította, mozdulatlanul tűrte, hogy ajkaimat a homlokára simítom.
- Bella, minden rendben? - kérdezte tőle Esme, aki már egy órája toporgott a nappalink közepén. Már szinte az egész Cullen család a mi otthonunkban vert tanyát, hiába mondtam nekik, hogy nyugodtan hazamehetnek, majd hívom őket, ha megtudunk valamit, Alice akaratos módon ragaszkodott hozzá, hogy itt megvárják szerelmemet.
- Jól vagyok - suttogta amikor elhúzódott tőlem. Tekintetével makacsul a padlót fürkészte, egészen addig, amíg ujjaimmal az álla alá nem nyúltam. Tudtam, hogy nincsen jól. Aro mindent elmesélt, amikor eltakarítatta velem a tetemeket. Legszívesebben bevertem volna Caiusnak egyet, hogy megrendüljön az örömittas, gúnyos arckifejezése.
- Biztos jól vagy? - kérdeztem aggodalmasan.
- Azt mondtam, jól vagyok - hangja a szokásosnál élesebben csengett, teste árasztotta magából a feszültséget és dühöt. Megváltozott. Szemei feketén csillogtak, a megszokott kontalkencse-barnaságának nyoma sem volt. Minden bizonnyal ideges volt. A megfeszült izmaiból áradó hűvösség szinte megfagyasztott a levegőt kettőnk között.
- Nagyon aggódtunk érted - lépett mellé Elizabeth. - Mégis hol voltál ennyi ideig? - kérdezte, mialatt a kanapéra ültette Bellát, közvetlen Alice mellé. Jasper és Emmett sejtelmesen bámultak egymásra, hol Alice, ami kezdett eléggé furcsán festeni.
- A Cullen házban - Bella olyan nyugodtan ejtette ki minden szavát, mintha csak azt akarta volna közölni, hogy elugrott vásárolni. Mégis mit csinált Rosalieval, de főképp Edwarddal? A féltékenységem már majdnem a plafont verdeste, de amikor folytatni kezdte, kicsit megnyugodtam. - Megtaláltak az erdőben és elmeséltem nekik mindent. Talán nem is kell tovább ragoznom, ha azt mondom, hogy eléggé kiakadtak. Tüzetesen ecsetelték, hogy nem számítottak volna pont tőlem erre. Meghallgattak ugyan, de jóformán elküldtek egy melegebb éghajlatra, szóval most inkább szeretnék lepihenni és kiverni a fejemből a mai napot. Bocsássatok meg - megkönnyebbült szívvel néztem végig, ahogy szerelmem az emelet felé siet. Mindenki megkövülve nézett utána, a szó mindenkinek a torkára forrt. Nem volt megfelelő kifejezés erre a helyzetre. Az arcomra lassan kúszott a mindent eláruló mosoly.
- Jobb lenne, ha most hazamennétek - nyitottam ki a kijáratot Cullenék előtt, akik összezavarodott ábrázattal és szavak nélkül hagyták el az otthonom. Semmit nem váltott ki belőlem Esmee és Carlisle védelmező pillantása, vagy Emmett, Jasper és Alice megrendülése. A legjobban az foglalkoztatott, hogy a lehető mihamarabb bebújhassak az ágyba Bella mellé és megvigasztalhassam. Reszketve vágytam arra, hogy elfelejtse azt a mitugrász férget, akinek a kilátásai egyre inkább süllyedtek a mély felé, míg az enyémek szárnyra kaptak.
- Holnap felhívlak titeket - búcsúzott udvariasan Elizabeth.
- Rendben. Szóljatok, ha segíthetünk, Edwardért és Rosaliért pedig elnézést kérünk, hihetetlen, hogy képesek voltak erre - mondta szomorúan Carlisle, felesége vállát simogatva.
- Hihetetlen - ismételte Alice -, de én majd észhez térítem őket - hadarta, majd bepattant a kocsiba.
- Jó éjszakát - köszönt el Justin. Végre ismét csak az én kis családom tartózkodott a házban, fantasztikus érzés volt elszigetelődni a megtestesült jóságtól és szabályoktól.
- Felmegyek, megkérdezem, hogy van-e valamire szüksége - indult el Eliza Bella szobája felé, de mielőtt a cipője sarka a második lépcsőfokon koppanhatott volna, megragadtam a karját és visszafordítottam.
- Majd én intézkedem - vállaltam magamra a kellemes terhet. Az elkövetkezendő órák némi apróbb bökkenésen kívül rengeteg fantasztikusnak ígérkező pillanattal kecsegtettek.
Kihasználtam a szoba és a köztem lévő több mint negyven lépcsőfokot, hogy gondolataimat teljesen összeszedve merülhessek el a kiengesztelés és vigasztalás éjféli szeretkezéssel gazdagított elegyében.
A helyiségben fogadó félhomályban tökéletesen kirajzolódott Bella fenséges körvonala, ahogy a ruháját dobálja le magáról. Megérkezésemre rögtön felém kapta a fejét, de mire a tekintetünk összekapcsolódhatott volna már mögötte voltam. Ujjaimmal lágyan simítottam végig felhevült bőrén, a nyakától egészen a fehérneműje felső szegélyéig. Beleremegett az érintésembe, de amikor az ajkaim is követni próbálták az előbb bejárt területet összerezzent, hátát a szekrénynek támasztotta, s maga elé kapott egy felsőt.
- Talán ez most nem a legjobb ötlet - kezdte bátortalanul -, de valamit megszeretnék veled beszélni, igazán fontos lenne, csak előtte lezuhanyozok. Olyan, mintha Voltera összes mocska rám ragadt volna - mielőtt bármit is mondhattam volna, vagy visszatarthattam volna, már be is zárkózott a fürdőszoba falai közé. Tehetetlenül kezdtem levetkőzni, reménykedve egy békés éjszaka lehetőségében, mely sajnos mentesült a különféle testi érintkezésektől. Csalódottan dőltem le, amikor a székre dobott nadrágom zsebében rezegni kezdett a telefon, ezzel egy időben a zuhanyrózsa által életre keltett csobogó víz hangja is behatolt a csendbe. Bosszúsan ugrottam ki a puha, meleg takaró alól, s idegbetegen téptem ki a készüléket a farmeremből.
- Kivagy? - sietségemben meg sem néztem a képernyőn villogó személy nevét, értelmesebb megoldásnak tűnt beleordítani a telefonba.
- Na vajon ki lehetnék Taylor? - kérdezte ironikus gúnnyal a hangjában Tanya az azonnal rövidnek szánt beszélgetésünket. - Elnézést, tudnom kellett volna, hogy soha nem voltál egy agytröszt, de hát remélni mertem, hogy legalább az alsó vámpírmértékeket megütöd.
- Annyira magányos vagy, hogy nincs kit sértegetned, vagy csak ennyire vagy a begyöpösödött életed rabja, hogy az első személy akit hatalmas bánatodban felhívtál az én vagyok? - ha nem állítom le, valószínű, hogy órákig tudta volna folytatni a szapulásomat, nekem viszont ehhez, semmi kedvem nem lett volna. A mázas rikácsolása nem javított az éjszakába vetett szertefoszló reményeimen.
- Csak közlöm, hogy mihamarabb költözzetek el, mert ha nem, szegény kis menyasszonyjelöltedet sok-sok balszerencsés esemény érheti - szavai merőben telve voltak gonoszsággal. Erősebben markoltam meg a készüléket, az apró reccsenés tisztán visszhangzott.
- Ha bántani mered, megöllek, ezt már kifejtettem neked egy párszor, de ha valódi értesítőt szeretnél a garanciáról, akkor elküldöm neked a kezedet.
- Vagy ti költöztök el, vagy pedig ráveszed Cullenéket, hogy csomagoljunk - vetette oda csak úgy, mintha a világ legtermészetesebb és legegyszerűbb dolga lenne a feladatom.
- Mégis hogy gondolod ezt? Nekünk még legalább két évünk van itt, nem fogjuk feladni. Titeket meg nem tudlak csak úgy elzavarni - a hülye ribanc kitűnően megmutatkozott a vonalon keresztül is.
- Nem érdekel, hogy csinálod, gyújts fel a kórházat, az árvaházat, az otthonukat, tégy tönkre bármit, ami Forkshoz köti őket, vagy én teszlek tönkre téged. Siess, mert nemsokára haza érek és szeretném látni a munkád ragyogó gyümölcsét - a csönd hosszú másodpercekig fosztott meg a gondolkodásomtól, majd amikor újra feleszméltem, már a finom eper illat és a gőz keveréke csábított az öntudatlanság édes homálya felé.
- Kivel beszéltél? - kérdezte Bella. Gyorsan visszarejtettem a készüléket az eredeti helyére, de sajnos nem voltam elég gyors, szerelmem észre vette.
- Csak egy régi ismerős keresett, nem fontos - fordultam felé. Testét egy fekete csipkés háló-szett tette még kívánatosabbá, barna, vizes hajzuhataga makacsul tapadt a mellkasára.
- Értem - mondta szemlesütve, amikor kényelmesen elhelyezkedett az ágyban. Szótlanul telepedtem mellé, karjaimmal szorosan átfonva, biztosítva odaadó szeretetemről.
- Akarsz beszélni arról, ami ma történt? - kérdeztem bizonytalanul. Bár a "gyönyörű vagy", vagy az "ellenállhatatlanul nézel ki"-vel kezdődő mondatok sokkal inkább ide illettek volna magam elé kellett helyeznem Őt.
- Nem hiszem, hogy menne, de azt mindenképp tudni akarom, hogy mi történt a nőkkel - mondta komolyan. Mélyet lélegeztem bódító aromájából, vigyázva arra, hogy a szavak a lehető legkevesebb komorral hagyják el a számat.
- Sajnos nem tudtam megmenteni őket. Caius ragaszkodott a formalitásokhoz - nem füllett a fogamhoz, hogy kiejtsem abban a pillanatban a kivégzés, vagy a halál szót és kedvesemet sem akartam riogatni egy ilyen nehéz nap után. Feszülten kémleltem reakcióját.
- Lehet, hogy ez így most furcsán hangzik, főleg most, de szeretnék elmenni - fordult meg a karjaim között, félresöpörve az eredeti téma által keltett kínos pillanatot. - Menjünk el, csak te meg én egy pár napra valahová.
Kecsegtető ajánlat tárult elém. Egy kis békés időért Bellával jó pár férfi ölni is képes lett volna, viszont az igazi esély csak nekem kínálkozott fel. Egyből a lehetséges nyaraló helyek után kezdtem kutatni.
- Mit szólsz hozzá? - zökkentettek ki apró hűvös tenyereinek arcomon cikázásai az álmodozásomból.
- Remek. Fantasztikusan hangzik, de szeretném tudni, hogy miért pont most akarsz elmenni. Ha azért, ami ma volt Volterrában, akkor csak annyit mondok, hogy nem futamodhatsz meg. Ha akarod elvállalom helyetted a piszkos munkát, de nem engedheted, hogy Caius csak úgy üljön a babérjain - fakadtam ki, mialatt felé gördültem, könyökömet megtámasztottam a feje mellett. Minden döntésének oka volt, az évek alatt ezt tanultam meg tőle a leghamarabb. Körmeit végighúzta a hátamon, de elkeseredettségemre mozdulatai nem árulkodtak szenvedélyről.
- Távol akarom magam tudni ettől a borzalomtól. Felejteni akarok egy kicsit, veled. Ehhez semmi köze nincsen Caiusnak, vagy a beteges terveinek. Veled akarok lenni, nem megbújni ebben a nyomasztó környezetben. Sétálni akarok a tengerparton a sötétben a kezedet fogva, a csillagokat nézni a karjaidban. Téged akarlak - nyögte. Minden kósza elképzelés kiröppent a fejemből, amikor ajkait az enyémekre illesztette. Arra a Bellára hasonlított, aki a kapcsolatunk elején mellettem volt - Elmenni veled a világ végéig, erre vágyom - suttogta, miután visszalökött maga mellé. Hogy mondhattam volna nemet a kívánságának? Azért éltem, hogy mindent megadjak neki, hogy a végletekig szerethessem. Még Tanya mesterkedései és a baljósan közelgő árnyak is feledésbe merültek, amikor befészkelte magát mellém.
- Három nap múlva indulunk, ha neked az megfelel - mondtam apró csókot hintve a hajába. Ő csak elégedetten felsóhajtott, ami számomra többet jelentett egy hangos igennél. Egy aprócska, zavaró tényező piszkált bele meghitt pillanatunkba, de nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az. Ott volt, de nem láttam. Bella lehunyta a szemét, mintha elaludt volna. Próbálta megőrizni az emberi szokásokat, de persze némelyiket csak imitálni voltunk képesek, pont, mint ezt. Tovább töprengtem azon, hogy mi rondít bele ebbe a szokatlan tökéletességbe, aztán egyszer csak eszembe ötlött.
- Miért zártad el előlem az elmédet? - kérdeztem tőle.
- Csak azért, mert amit ott látnál az alapjában rengetné meg a kapcsolatunkat - motyogta elképesztő higgadtsággal.
Kommenthatár nincs!
Friss: 2 hét múlva sorry
XoXo:
Nesszi Pierce
